Hétközi fordulót rendeznek a Serie A-ban, elsőként az Inter látogat ma este a Novarához. Aztán szerdán lesz még nyolc találkozó, majd egy Roma - Sienával zárnak a csapatok.
Novara – Inter
Vajon meddig tűri még el Moratti ezt a helyzetet, ami a csapat körül kialakult? A sajtó szerint Gasperini nyaka körül egyre szorul a hurok és egy esetleges újabb nyeretlen meccs végleg megpecsételhetné a sorsát. Silvio Piola fiaitól mondanom sem kell, hatalmas bravúr lenne a pontszerzés.
Milan – Udinese
4-4 nem hiszem, hogy lesz, de az izgalmakban gazdag meccs még így is meglehet. Újabb kontracsapattal néznek farkasszemet a Rossonerik, hiszen Di Nataleék eme taktika egyik legjelesebb képviselői Itáliában. Bőven a hazaiak az esélyesek, de a keretük még most is foghíjas és fáradt lesz. Talán 1-2 sérült visszatérhet.
Cesena – Lazio
Két rosszul rajtoló együttes csap össze a Dino Manuzziban. Rejáék edzőtáborba vonultak, valószínűleg rendezték soraikat, így tiszta fejjel vágnak bele a cesenai kalandba. Mutuék még nem szereztek idén pontot, tehát őket is fogja fűteni a bizonyítási vágy. Parázs csata várható.
Chievo – Napoli
A Milan legyőzésével hirtelen a sajtó középpontjába kerülő délieket biztos kirázza a hideg, ha a Chievo ellen kell kifutniuk a pályára. A veronaiak mumusai a Napolinak, most sem tehető be ez a meccs egyértelmű 2-esbe. Fordulni fog a kocka: a Napolinak ki kell nyílnia, ellenben a Chievo kontrákra fog építeni.
Fiorentina – Parma
Itt Gilardino dőlt ki kb. egy hónapra, amott Giovinco kapott butaságért piros lapot az előző forduló utolsó perceiben. A violák, ha nem nyerik meg ezt a meccsüket, mondanom sem kell, megint elrontják a rajtjukat rendesen.
Genoa – Catania
Malesani fiai bravúrgyőzelmet írhatnak fel a dicsőségfalukra – a Laziot verték az Olimpicoban. Könnyen repülőrajtot vehetnek egy esetleges sikerrel, aminek köszönhetően megszilárdítanák felsőházi helyezésüket. Az esély adott, ugyanis a Catania nem muzsikál jól, ha el kell hagyniuk Szicíliát.
Juventus – Bologna
Nagy szám lenne, ha a nulla pontos Bologna megtréfálná a Zebrákat az új stadionjukban. Tavaly egyébként nyert Torinóban a Rossoblu. Conteék nem sziporkáztak múltkor, ellenben újabb 3 pontot zsebeltek be, de nem hinném, hogy abban az atmoszférában pont a Bologna lenne az első pontrabló csapat.
Lecce – Atalanta
Talán ez lesz a forduló legérdektelenebb mérkőzése, leszámítva a két gárda szurkolóit. Nagy meglepetésre a déliek elhozták a 3 pontot a spagettisektől, míg az Atalanta megbirkózva az irdatlan mennyiségű esővel, na meg a Palermóval, zsebében győzelemmel indul útnnak.
Palermo – Cagliari
Szigetlakók derbijét – egyébként nem tudom van-e ilyen elnevezés – rendeznek Szicíliában. A Palermo eddig kétarcú csapat, a szárdok ellenben nagyon magabiztosnak tűnnek. Talán a hazai pálya a rózsaszín sasoknak kedvezhet.
Roma – Siena
Ugyanaz, mint Gasp: irtózatosan szüksége van Luis Enriquének egy győzelemre, hogy csillapodjanak a kedélyek. Erre most van sanszuk, hiszen otthon játszanak, ráadásul egy újonccal szemben. Azonban nem szabad lebecsülni a kis toszkánokat – szeretik borítani a papírformát.