Olasz fórum

Olasz fórum

Egy nápolyi történettel kívánok szép Karácsonyt mindenkinek!

2012. december 23. - mbemba

presepe.jpg

Nápolyban minden másképp van! Másképpen megy a kávézás – automata Milánóban, délen csak a bárban szabad –, a tisztálkodás,… és más a Karácsony is. Északon karácsonyfa van, Nápolyban pedig betlehem, ahogy ott mondják: presepe.

Erről van szó Luciano De Crescenzo könyvében, Così parlò Bellavista (Így szólott Bellavista).

...

 

...

Apropó Karácsony! Én és a báró elkezdtük csinálni a presepét, mint minden évben, s két egész nap kellett ahhoz, hogy kinyissuk a pásztoros dobozokat, a leporolásukhoz, s ahhoz, hogy visszaragasszuk a halragasztóval a letörött karokat és lábakat.

A presepe – mondja a professzor –, nekünk nápolyiaknak nagyon fontos. Ön, professzor úr, bocsánat, inkább presepe- vagy karácsonyfa-párti?

Presepe-párti, természetesen!

Örülök az ízlésének! – mondja a professzor nekem, megszorítva a kezemet. Nézze, az emberi lény presepistákra és fásokra oszlik, ez a következménye annak, hogy a világ is két részre oszlik: szeretet-szerelem világra és a szabadság világára… de ez egy hosszú beszélgetés lenne, amit megtehetünk máskor, ma inkább a presepéről és a presepistákról szeretnék beszélni.

Hajrá professzor! – mondja Salvatore –, beszéljen csak a presepéről, mert a maga emberei vannak itt.

Tehát, amint mondtam, ez a presepista-fás felosztás, olyan fontos, hogy szerintem, meg kellene jelenjen a személyi okmányokon, ugyanúgy, mint valakinek a neme, meg a vércsoportja. Persze, hogy ott kell legyen, hiszen másképpen egy szegény ördög azt kockáztatja, hogy már megköttetett házasságkor veszi észre, hogy egy más karácsonyi szokásokkal rendelkező kereszténnyel kelt egybe. Most úgy tűnik, hogy túlzok, pedig nagyon nem! A fás egészen más értékskálán éli hétköznapjait a presepistához képest. Az elsőnek nagyon fontos a Forma, a Pénz és a Hatalom, a másodiknak viszont a Szerelem és a Vers az első.

Mi, itt, ebben a házban, mint presepisták vagyunk! Igaz, professzor úr?

Nem, nem mind! A fiam és a lányom, például, úgy mint az összes nő, majdnem, mind fások.

Assuntinának a karácsonyfa tetszik – mondja egészen halkan Saverio.

A két kategória között nincs megegyezés: az egyik beszél, a másik nem érti. A feleség látja, hogy a férj készíti a presepét és azt mondja: ,,Ahelyett, hogy itt bebüdösíted az egész házat a halragasztóval, miért nem veszed meg szépen-készen a teszkóban?” A férj nem válaszol. Hát persze, mert a teszkóban vásárolt fenyő csak akkor szép, amikor készen van, s felkapcsolod a fényeket,… a presepe viszont nem, a presepe, akkor szép, amikor csinálod, sőt… elég csak rágondolni: ,,Most jön a Karácsony és csináljuk a presepét!” Akik a karácsonyfát csinálják, azok fogyasztók, a presepista ellenben – legyen ügyes vagy idétlen – az Teremtő!

Emlékszem professzor, amikor Eduardo azt mondta: ,,A presebbiót tök egyedül csináltam, a család teljes ellenkezése mellett!”

A pásztoroknak agyagból kell lenniük, kézzel készítettnek, egy kicsit csúnyának, de mindenekelőtt San Gregorio Armenióban, Nápoly szívében kell születniük. s nem műanyagból, mint amit a teszkóban árulnak; a fontos az, hogy a pásztoroknak a régieknek, a korábbi évekből származóknak kell lenniük, kicsit sem baj, ha egy kicsit leharcoltak, illetve fontos, hogy mikor a családfő előveszi, akkor névről névre kell ismerje őket, s hogy tudjon mesélni mindegyikről egy jó történetet: ,,Ez Benito, akinek nem akaródzott dolgozni és mindig csak aludt; ez Benito papája, aki a birkákat legeltette fenn a hegyekben; ő pedig a csodapásztor!” és így egyenként jönnek elő a pásztorok. Az apa bemutatja a pásztorokat a kisebb gyermekeknek, akik így, mikor jön Karácsony, felismerhetik őket és szerethetik őket, mint családtagokat. Az életből vett figurák ezek, még akkor is, ha történelmileg elfogadhatatlan a szereplésük a Születésnél, mint például: a szerzetesé, a vadászé, a puskájával együtt.

S ott van még a szakács, az asztalnál ülő két pár, a dinnyeárus, a zöldséges, aki a gesztenyét árulja, a borász, meg a hentes.

Hát ja! – mondja Salvatore. Akkor is meg kellett élni valamiből, éjszakáig kellett dolgozni, hogy megéljen az ember.

S ott van a mosónő – folytatja Saverio –, a szárnyasokat hajtó emberke, a halász, aki igazi vízből halászik, természetesen. A presepe mögé tett vécécsészéből.

Az apám – mondja Luigino –, a kicsit romosokat mindig úgy tudta elhelyezni, hogy senki nem vette észre, hogy egy lábbal, karral kevesebb van a figurának. Azt mondta: ,,Luigi, most papa keres neki egy stratégiai pozíciót, ennek a szegény pásztornak, aki elveszette a lábát, és erre betette egy kerítés vagy egy falacska mögé. S emlékszem, hogy volt egy pásztorunk, amelyikről minden évben letörött, elveszett egy darabka, egészen annyira, hogy végül csak a feje maradt meg…, s ekkor a papám a házacska kis ablakába tette.

A papám a házakat a gyógyszeres dobozokból csinálta, melyekbe később bevezette a világítást is, s amikor évközben be kellett vennem egy gyógyszert, vagy például egy szirupot, ami nem ízlett nekem, akkor ő kezébe vette a dobozt, s azt mondta: ,,Luigi, ezt a dobozt megtartjuk Karácsonyra, hogy legyen egy szép kis házunk a presepéhez. Te viszont, papa kisfia, előbb be kell venned a gyógyszert, ami benne van. Ha nem, akkor a papa, hogy csinál házikót?”

S amikor megjött az éjfél – folytatta Salvatore –, akkor körmenetbe sorakoztunk, s jártunk a házban énekelve a Tu scendi dalle stellét. A család legkisebbje elől a gyermek Jézussal, s a többiek utána egy meggyújtott gyertyával a kezükben.

Ó Betlehem! Az enyv és a hal illata, a parafából hegyeket, lisztből havat…

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr274977126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása