Nem valószínű, hogy ebben a – megint pénteken kezdődő – fordulóban férnek a riválisok a Milan árnyékába. Az érdeklődés nem a közvetlen élmezőny felé fordul, most a római rangadó a forduló csalija.
Brescia-Inter 1-2 (pénteken 20,45-től). Ez lesz a főpróba a Bayern előtt. Hogy is lehet igényekkel fellépni a bajoroknál, ha a lombard kicsinél sem sikerül nyerni. Leonardo, odafigyelni Caracciolóra, már öt gólt lőtt az Internek!
Cesena-Juve 1-3 (a szombati 20,45-ös). Kitart a Juve-vezetés Delneri mellett, de mi lesz, ha Cesenában is elbukik a késő ősszel még bimbódzó csapat? Sissoko ebben az idényben már nem játszik, a Brazil Meló sérült, így még lyukasabb lehet a véleményem szerint legszomorúbb állapotú csapatrész. A Gazzetta úgy sakkozik, hogy Bonucci ismét a kispadon kezd.
Milan-Bari 2-0. Mi marad a Milánnak a BL-kiesés után? Elverni az olasz mezőnyt. Cassano és Van Bommel frissessége, meg Gattuso pörgése biztosíthat arról mindenkit, hogy ne a csalódottak legyenek a hangadók. 10 meccse nem nyert a Bari, s így nagyon utolsó – 12 pontra a bennmaradás.
Cagliari-Udine 2-1. Az idény elején gondolhattuk, hogy a Cagliari lesz az egyik meglepetéscsapat. Erről lekéstek, de annyi érték van a tizenegyükben, hogy bárkit alaposan megszorongathatnak. Eltiltott Biondini és Aronica, két alapjátékos. Az udineiek idegenben legutóbb hét gólt szereztek. Figyelő szemetek Zapatára, Armeróra és Inlerre vessétek – Di Natale és Sanchez mellett. Igen, ellentmondás van a szöveg és a tippem között.
Catania-Samp 1-0. Nehéz sora lesz a Sampnak Szicíliában. Amúgy is az lenne, de fiatal csapatukban különösen fontos Palombo kapitány szerepe. Ő azonban sérült; Gastaldello pedig eltiltott. Az elefántosokról az jut eszembe, hogy Maxi Lopez a tavalyi énjénél gyengébb, de így is hét gólig jutott.
Chievo-Firenze 0-0. Veronában kellenek a pontok, még jobban mint Firenzében. A Fiorentina kerete vitathatatlanul erősebb, ugyanakkor idén is jó csapat jött össze sárga-kékben. Fernandes eltiltott még erre a fordulóra is, így előfordulhat, hogy a fél szezont sérült jó öreg Luciano rögtön a kezdőben lesz. Lehet, ő aztán nem kezdő!
Genoa-Palermo 2-0. Utolsó négy meccsét elveszítette a Palermo, s jó eséllyel pályázik az ötödikre. Nagyon oda kell figyelniük a Genoára, mert úgy lelkesednek a Marassiban, mint két éve. Ugyanakkor semmi meglepő nem lenne abban, ha a végre Miccolival, Pastoréval és Iliciccsel, esetleg Hernandezzel rendelkező palermóiak nyernének. Egyszerűen csak úgy tűnik nekem, hogy céltalan lett a Palermo.
Lecce-Bologna 1-1. Ekdal és Mudingayi játéka kérdéses. Ami biztos, hogy Di Vaio ott lesz, s ezért aggódik minden Lecceért szurkoló. 31 gólból 17-et ő szerzett. Eddig egyetlen percet sem hagyott ki, amire nincs példa a mezőnyjátékosok között.
Roma-Lazio 1-2 (vasárnap 3-tól). A Roma kifejezetten jól focizott Donyeckben az első félidőben, de sok jel mutat arra, hogy nincs rend a fejekben. De Rossi könyöklése buta dolog volt, akárcsak Mexes pirosa; nem biztos, hogy Borriellónak kellett volna rúgnia a tizenegyest (Pizarro az elsőszámú végrehajtó). És ami a legfontosabb: ,,Ha ugyanazzal a zavaros fejjel (olasz szövegben csak fejjel) lépnek pályára, mint Donyeckben, akkor jobb ki sem állni." – nem én mondom, hanem Mazzone. Csak Brighi eltiltott.
Egyértelműnek látszik, hogy elől ki játszik: Floccarit a Sculli-Hernanes-Zarate hármas fogja támogatni. S ott vár a lehetőségre Kozak. Azt nem tudni, hogy hátul kivel rendelkezhet maestro Reja: Diakité már régebb kivált, ráadásul hosszabb időre, de Dias szereplése sem biztos. Korántsem. Mindenesetre sokkal-sokkal jobb passzban vannak a kékek. Van okuk az örömre, hiszen majdnem kétszer annyi pontot szereztek, mint tavaly ilyenkor (51 most, 26 akkor).
Két csúcs: Ledesma passzolta legtöbbet a Serie A-ban (1552 a szám), Borriello már hatszor lőtt kapufát, lécet. Hatszor tette.
Párma-Nápoly 1-2 (vasárnap 8,45-től). De Laurentiis elnök megtöltötte a sajtót kettős mércéről szóló nyilatkozatával (három nagy van a kasztban, és a többiek valahol máshol – mondta). Lavezzi visszatér ugyanakkor Dossena és Aronica hiányozni fog eltiltás miatt. Akárcsak Mazzarri, akit kiállítottak, mert felháborodott a meg nem adott tizenegyes után. Nem káromkodott, mondja ő. Én talán azt tettem volna.
A legjobban eddig Zigi (20. forduló), Serenissima (21.), Frajti (22.), Automata Hari és mbemba (23.), s Panucci (24.), Frajti és madbalee (25.), Zigi (26.), madbalee (27.) tippelt. Legutóbb Frajti volt a legjobb.
Tippeket gyorsítandó:
Brescia-Inter
Cesena-Juve
Milan-Bari
Cagliari-Udine
Catania-Samp
Chievo-Firenze
Genoa-Palermo
Lecce-Bologna
Roma-Lazio
Párma-Nápoly