Ez nem volt egy szép hét – mondta a Milan edzője, s igaza volt!

Naaaaa, eleget szidtatok!

Nem elég, hogy az ex-juvés Amauri góljával 2-1-re nyert a Fiorentina a San Siróban, de pár órával később a Juve nyert Palermóban, s ezzel a Conte-csapat visszavette a vezetést a bajnokságban. A milánói események befolyásolták – méghozzá alaposan – a kiesés ellen küzdelmet is. Mikor a Milan vezetett a firenzeiek ellen, akkor a Lecce éppen alaposan helyben hagyta a Romát – a vége 4-2 lett (számomra a leccei harmadik gól a forduló legszebbje, 1,58-tól [mikor ezt írtam, akkor Mauri csak egy szürke játékos volt]). Akkor két pontnyira voltak a kieséstől a violák.

Egyébként Rómában az AS-vezetők már megint tisztázták a helyzetet: sok minden bizonytalan az életben, de Enrique helye biztos.

Rómában történt ennél fontosabb is. Az Udine győzelme után (3-1 a Parma ellen), ha lehet még fontosabb lett a Lazio-Nápoly. Az első félidőben a Lazio talált egy gólt, s arra úgy ráült, mintha tudná, hogy a Nápoly egészen biztos, hogy nem jut el Marchetti kapujáig. Tologatott a szárnyaszegett (Maggio, Dossena és Zuniga nem játszhatott) vendégcsapat, s egy Lavezzi-lelemény elég volt az 1-1-hez (Pandev, vagyis az ex rúgta be).

A második 45-re Reja jót húzott. Lehozta Hernanest, így a Lazio sokkal kijjebb jött, mert letámadhatott, s egészen kiegyenlített lett az addig egyoldaló játék. Talán amúgy is több helyzete volt a Laziónak, de valami olyasmi történt a 68. percben, amit talán Nápolyban is megsüvegeltek. Egyszerűen nem lehet mást tenni ilyenkor. Mauri mesés gólt ollózott – nem először.

Ledesma 11-es gólja (a bajnokságban először kapott 11-es a Nápoly) csak egyértelművé tette, hogy Reja nagyon-nagyon sokat ér a Laziónak. 3-1 lett a vége.

Közben mbemba 6 pontot szorgoskodott össze (1+4), ilyen jó pedig senki nem volt ezúttal. Szerintem.