Őszintén megvallva cseppet sem számítottam arra, hogy a Prandelli csapat lesz az egyik finalista ezen az Európa-bajnokságon, ezért a szokásokkal ellentétben már a poszt elején és a meccs, a döntő előtt megragadnám az alkalmat, hogy gratuláljak az olaszoknak.

Mert akárhogy is alakul számukra a végső játszma, megmutatták az őket leíróknak, hogy igen is, van bennük spiritusz és egy-egy nagy tornára bármikor képesek összeállni. Rázós volt a helyzet a horvátok elleni 90 perc után és nem lehetett biztosra menni a továbbjutást illetően. Viszont most nem játszott ellenük fortuna, mint nyolc évvel ezelőtt. Attól az ominózus írek elleni meccstől pedig, szárnyal az Azzurri – nálam az angolokat is megverték, igaz csak pontozásban. Most pedig itt állunk a döntő előtt, ahol az ellenfél a nagyszerű játékerőt képviselő Spanyolország lesz. És sokan már nem is annyira a spanyolokat tartják az esélyesnek, továbbá merem állítani, hogy a semleges nézők is inkább az olaszok sikerét akarja látni ma este. A hispánok elvesztették az átlagszurkoló szimpátiáját ezzel a se íze, se bűze játékukkal – ami végül is eredményes, de nem túl megnyerő –, míg az olaszok talán a lesajnált, mégis hősiesen küzdő csapat szimbólumát hirdetve állítottak maguk mellé sokakat.

Elővehetjük ismét a múltat, s vele együtt azt a sziklaszilárd tényt, hogy soha semmilyen körülmények közt Spanyolország még nem győzte le a Squadra Azzurrát, sem EB-n, sem VB-n. Az egyetlen spanyol továbbjutás négy éve született meg, az is csak néhány rosszul rúgott olasz büntetőnek köszönhetően. Illetve Casillas az egyetlen bekapott gólját ezen a tornán is a mai ellenféltől kapta – Di Natale köszönt be nekik még a C jelű csoport nyitómeccsén.

Bár a szakma meglehet, hogy mégis inkább Casillaséknak szavazza meg a kupát, a spanyolokon kijöhet majd a jóllakottság és egyéb taktikai bakik (csatár nélküli játék), míg az olaszok egytől egyig éhesebbek lehetnek a sikerre. Bár ki ne szeretne még egy EB-t nyerni a hispánoktól! De mégis azt mondom, hogy ennek az olasz gárdának kis híján az összes tagja élete meccsét fogja játszani Kijevben 20:45-től, és ez elrepítheti majd Rómába a serleget (az olasz nemzeti tizenegy Európa-bajnokságot először és utoljára 1968-ban nyert!). Prandellit nem tudom nem dicsérni minden egyes beharangozóban, hogy mennyire összerakta a csapatát és ő sem győzi megköszönni az égieknek a nagyszerű menetelést.

Ezt a kezdőt olvastam:

Spanyolország (4-3-2-1): Casillas; Arbeloa, Piquè, Sergio Ramos, Jordi Alba; Busquets, Alonso, Xavi; Pedro, Iniesta; Fabregas.

Olaszország (4-3-1-2): Buffon; Balzaretti, Bonucci, Barzagli, Chiellini; De Rossi, Pirlo, Marchisio; Montolivo; Balotelli, Cassano.

Kulcsfontosságú lesz a mérkőzésen, hogy a németek ellenihez, sokkal jobban kellene kihasználni az adódó kontralehetőségeket. Csütörtökön Di Natale lábában is maradt egy óriási sansz. A másik dolog, hogy Cassano vajon tud-e több játékpercet a pályán tölteni és De Rossiék mennyire tudják megakadályozni a gördülékeny spanyol passzjátékot. Az első meccsen remekül helytálltak Prandelli fiai, több lehetőség is adódott előttük gólszerzésre: emlékezzünk csak Di Natale kapáslövésére vagy Balotelli csetlés-botlására. Vagyis sebezhető ez a spanyol védelem, csak jól kell sáfárkodni az adódó ziccerekkel.

Forza Italia!