Most sem maradunk rangadók nélkül, hiszen szombat este vár ránk az Inter – Napoli, majd vasárnap ugyanilyen időtájban megnézhetjük a másik milánói csapatot az új Juve arénában. Persze közben is lesznek jó meccsek, például a Fiorentina – Lazio összecsapást semmiképp se hagyjuk ki.
Roma – Atalanta
Ezzel a meccsel indul a giornata. Szegény bergamóiak, ha nem bundáztak volna az előző évadban, most vezetnék a bajnokságot. Tottiék végre megnyugodhatnak: bezsebelték az első győzelmet, mégha továbbra is nyögvenyelős a játékuk. A farkasok esélyesek, de aztán ki tudja mi lesz a vége?
Inter – Napoli
Lassan hagyománnyá válik, hogyha a déliek az Interhez látogatnak, akkor a hazaiaknak újonnan kinevezett vezetőedzőjük van. Tavaly Leonardo, idén Ranieri – ugye Bolognában debütált a padon, de ez lesz az első hazai meccse. Két, BL által kifacsart csapat találkozik szombat este, megannyi sérülttel. Ott Sneijder biztos nem lesz, talán Pazzini igen, amott Cavani játéka kérdéses, helyén Pandev kezdhet. 1-esnek tűnik a találkozó.
Novara – Catania
Fontos találkozó lesz ez a bennmaradás szempontjából. Hiába újonccsapat a Novara, a szicíliaiak még most sem tanultak meg győzni idegenben. A lelkes szurkolók könnyen belehajthatják egy győzelembe Tesser fiait.
Cesena – Chievo
Ha a csikóhalak nem nyernek biztos, hogy kirúgják Giampaolót. A Chievo két nagyszerű győzelmet mutatott be, újabb csoda lenne tőlük, ha megint nyernének. A lelkes firkászok már összeboronálták Moscardellit a Napolival, ha netán megint betalálna, már valóságalapja is lehet a dolognak.
Fiorentina – Lazio
Újabb remek meccs, a legizgalmasabbnak ígérkezik a délutániak közül. A rómaiak nagyon szerencsétlenül kaptak ki Lisszabonban – joggal rászolgáltak volna az 1 pontra, sőt. Most kifacsarva utaznak ahhoz a Fiorentinához, aki majdnem elhozta Nápolyból a 3 pontot. Remekül játszanak Mihajlovicék, nem lesz ez könnyű menet a vendégek számára.
Lecce – Cagliari
Ez a meccs többek közt Daniele Contiról fog szólni, aki 329. fellépését ünnepelheti majd és ezzel az örökranglista élére ugorhat a szárdoknál, minden tétmeccset figyelembe véve. És igen létezik még a klubhűség. A találkozó egyébként megtippelhetetlen.
Palermo – Siena
Az otthon mindenkire veszélyes Palermo, könnyen felfalhatja a toszkán farkasokat, még ha a fekete-fehérek meglepően jól is kezdték a szezont. A Sienánál a volt ex-Napoli csatárban, Calaióban bízhatnak, míg hazai oldalon a közönség kedvenc Miccoliban és az egyre csak feltörő Hernandezben és Zahaviban.
Parma – Genoa
Vajon Palacio újfent szerez gólt? 4 találatával eddig vezeti a góllövőlistát és húzóembere csapatának. A Parma Giovinco jó játékában bízhat és, hogy szerencsésebbel lesznek, mint a Parma ellen.
Udinese – Bologna
Az alapemberek nagyrészt pihentek – Di Natale el sem utazott Skóciába – így teljes frissességgel várják a Bolognát, amely csapatnak rettentően kellenének a pontok. Talán csak az lesz a kérés, hogy vajon mennyivel nyernek a friuliak. Bár a Rossoblu most is beleköphet egy nagycsapat levesébe, ahogy szokta. Igen, az Udinese lassan már egy nagycsapat.
Juventus – Milan
Óriási rangadó lesz ez a találkozó. A Juve végre megméretteti magát egy igazán valamirevaló csapattal és most megtudhatjuk, hogy tényleg jobbak-e a tavalyi csapathoz. A Milannál felépült Ibra, ott lehet a keretben Boateng is. Előny a hazaiaknak, hogy rendesen rá tudtak készülni a meccsre – a Rossoneri BL-t játszott szerdán – és a remek arénájuk, ahol iszonyatos hangulat lesz és ez a Zebráknak kedvezhet majd.
Roma - Atalanta
Inter - Napoli
Novara - Catania
Cesena - Chievo
Fiorentina - Lazio
Lecce - Cagliari
Palermo - Siena
Parma - Genoa
Udinese - Bologna
Juventus - Milan