Olasz fórum

Olasz fórum

Lesz-e újabb csavar? - 32. giornata

2012. április 10. - Pietro87

A héten igazán felpörögnek az események, hiszen, ahol csak lehet, hétközi fordulókat bonyolítanak le Európa szerte, és ez alól Olaszország sem képez kivételt. A program ma indul a Chievo - Milannal, holnap nyolc, míg csütörtökre egy találkozó marad.

Chievo - Milan
Égetően fontos lenne bezsebelnie a három pontot a milánóiaknak, hiszen most már minden apró botlás, végzetes hibának tűnhet. Jó ómen a mai ellenfél, hiszen az elmúlt 10 összecsapás mindegyikén Rossoneri siker született.

Roma - Udinese
A Romának van mit javítania, hiszen Leccében hatalmas pofonba szaladtak bele, ezért a publikum joggal fogja elvárni, hogy az Udinesét, nem csak egyszerűen legyőzzék, hanem a ki is szolgálják a tifosikat. Ez lesz a játéknap második legnagyobb meccse.

Catania - Lecce
Déli csata, ahol mindkét együttes célokért lép pályára. Ha a Lecce, úgy folytatja, ahol a jövő héten abbahagyta, nem lesz kérdés afelől, hogy jövőre is itt lesznek-e. A Catania legutóbb kikapott, de még nincs későn, hogy a ki nem mondott álmait megvalósítsa.

Fiorentina - Palermo
Az elmúlt két fordulóban mindkét csapat bravúrt hajtott végre: a Palermo idegenben nyert, a Fiorentina pedig Milánóban gyűrte le az akkor éllovas Rossonerit. Talán Firenzében is felcsillant újfent a remény, ami döntő faktor lehet szerda este.

Genoa - Cesena
Ha őket sem veri a Genoa, akkor senkit sem. Malesani ugyan visszatért, de így is csak egy pontra voltak jók Novarában. A Cesena javuló formában - három meccse veretlenek -, de az is igaz, hogy döntetlenekből nem lehet megélni.

Inter - Siena
Fordulatos meccseket nyom az Inter, amióta Sztramacs lett az új tréner. Így volt ez Trisztben is és, ha megnézzük, hogy ki lesz a holnapi ellenfelük, folytatódhat a tendencia. Milánó kék-fekete szegletében még reménykednek a BL-ben, de nehéz lesz úgy nekik elérni azt, ha az elejéhez hasonlóan, ők is sokszor hullajtanak el pontokat.

Juventus - Lazio
A legjobban várt meccset Torinóban rendezik, ahol az ellen a Napolit legyőző Lazio lesz. Szerintem egyik csapat sem örül annak, hogy pár nap elteltével egy ilyen nehéz meccset kell játszaniuk, de ez ellen nincs mit tenniük. A Milan szurkoló holnap Lazio-párti lesz, az Udinese, Napoli szurkerek Juve-drukerré avanzsálnak holnap.

Napoli - Atalanta
Mazzarri marad a Rómában felvázolt taktikája mellett, de, hogy a Napoli marad-e a pocsék formája mellett, az még talány. Az biztos, hogy minél előbb ki kell kecmeregniük a posványból a délieknek, mert, ha ez továbbra is így folytatódik, jobban kell majd figyelgetni hátra. Hogy ki az ellenfél? A jó erőkből álló Atalanta.

Parma - Novara
Most kell durrantania a Novarának, ha még akar valamit idén. Bár Parmában még a legjobbaknak is nehezen jön össze a siker, vagy sehogy sem. A hazaiak egy győzelemmel pillanatnyira fellélegezhetnek, ami után talán már csak 4-5 pont (össz. 42-43 p) kellene a biztos bennmaradáshoz. 

Bologna - Cagliari
Biztos középcsapatok csapnak össze a záró meccsen Bolognában. A hazaiak keresik a jó formájukat, és az akkori győzelmeiket, melyekre szükségük lenne, mert a Leccétől már csak hat pontra vannak. A Cagliarinak jót tett az edzőváltás, nem lesz semmi gond velük kapcsolatban.

Chievo - Milan
Roma - Udinese
Catania - Lecce
Fiorentina - Palermo
Genoa - Cesena
Inter - Siena
Juventus - Lazio
Napoli - Atalanta
Parma - Novara
Bologna - Cagliari

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr274375558

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2012.04.10. 15:17:10

Valahol olyan szép, hogy a Lazio BL-indulásáért - magukon kívül - a Roma teheti a legtöbbet, az Udinese és a Napoli féken tartásával.

madbalee 2012.04.10. 15:18:56

Chievo - Milan 1-2
Roma - Udinese 1-1
Catania - Lecce 2-2
Fiorentina - Palermo 1-0
Genoa - Cesena 1-1
Inter - Siena 3-1
Juventus - Lazio 2-1
Napoli - Atalanta 2-0
Parma - Novara 2-1
Bologna - Cagliari 2-0

Pietro87 · http://forzanapoli.blog.hu/ 2012.04.10. 15:47:50

Chievo - Milan 1-2
Roma - Udinese 3-2
Catania - Lecce 3-1
Fiorentina - Palermo 1-1
Genoa - Cesena 3-1
Inter - Siena 4-2
Juventus - Lazio 2-1
Napoli - Atalanta 1-2
Parma - Novara 2-2
Bologna - Cagliari 1-2

Pietro87 · http://forzanapoli.blog.hu/ 2012.04.10. 17:50:39

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Az előző két meccsen nem láttam a tüzet a csapatban, ehhez jön néhány játékos formán kívülisége, meg ez a hétközi, "csak minél előbb legyünk túl rajta" bajnoki.

.Frajti 2012.04.10. 18:20:08

Bologna - Cagliari 0:0
Catania - Lecce 1:0
Chievo - Milan 1:2
Fiorentina - Palermo 2:1
Genoa - Cesena 2:0
Inter - Siena 3:0
Juventus - Lazio 2:1
Napoli - Atalanta 2:0
Parma - Novara 1:0
Roma - Udinese 2:3

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2012.04.10. 18:45:50

Chievo-Milan 1-1

Meglásd P87, :-) hogy dögivel lesz tűz a brigádban!

Pietro87 · http://forzanapoli.blog.hu/ 2012.04.10. 18:47:51

@.Frajti: Te sem vagy túl optimista. :)

@mbemba: Általában ilyenkor szoktam rámcáfolni; legyen most is így. :)

406coupé 2012.04.10. 19:27:57

Chievo-Milan 0:2
Catania-Lecce 1:0
Fiorentina-Palermo 1:0
Genoa-Cesena 0:0
Inter-Siena 1:1
Juventus-Lazio 2:1
Napoli-Atalanta 2:0
Parma-Novara 1:0
Roma-Udinese 2:1
Bologna-Cagliari 0:0

.Frajti 2012.04.10. 20:40:12

@Pietro87: Nem mintha most sok tüzet látnék az Udineben, de meg kell valljam, hétvégén se játszottam azt, amit éreztem, és lám, pontot hozhatott volna, ha nem bízom magunkban. Másfelől pedig bízom abban, hogy a csapat úgy játsszon a hátralévő meccseken, hogy Henrik hazatérjen Spanyolországba a szezon végén. Ez nevetséges, ami itt megy, bohócra nincs szükségünk, jöjjön vissza Spal! :)

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2012.04.11. 13:29:00

Chievo-Milan 0-1. Rossz érzés kikapni úgy a nagycsapattól, hogy jobban focizol. Ez történt:

www.youtube.com/watch?v=mdzmvaVx5ys

Roma - Udinese 1-2
Catania - Lecce 1-1
Fiorentina - Palermo 1-2
Genoa - Cesena 2-0
Inter - Siena 3-1
Juventus - Lazio 3-1
Napoli - Atalanta 2-0
Parma - Novara 2-0
Bologna - Cagliari 1-1

.Frajti 2012.04.11. 13:58:19

@mbemba: tényleg jól nyomtátok, sajnálom, hogy találtak egy gólt, mármint ez tényleg jött kb a semmiből. :(

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2012.04.11. 21:20:40

Vidal körübelül 50 méterről bikázta rá. Marchetti a felsőléc alól nyomta ki nagyon nehezen. HIHETETLEN!!

oleandro 2012.04.11. 22:37:40

VÉGRE EGY JÓ FORDULÓ!!!!

BELLA LA ROMA!

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2012.04.11. 22:48:21

@oleandro: Viszont gyanús, hogy megint Maurié a forduló gólja. Nagyon szép gólt fejelt, a felső sarokba, Buffon csak bámult.

Az első félidőben a Juve vezethtetett volna bármennyivel, de Marchetti nagyon jó volt. Aztán a második sokkal kiegyenlítettebb lett. Del Piero szépen betette a szabadrúgását. AZ szép lenne, ha ő segítené bajnoksághoz a Juvét.

S a vége is élesedik: Nyert a Lecce Cataniában!! a Genoa pedig csak döntetlenezett a Cesenával, otthon!

Megjegyzem, hogy a Lazión csak a két távolabbi: az Inter és a Roma hozott!

Pietro87 · http://forzanapoli.blog.hu/ 2012.04.11. 22:49:06

Legalább eltaláltam a miénket, majdnem. :)

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2012.04.11. 22:58:55

@Pietro87: Mi volt Nápolyban?

@mbemba: Mauri ráállt a szép gólokra, de Pepe is gyönyörűt vágott. Egy zseni volt ma a különbség eredményben.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2012.04.12. 22:10:50

ÖSSZEFOGLALÓ-EREDMÉNYHIREDTŐ-BEHARANGOZÓ POSZT HOLNAP DÉLUTÁN! SZFRÍINOÁN!!!!

.Frajti 2012.04.13. 15:40:36

@mbemba:
tippjeim

Atalanta - Chievo 1:1
Cagliari - Catania 1:1
Cesena - Juventus 0:2
Lecce - Napoli 1:1
Milan - Genoa 3:0
Novara - Lazio 0:1
Palermo - Parma 2:1
Roma - Fiorentina 2:1
Siena - Bologna 1:0
Udinese - Inter 2:2

Pietro87 · http://forzanapoli.blog.hu/ 2012.04.13. 20:27:37

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Csak a szokásos lélektelen játék, amit előre vizionáltam. Úgy látszik, hogy ha már nincs BL, akkor nem is érdekes a foci. Már mint a játékosok szerint. Amúgy jó 20 percet láthattam a meccsből, valahogy nem tudtam ráhangolódni a meccsünkre; ilyen se fordult még elő velem.
süti beállítások módosítása