Olasz fórum

Olasz fórum

Lesz-e tizedes Tottiékból?

2013. október 28. - Pietro87

Talán ez a forduló legfontosabb kérdése és az, hogy mi az ellenszer a Garcia fiúkkal szemben. Mert, amit eddig ez a Roma művel, az több, mint szenzációs: vasárnap a kevesek által bevehető Friuliból raboltak pontokat. Most sokkal könnyebb dolguk lesz, hiszen a meglepetésre utolsó Chievo látogat majd hozzájuk. A farkasok hívein kívül mindenki a vendégek sikeréért szorít: riválisok szurkolói, a semleges nézők és mbemba is. :)

Az Atalanta - Inter megnézése már csak politikai téren és az ebből az okból eredő szurkolói gyűlölet miatt is kötelező házi feladat kell, hogy legyen Tavaly egy eseménydús 3-2-s bergamói siker született, most erre kevesebb kilátás van, hiszen Mazzarri vezetésével szépen teljesít eddig a Nerazzurri, és itt is esélyesként lép fel.

A szerda rangadója lehetne a Milan - Lazio, de a felemás forma és a csapatok tabellán elfoglalt helyezése ezt a címet a Fiorentina - Napoli bajnokinak adja. A Violák kijöttek kisebb válságukból, miként a déliek is jól reagáltak a Romától benyelt 2-0 után. Rossi eddig mindenkire rácáfol, sőt vezeti a góllövőlistát, a Napolinak miatta is nagyon kell koncentrálnia az egész 90 perc során.

Figyelünk még a Veronára is, amely parádésan kezdte a szezont: a csapat még a Napoli és a Genoa 2007-es újonc teljesítményén is túltesz.

A Livorno most elkaphatja a Torót, hiszen Venturák régóta keresik a győzelem receptjét, illetve a Cagliari is ekképp tehet az erre a szezonra nagyon visszaeső Bolognával.

Teljes program és tippsor:

Atalanta - Inter
Milan - Lazio
Cagliari  - Bologna
Fiorentina - Napoli
Genoa - Parma
Juventus - Catania
Livorno - Torino
Sassuolo - Udinese
Verona - Sampdoria
Roma - Chievo

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr245603761

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2013.10.29. 07:35:00

Igen! A Sassuolóból merítek erőt. Ők Nápolyból csórtak pontot, most a Chievo... Tavasszal sikerült nyerni az Olimpicóban, most elég a döntetlen!:) Remélem, lesz idő, lehetőség a Fio-Nápolyra!

Lucarelli 2013.10.29. 09:35:18

Atalanta - Inter 1:2
Milan - Lazio 1:0
Cagliari - Bologna 3:0
Fiorentina - Napoli 3:2
Genoa - Parma 0:1
Juventus - Catania 4:0
Livorno - Torino 2:0
Sassuolo - Udinese 1:1
Verona - Sampdoria 0:0
Roma - Chievo 3:0

Inzaghi 2013.10.29. 11:03:31

Atalanta-Internazionale 2-0
Cagliari-Bologna 2-0
Fiorentina-Napoli 2-0
Genoa-Parma 2-0
Hellas Verona-Sampdoria 2-0
Juventus-Catania 2-0
Livorno-Torino 2-0
Milan-Lazio 2-0
Sassuolo-Udinese 2-0
Roma-Chievo 2-0

406coupé 2013.10.29. 13:52:04

Atalanta-Internazionale 1-2
Cagliari-Bologna 1-1
Fiorentina-Napoli 2-2
Genoa-Parma 0-0
Hellas Verona-Sampdoria 2-1
Juventus-Catania 2-0
Livorno-Torino 1-1
Milan-Lazio 2-1
Sassuolo-Udinese 2-1
Roma-Chievo 3-0

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2013.10.29. 14:09:57

Atalanta - Inter 1-3
Milan - Lazio 2-1
Cagliari - Bologna 2-1
Fiorentina - Napoli 1-1
Genoa - Parma 1-2
Juventus - Catania 3-0
Livorno - Torino 1-1
Sassuolo - Udinese 0-2
Verona - Sampdoria 1-1
Roma - Chievo 3-0

Pietro87 · http://forzanapoli.blog.hu/ 2013.10.29. 15:39:08

Atalanta - Inter 1-2
Milan - Lazio 2-0
Cagliari - Bologna 1-0
Fiorentina - Napoli 2-2
Genoa - Parma 1-0
Juventus - Catania 2-1
Livorno - Torino 1-1
Sassuolo - Udinese 1-1
Verona - Sampdoria 3-1
Roma - Chievo 2-0

madbalee 2013.10.29. 18:36:26

Tenyleg Cagliari Roma volt mar?:)

madbalee 2013.10.29. 18:37:13

Atalanta - Inter 1-2
Milan - Lazio 1-0
Cagliari - Bologna 1-0
Fiorentina - Napoli 2-2
Genoa - Parma 1-0
Juventus - Catania 2-0
Livorno - Torino 1-0
Sassuolo - Udinese 0-1
Verona - Sampdoria 2-0
Roma - Chievo 3-1

Automata Hari 2013.10.29. 19:27:58

Atalanta - Inter 1:1
Milan - Lazio 1:0
Cagliari - Bologna 2:0
Fiorentina - Napoli 0:0
Genoa - Parma 1:1
Juventus - Catania 2:0
Livorno - Torino 1:2
Sassuolo - Udinese 0:2
Verona - Sampdoria 1:1
Roma - Chievo 2:0

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2013.10.29. 20:06:52

@madbalee: Hijjjj, de körmönfont vagy!:)))) Konti Dániel tudtommal még ősszel nem mártotta meg kését a Farkas testében!
süti beállítások módosítása