Olasz fórum

Olasz fórum

Eldőlt (szerintem mbemba egyedül)

2014. május 12. - mbemba

campede.jpgÜres parádézás lesz az utolsó forduló, ugyanis egy fordulóval a vége előtt minden lényegi eldőlt. Bajnok a Juve, BL-induló a Roma, oda selejtezik a Nápoly, a Livorno, Catania és Bologna pedig újraépítik magukat a gyengébbek között.

Ő Campedelli, a Chievo elnöke! :))))

Én élőben a Samp-Nápolyt néztem, de olcsó kis meccs lett (2-5), mert a Nápoly iskolázott, a Samp pedig csak alig kapaszkodott. A közönség csak vigyorgott a napsütésben.

Ellenben utána a Toro-Párma meccset is alaposabban megnéztem, s örömömet leltem benne (1-1), Nagyon jó focit nyújtott mindkét csapat. Eszes foci volt, komoly stratégiák csaptak össze, volt lendület, büszkeség, nagyon szép lelátók és szurkolás. Nagyon  tetszett minden! Cercit elkapták a pármai védők, viszont Immobile ismét elemében volt, ő szerezte a hazaiaknak a vezetést (a Serie A egyik legjobb védőjének, Pallettának hibáját büntette meg ilyen súlyosan). Ezt egyenlítette ki Cassano kihagyott tizenegyese után, a villámgyors és ügyes Biabiany.

És persze: Nagyon-nagyon örülök, hogy a Chievo ismét Serie A-csapat maradt (Cagliari-Chievo 0-1). Higgyétek el nekem: EZ CSODA! Évről-évre egy csoda!

Gólkirály lehet: Immobile (22), Toni (20) és Tévez 19. A vezető torinóit pirossal küldték le a Toro-Parmán.

Szerintem csak a derék mbembának sikerült 7 pontot gyűjtenie. Így:

1. Inzaghi 9
2. madbalee, Lucarelli 8-8
3. 406coupé 6
4. mbemba 4

5. Pietro87 3
6. Automata Hari 2

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr836153878

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Evoken 2014.05.12. 16:42:14

Nálam az egyik fő kérdés: mi lett a Cataniával? Pár éve elég szépen épitkeztek, egyre jobb bajnoki helyezést értek el és végül tavaly már a 8-ok lettek (ha jól emlékszem). Hogy őszinte legyek én az idény elején EL-t reméltem tőlük. :) Erre most jön egy kvázi csont nélküli bukás. Érthetetlen.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2014.05.12. 20:15:49

@Evoken: Ráadásul pontrekorddal!!!!

Én két okot tudok: nagy volt a kapkodás! Nem bíztak abban az edzőben, aki előző idényben csodát tett. Aztán visszahívták. (előző idényekben nagyon jó edzők voltak, akik kihozták a maximumot: Mihájlovics, Montella, Simeone)

Kulcsjátékosok voltak sokat sérültek: Legrottaglie, Almiron - ha jól tudom ők kapitányok voltak -, Lodit is valamiért elengedték a Genoához.

madbalee 2014.05.16. 15:27:47

Last run:

Catania - Atalanta 1-0
Chievo - Inter 1-1
Fiorentina - Torino 2-3
Genoa - Roma 1-1
Juventus - Cagliari 2-0
Lazio - Bologna 2-0
Milan - Sassuolo 2-0
Napoli - Verona 3-1
Parma - Livorno 2-1
Udinese - Sampdoria 1-2

Es ezzel vegre nem maradok le a nevezesröl, valamint tuti begyüjtöm ezt a fordulot:)
süti beállítások módosítása