Közben az Udine és a Lazio örömszerző focit – főleg előbbi – és eredményeket produkált, a Roma és a Juve miatt viszont egyre csak keseregni lehetett – főleg utóbbiért.

 

De mit lehet, akkor mondani a Samp kapcsán…

 

Milan. Ami Olaszországban bőven elég volt, az Európában édeskevés. Véleményem szerint a csapategységen javítva lehet a legtöbbet tenni, azért, hogy ott lehessenek a BL árpilisi, májusi 90 percein. Ibra és Pato néha ellenfelei voltak egymásnak, ez pedig nem megy. Kiugrót alakított Thiago Silva, ráadásul nem csak odahátul, hanem eggyel előrébb is. Helyezkedése, ügyes közbelépései már azt sejtetik, hogy Nesta visszavonulása nem is lesz annyira nehezen viselhető. Boateng erőtől duzzadó játéka, Robinho fantáziája ugyancsak kellettek a győzelemhez. És ami nagyon fontos volt, hogy a téli igazolások nagyon jól sikerültek: Van Bommel, Cassano, Emanuelson mind hozzátettek – Van Bommel számomra váratlanul sokat. És hiába volt néha összeférhetetlen, néha felelőtlen Ibra, a góljai (14 mind Patónak) sokat jelentettek.

 

Abate ezután nem csak a Milánnak kell nagyon, de az olasz válogatottnak is.

 

Inter. Véleményem szerint a Benitez-gyalázás butaság. Sokkal-sokkal többet nyomott a latba, hogy Mourinho mindent kifacsart a citromból, és abból már nem lehetett újra limonádét készíteni. Ráadásul sok-sok sérülés is akadályozta a csapatépítést: a legfontosabb talán a Militóé. Talán sokat várt Coutinhótól, és az ifjú brazil nem tudott adni – az egyik legnagyobb bukás az övé. Jött Leonardo, sokan felépültek, és ekkor már voltak olyan meccsek, amikor legalább – mondjuk – 60-70 %-ban azt nyújtották, mint tavaly. Kellett ehhez az is, hogy Pazzini éles volt, mint az új penge, Nagatomo úgy illeszkedett a csapatba, mint kicsi legó a társaihoz, ráadásul Ranocchia is elég volt a hazai mezőnyben.

 

Eto’o ismét sokat vállalt, rengeteget tett. Ha főleg ősszel nem megy neki, akkor lehet, hogy a dobogó sem lett volna meg.

 

Nápoly. A bajnokság mondjuk kétharmadáig óriásit alakított a csapat. Hihetetlen erővel harcoltak minden meccsen. Mintha motor hajtotta volna a játékosokat, mintha botkormánnyal rángatták volna a gyepen a játékosokat. Lavezzi gyorsulásai Usain Boltot idézték; Cavani pedig mindent bevágott. A két szélsőhátvéd oldalról sok labdát rajzolt be középre, őket pedig remekük hozták helyzetbe a hosszú keresztlabdák özönével. Maggio és Aronica, máskor Dossena ügyesen játszották be a széleket. Hátul pedig a zseniálisan focizó csapatkapitány, Cannavaro mellett Campagnaro is mesés volt. Nagy galiba volt, hogy a téli erősítés – szerintem kényszerből – túlságosan érzelmesre sikerült: Mascara és Lucarelli korábban emlegették – évtizede is –, hogy szeretnének Nápolyban focizni. A Nápoly egy nagyon jól összeválogatott csapat: egy csomó huszonöt körüli játékos, s nincs köztük egységet romboló – egy sem, tehát együtt még többet érnek, mint külön-külön.

 

Zuniga és Yebda lehetősége a fejlődésre egyértelmű, vagyis még jobb lehet a Nápoly, saját forrásból is. Előbbi balon, jobbon, középen egyaránt kifejezetten jó. Utóbbi kiszorította Garganót – védekezik és támad is.

 

Udine. Hogy mit tud Di Natale azt tudtuk, hogy Sanchez ekkora csoda azt csak sejtettük, de van Friuliban más is: Inler irányít – mesésen passzol – s hatalmasakat tud lőni. De Armerót látva – ő a balhátvéd – csak ámultam-bámultam: hihetetlenül erős, jól cselez, lendületes, s ráadásul vidám fickó. Kolumbiai, mint Zapata és Cuadrado. Főleg Zapata játéka fontos a védelemben. A 2004-ben 40 ezer euróért vett Handanovic, a szlovén óriás idén is remekelt. Februárban és márciusban hét egymást követő meccsen nem kapott gólt. Erről a statisztikáról jut eszembe: első öt meccsén egy pontot szerzett az Udine!

 

Méltatlanul keveset emlegetik Guidolin nevét. Pozzo elnök tudja, hogy mennyire fontos ő, hiszen 2015-ig hosszabbított vele. 1997-ben a Vicenzával kupát nyert.

 

Lazio. Hernanes tíz gólt szerzett, és öt gólpasszt adott, meg a hitet a szurkolóiknak, hogy lehet még a közelben nagycsapat a Lazio. Remek volt a brazil, ugyanakkor voltak olyan hétvégei a játékosnak, amikor fáradtságra hivatkozva nem játszott vagy gyengén muzsikált. Nem viccből mondom: nekem ez szimpatikus! Mert emberi. Nem láttam annyit, hogy tárgyszerűen megítélhessem, de szerintem a 2010 tavaszán igazolt Dias ugyanennyire fontos tényező volt a Lazio remeklésében. Ahhoz, hogy egy csapat eredményes legyen, kellenek az olyan játékosok, mint Sculli. A minőség mellett a mennyiség is elengedhetetlen. Végre Zaratet is kevesebb szó érheti, vagyis képes volt áldozatokra az argentin apróság. A középpályán az iparosok jól dolgoztak: Ledesma, Matuzalem és Brocchi egyaránt. Ugyanez igaz a széleken robotoló Lichsteinerre és Radura (nem is emlegettük, hogy: Haaajjj, amikor Kolarov). Mauri egy ideig szédületes volt.

 

Időközben Rocchi kapitány elérkezett 96. Serie A-góljához.

 

Roma. Zaklatott egy év volt ez. A tavaly szárnyalás után egyértelműen többet lehetett elvárni tőlük. Ehhez képest néha nagyon elverték őket: a szárdoknál 5-1-re kaptak ki, a Palermo oda-vissza verte őket, a Genoa pedig 0-3-ról borította fel a tehetetleneket. Totti és a derbik eredményei viszont bocsánat sok mindenre.

Taddei, Perrota, Vucsinics összességében nem tudott hozzátenni eleget – de mondjuk, például, Riise sem; Juan idén már hibázott, Pizarro sokat hiányzott.

Csak három ponttal volt jobb a Lazio, de a várakozásokat tekintve inkább 13-mal.

 

A legnagyobb csalódás viszont De Rossi. Őneki most kellene Totti oldódó karszalagját átkötnie saját kezére, ehelyett csak magát keresi a derék világbajnok. Tudása mellett, önkontrollját is elvesztette néha.

 

Juve. Egyre csak várat magára a jó Juve. A Serie B-ből 2007-ben jutott vissza a csapat, és mindig az a kérdés, hogy mikor vetik meg a jövő bajnokcsapatának alapjait. Idén sem sikerült. De ne feledjük, hogy ősszel még voltak biztató jelek – 13 meccses veretlenségi sorozat (csak az Udine állította be később). Akkor még játszott Quagliarella – 9 góljával, Matrival együtt csapata legeredményesebbje –, akkor még Krászics néha tarthatatlan, máskor kiemelkedő volt, akkor még Bonucci és Chiellini néha összefogta a védelmet, Felipe Melo is hasonlított a firenzei énjére. Aztán tavaszra csak egy pár ember maradt a gáton (Del Piero és Matri), a többiek egy olasz középcsapatot alkottak. A fiatalok közül az egy szem Sörensen tört előbbre.

 

A meglepetésember Storari volt. Buffon helyettese nem helyettesített, inkább egészen zseniálisan védett.

 

Palermo. Mesés játékosok vannak elől – Pastore, Miccoli, Hernandez, Ilicic, Pinilla –, hátul is (Balzaretti, Cassani és a kapus Sirigu válogatott, Bovo pedig nagyon keresett ember lett), középen is egész tűrhető a csapat, de valami nem volt rendben a srácok között.

 

A 0-7 az Udine, a 0-4 a Catania ellen ezt bizonyítja – ez a góltömeg nem engedte, hogy pozitív legyen a szicíliaiak mérlege. 58-63 .

 

 

Fiorentina. Mit lehet erre mondani? Szerintem megítélhetetlen az idény, mert alig volt olyan meccs, amikor a legjobb tizenegy mehetett pályára. A sérülésözön (Frey, Santana, Montolivo, Vargas, D’Agostono, Jovetic) mellett Mutu sem segített Mihájlovicsnak. És ha volt jó tizenegy, az csak akkor volt, amikor már nem volt tét.

De lehet, hogy nem csak a sérülések okoztak gondot, hanem a hely szelleme is, ugyanis Montolivo a szerződéshosszabbítás elutasításakor erre is hivatkozik – amúgy 2012-ig szól az aláírása.

 

Az öt évre aláírt, huszonnégy éves Cerciből még bármi kisülhet. Egy biztos: hét gólja pár meccs alatt sokat ígér.

 

Genoa. Preziosi elnök úgy tervezte, hogy a mezőny első egyharmadában végez a klubja. Nem így lett, főleg, mert a minőségi ugrást nem hozta meg Toni. Sőt, télen elengedték őt. S lassan magára talált a csapat, a Marassi ismét kezdett katlan lenni. Jövőre jobb lesz a Genoa, ugyanis érzésem szerint tavasszal már a jövő tizenegyét építette Ballardini. Elől Floro Flores és Palacio a kulcsemberek, középen pedig a gyakran remekül teljesítő szlovák Kucka és Rossi kapitány a motor.

 

Véleményem szerint Rudolf, ha visszaérkezik, akkor újra a kispadról vághat neki. Főleg, mert nincs egy klasszikus, kapu előtt ténfergő, kiszolgálásra váró befejező csatár.

 

Chievo. Már megint jól vadászott a nyáron Sartori, a szakmai vezető. Constant, Fernandes, Cesar mind erősségei voltak a csapatnak. Nekem különösen a svájci Fernandes tetszett. Annyit fut és olyan okosoan, mint Luciano, alias Eriberto tette azt – Luciano is  megvan, csak sérüét volt sokáig. Constant mer és tud cselezni, de még nem kiegyensúlyozott a teljesítménye. De még a falábú, de csupa lélek Moscardelli is lőtt hat gólt – a B-ből érkezve 30 évesen nem rossz ez. Az öregek (Pellissier, Marcolini, Sorrentino) akárcsak Mantovani és Rigoni ismét remekeltek. Döntetlen Torinóban, az Inter ellen 2-0, a Nápolyt pedig oda-vissza verte a mini költségvetésű csapat. Csoda, csoda, csoda!

 

Sardo (jobb oldali hátvéd) néha káprázatosan focizik.

 

Párma. Az mégiscsak ciki lett volna, ha egy ilyen kerettel rendelkező csapat kiesik. Ugyanakkor Amaurival már történtek ciki dolgok az életben – például hosszú hónapokon át nem lőtt gólt, mint csapata első embere. Ő is, Giovinco is rehabilitálta magát. Ugyanakkor Bozsinov még mélyebbre ásta magát – nagyon hasonlít Adrianóhoz. Dzsemaili és Candreva fontos mennyiségi munkát végzett.

 

A csapat legeredményesebbje – 9 gólt jegyez –, a harminchat éves Crespo.

 

Catania. Igen, ők az argentinok, akik januárban még kiesőhelyen voltak, s ekkor megérkezett az argentin edző, Diego Simeone, s odáig jutott újdonsült csapatával, hogy klubcsúcsot jelentő 46 pontot gyűjtöttek össze. A nyári játékospiacon Simeone mellett a csapatkapitány Silvestre a legkeresettebb ember.

 

Maxi Lopez csak nyolcat szerzett.

 

Cagliari. Nem zavartatják magukat a szigeten dúló csatáktól. Elfocizgatnak szépen, nem törik össze magukat. Ahhoz túl jók, hogy kiessenek; ahhoz túl gyengék, hogy Európáért focizzanak. Mégis az az érzésem, hogy nagyobb elszántsággal közelebb lennének az elsőkhöz. Donadoni jobb (talán csak eredményesebb) volt, mint a novemberig dolgozó Bisoli, de semmi rendkívüli.

 

Marchetti, a Dél-Afrikában Lippivel tartó kapus kikerült az első csapatból, mióta tavaly azt mondta, hogy örült a Samp megkeresésének. Ez nem tetszett az elnöknek. Pedig micsoda kapus!

 

Cesena. Le a kalappal az erőn felül teljesítő kiscsapatnak. Nagatomo és Schelotto télen eligazolt, de még jobban küzdöttek, s így maradhattak. Caserta, Parolo és Colucci voltak a legjobbak. Viszont Santon nem emelkedett ki a csapatból. Antonioli kapus szeptemberben 42 éves lesz.

 

A cesenaiak elnöke is Campedelli, akárcsak a Chievóé. Nincs szó rokonságról.

 

Bologna. Ritka fura idény volt az övék. Megmutatták erejüket, aztán megmutatták azt is, hogy mennyire nem akarnak focizni. Di Vaio megint óriási volt: csapata 35-jéből 19-et vállalt magára.

 

Három pontot is levontak tőlük, de láthatólag nem borultak ki ettől.

 

Lecce. A déliek nagyon nekifeszültek a hajrában, s jól tették. És ennek a maradásnak az élharcosai nem is az öregek Giacomazzi és Chevanton voltak elsősorban, hanem Munari, Mesbah, Bertolacci és Di Michele. Utóbbi lett a csapat gólkirálya.

 

Gólkirálya lett csapatának, annak ellenére, hogy három tizenegyesét mind kihagyta.

 

Samp. Úgy gondolom, Garrone elnök úgy tervezett, hogy Pazzinit és Cassanót elengedve is megragad a csapat az élvonalban, és közben felépül a jövő csapata – közben ő spórol is. Nem így történt. A BL-ért induló gárda egyre csak veszített, s a fiatal csapat megzavarodott, ráadásul a végén kulcsmeccseken hiányzott Palombo kapitány is. Di Carlo, majd később Cavasin sem tudta eldönteni, hogy kiben bízzon. Például a sokáig remekül játszó Guberti is kikerült a csapatból. Végig sérült volt Semioli.

 

Koman eleinte alapjátékos volt, a végére viszont teljesen kikerült a kezdőből. Viszont a tavaszra érkező Laczkó többször is kezdő volt.

 

Brescia. Diamanti, Caracciolo rángatták előre a szekeret, Zebina is kitett magáért, de kevés volt – Vass Ádám húsz meccsen szerepelt, ami egy magyar játékostól önmagában is szép teljesítmény a Serie A-ban. Alighanem egész egyszerűen gyenge volt a játékoskeret az élvonalhoz. Olyan minőségi játékosok kellettek volna, mint Cristiano Zanetti, de ő is sajnos többet volt sérült, mint egészséges.

 

Idén 100 éves a klub.

 

Bari. Vérveszteség érte a Barit – Bonucci és Ranocchia elment –, s ezt nem hordta ki lábon a csapat, amelyik 2009-10-ben még az egyik legtetszetősebb olasz csapat volt – Ventura, az edző nevezte őket minden idők legjobb Barijának. Ráadásul az elején Almiron lesérült, s Alvarez passzok nélkül maradt – aztán Barreto is lesérült, s ez már sok volt a jóból. Hogy Rudolf odament, s jól focizott az nekünk jó volt, de a Barinak édeskevés.

 

Az utolsó fordulóban a 19 éves Grandolfo először volt kezdő, s rögtön mesterhármassal kezdett.