Mikor a jó talján játékvezetők valamennyi mérkőzésen szünetre intik a csapatokat, elmondhatjuk, hogy máris letelt a szezon negyede. El se hiszem, milyen gyorsan telnek a napok, hetek, hónapok. Nem rég még csak a sorsolást vártuk izgatottan, majd bosszankodtunk egy jó pár sort, hogy csúszik a szezonkezdet. Most pedig, belépve a novemberbe, azon csodálkozunk, hogy már túl leszünk az őszi idény felén és ezután már „csak” 28 forduló vár ránk a későbbiek során.
Palermo – Bologna
Pioli visszatér Szicíliába és csak azon fog járni az esze, hogy borsot törjön Zampa bácsi orra alá, amiért nyáron útilaput kötött a talpára a vén gazfickó. Di Vaio előkotorta góllövő cipőjét a rumliból, lehet itt ne mulass a délieknek. Persze ezen Miccoli jókat derül, hiszen a Palermótól idén még senki sem csent el pontot a Renzo Barberában.
Novara – Roma
Köhög még Henrik Romája, a Piolában pedig rögvest tüdőgyulladást is kaphat, ha nem lesz óvatos. A műfű csodákra képes és nagyon jól tudják ezt Rigoniék is. Ettől függetlenül De Rossiék az esélyesebbek, mivel mostanában a Novara is elég sokat betegeskedik ezekben a hűvös őszi fordulókban.
Genoa – Inter
Milan – Catania
Ha most azt mondanám, hogy jobban járna a Milan, ha felkötné a gatyát, biztos sokan nevetnének. Az elmúlt hetek káprázatos eredményei azt vetítik előre, hogy Ibráék behúzzák könnyedén a meccset. Ám, azóta hosszú időkre elvesztették Cassanót, megbotlottak a BATE ellenében, Boateng hülyeséget csinált, s nem utolsó sorban a mindenkire veszélyes Cataniát fogadják.
Atalanta – Cagliari Kipukkadni látszanak a csapatok, régóta keresik a győzelem édes ízét mindkét oldalon. A meccs elég x-esnek tűnik, de az is igaz, hogy ezt csak én mondom.
Cesena – Lecce
Visszatér Dániel a…Cesenához.
Daniele Arrigoni, a város szülöttje lett az utolsó helyen szerénykedő Csikóhalak új trénere. Az edzői pályáját 1994-ben indító Arrigoni, immár 13-adszorra ül le a kispadra – első csapatánál a Castel San Pietronál kétszer is edzősködött (1994-96 és 1997-1998). Az új edző jól söpör tézist, tovább fényesítheti, ha megverik vasárnap délután a kiszámíthatatlan Leccét.
Chievo – Fiorentina
Színpompába borul a Bentegodi, a Chievo sárga szereléséhez, csakis egy szép lila mez + gatya + sportszár kombóban játszó csapat dukálhat. Mihajlovic azonban közel sem lesz idilli hangulatban, ha esetleg a Chievo leveri violáit. Kezdhet csomagolni és ki tudja hol áll meg.
Lazio – Parma
A sasok még mindig nem akarnak leszállni, csupán annyira, hogy párat belecsípjenek Giovincóékba. Most már az EL-ben is tudtak győzni,
Brocchi mesés gólt vágott. Reja még azt is megengedhette, hogy pihentesse a Prófétát, aki nem tudom mit jósolt, de én be merek kockáztatni egy Lazio sikert.
Udinese – Siena
A friuliak csúfságot hoztak Itáliára, de végül is ők tudják, hogy mi merre hány méter. Di Natale ilyen messzire el sem utazik, pláne nem egy EL meccsre, de Asamoah és Armero is csak a kispad koptatásáig jutott Madridban. Sőt Benatia sem volt ott és Isla is csak azért jött be pár percre, hogy eggyel több meccse legyen a statisztikájában. Kötelező hazai, hiába jó a Siena.
Napoli – Juventus
Forduló meccse, parázs hangulat, újabb dél-észak összecsapás. Röviden így tudom jellemezni a vasárnapi rangadót. A Juve rápihenve érkezik a kikötővárosba, míg a nápolyiak még a bajorok okozta sebeket nyalogatják. Persze ezek csak apró horzsolások mindössze. Vajon Fernandez kap-e újra lehetőséget, Quagliarellát fütyülheti-e a nagyérdemű, Conte hoz-e majd magával elegendő szenteltvizet és Mazzarri végre elégedett lesz-e egy meccs után? Nem tudom, csupán azt, hogy nekem ez a találkozó lesz a vasárnap esti programom.
Palermo – Bologna
Novara – Roma
Milan – Catania
Atalanta – Cagliari
Cesena – Lecce
Chievo – Fiorentina
Lazio – Parma
Udinese – Siena
Napoli - Juventus
Tehát a Genoa - Inter elmarad!