Hetente háromszor oda-vissza kikerekezek Budaörsre, így nem véletlenül éreztem azt, hogy megérdemlek valami szépet, s jót!
Egyszer egy éppen kibontakozó viharféle kergetett be, most pedig egy kibontakozó kánikula elől tértem be a Da Caterinába. A Da Caterina ott van a főút jobboldalán – ha Pest felé megyünk –, már közel-közel a Budapest-táblához. Mikor a vihar elől menekültem, akkor csak egy kapucsinóra tértem be, most (augusztus 1., 11,40-13,00) viszont ebédfélére készültem.
Butaságnak éreztem bemenni az épületbe, mert szép, árnyékos kerthelyiség parancsolta azt, hogy kinn eddegéljek. Bevonultam, kerestem egy kisebb asztalt – miután egyedül voltam –, s láttam, hogy előttem az olimpiára néző doboz. Egy perc nem telt el, érkezett a víz, a rendelés ment. Máris magam előtt láttam a friss margheritámat: a gyönyör zöld bazsalikomot, a veres paradicsomkarikákat, a mozzarellámat. Nem így történt! Tíz-tizenöt perc múlva egy ízes massza érkezett, ami ugyan jó volt,… de én csalódott.
Az egészről elterelte a figyelmemet, hogy Laci Londonban nagyot csobbant, s az utolsó forduló után már ott is volt a befutóban beuszóban… és ekkor a pincér – a tányéromért érkezve – kitakarta a tévét. Mint ahogy édesanyák tudnak érkezni a legnagyobb gólhelyzetekben. Elnéztem a pincérnek is galád-galád tettét, mert Cseh Laci ismét első volt. A friss paradicsomot és bazsalikomot, a hitelesebb mozzarella hiányát viszont ismét felemlegettem magamban.
Édességet gondoltam ki… rendeltem is a házi gyümölcstortát, de nem volt. Emberünk mondta, hogy csak tiramisù van, ahhoz viszont nem füllött a fogam. Kávét kértem és kaptam, ristrettót. Nem volt hiba benne! Szerintem.
1600 forintot fizettem! Nem éreztem, hogy kiraboltak volna, pedig a pizzám nem volt egy mestermű (Miért olyan nehéz ilyenkor a friss bazsalikomos, paradicsomos pizza elkészítése? Különösen jogosnak érzem a kérdésem, mert a margherita rajta volt a nyári ajánlatos listán, vagyis szerintem elvárható lenne, hogy a rövid menüben válogatott fogások szerepeljenek), de kárpótolt a hely barátságosság, ízlésessége, a hűsítő árnyék. Különösen tetszett a zenei válogatás. Hallottam népzenét, Nanninit, Celentanót, nápolyit.
Közben visszatérő vendégek érkeztek.