Olasz fórum

Olasz fórum

Győzött a népszavazás, vesztett Berlusconi

2011. június 13. - mbemba

Pár hete Berlusconi nagyot hasalt az önkormányzati választásokon. Pártja csak elvétve nyert (Cosenza, Reggio Calabria, Rovigo,), ráadásul a jobboldal elbukta Milánót is (55-45), Nápolyt is (65-35) (nem minden városban voltak választások). Fájt ez Berlusconinak, de legfőképp Letizia Morattinak az addigi polgármesternek (az Inter-elnök sógornője), aki jól tudta, hogy leginkább a Cavalierenek nevezett miniszterelnök miatt veszített.

Az Espresso mindig unott, közömbös figurája ezúttal szavazásra bíztatott

Szombaton és vasárnap népszavazás volt, és mit ad Isten a nagyfőnök által képviselt álláspontja alulmaradt. A szavazók 92 százaléka elutasította, hogy ismét atomerőművekből nyerjenek energiát, a vízszolgáltatás privatizációja ellen a polgárok 95 százaléka foglalt állást, illetve 94 százalék gondolta, hogy a kormány tagjai nem kaphatnak felmentést az ellenük indított bűnvádi eljárás alól.
 
Az ellenzék persze, hogy átütő sikerként értelmezi a népszavazást. Az is. Különösen, mert az utóbbi 16 évben nem volt sikeres népszavazás, vagyis az azóta megrendezett két alkalommal nem jött össze az 50 százalék. Most majdnem 57 százalékos volt a részvétel, miután az ellenzék és sok híres ember mozgósított (botrány keveredett abból is, hogy a rai időjárás-bemondója azt mondta: Olaszok, uccu a tengerre!). Emlékezetes az 1974-es népszavazás, mikor a válás ügyében lehetett szavazni, akkor majdnem 88 százalék szavazott. Erre mondta La Russa védelmi miniszter, hogy: ,,Akkor a Democrazia Cristiana veszített, de még húsz évig kormányzott.”
 
Véleményem szerint a helyközi választások nagyobb nyakleves volt a kormánynak, annak főnökének, mint ez a népszavazás. Itt könnyen lehet, hogy egy jobb miniszterelnöki szereplés mellett is az igenek győznek.
 
Ugyanakkor tény, hogy Berlusconi népszerűtlen, a nép pedig egyre kevésbé közömbös, mintha egyre nagyobb lenne a közügyek iránti érdeklődés. Így pedig Berlusconi oldala egyre nehezebb helyzetben van, minél inkább közelednek az országos választások - 2013-ban rendezik. Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy Bossi – Berlusconi legfőbb szövetségese, a Liga első embere – kitart a nagyfőnök mellett (ők is nagyot buktak a helyközin). Egyre többen gondolják, hogy ez az országnak nem jó.
 
Mi marad a baloldalnak? A pár napja munkába állt polgármesterek bizonyíthatnak, hogy méltók a jutalomra. Nápolyban például továbbra is gond a szemét, Milánó pedig készül az 2015-ös expóra.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr312981452

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FSchleck 2011.06.14. 17:57:35

Mondjuk hihetetlen, hogy mennyire megvannak vezetve az emberek ott is, ha 92% nemet mondott az atomerőművekre.

torró 2011.06.14. 18:19:44

FSchleck!
Mert nemet mondtak az atomerőműre? Lehet hogy nincsenek tisztában egy erőmű katasztrófa következményeivel, egyszerűen ösztönös tiltakozás.És Csernobil fényében had mondjam azt hogy jogos! Azt hiszem itt is kevesen tudják főleg Csernobil utóhatásait, ami már látszik nálunk is.És tudom mekkora dózist kaptunk ,mert óránként jelentettük a mérési eredményeket.Amit szigorúan le is tagadtak az illetékesek. Berlusconi meg azt kapja amit érdemel !

FSchleck 2011.06.14. 18:50:51

@torró: Berlusconihoz semmi közöm, őt elhiszem, hogy köcsög, de az lenne a normális, ha ennek a kérdésnek nem lenne semmi köze hozzá.
És nem, valószínűleg nincsenek tisztában az atomerőmű katasztrófa következményeivel, csak hallották, hogy jaj, Japánban szopás volt ezért ne atomozzunk. Csak akkor kapnak szép hőerőműveket mondjuk, mert megújuló energiaforrásokkal LEHETETLEN megoldani az energiakérdést még manapság és az a szép hőerőművük minden szempontból károsabb lesz, mint egy normális atomerőmű.
De parancsolj, itt van egy normális leírás a Japánban történt eseményekről: www.reak.bme.hu/munkatarsak/dr_aszodi_attila/japan_foeldrenges.html

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2011.06.14. 19:42:07

@FSchleck: @torró: Még ha jó is lenne az atommentes világ (talán én is megszavaznám), akkor is döbbenetes a hirtelen váltás, illetve az ahogy a politika, a közélet eldöntötte az ügyet. Németországban is.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2011.06.14. 19:48:41

Moratti asszony, tudomásul véve, hogy már nem ő a polgármester lemondott az expo kormánymegbizotti pozíciójáról. Így kell ezt csinálni!
Ha megvonták a bizalmat, akkor uzsgyí, hagyni kell a munkát arra, akire szavaztak.

Johnny Tinenbalm 2011.06.14. 21:08:25

naja, balos logika: ha berlusconi/orbán a levegővétel mellé állna, az ellen is kampányolnának a balosok.
süti beállítások módosítása