Olasz fórum

Olasz fórum

Az Erzsébet körút olaszai

2014. augusztus 11. - mbemba

007.jpg008.jpgAz elmúlt 3-4 nap költöztünk, nem volt időnk vagy inkább energiánk főzicskézni, így döntöttünk a szemközti pizzázó mellett. Hitelesnek tűnt, mikor korábban láttuk, így esett a választásunk rájuk.

Beléptem, pár másodpercen belül előttem volt a pincér, 10-12 percen belül már iparkodtam is haza pizzáinkkal (Quattro formaggi és egy sonkás). 2900 forintot hagytam a helyszínen. Nagyon finom ízeket ettünk és kábé 20 perccel a hazahozatal után is finoman meleg volt az étkünk, merthogy alatta sztaniol papír volt (emlékeim szerint ez nem szokás pizzaszállításkor).

Pozitívum volt a pizza finomsága, a csomagolás figyelmessége, a sajtok szépen elkülönülő íze, az árak (a többi ennivaló is 1000 és 2000 közötti árakon mozgott), az alátámasztott hitelesség (a pincér információkat mondott az olasz megnevezések kapcsán, a szakács olaszul kiáltott ki a pincérnek). Egy negatívum is volt: a sonka nem olyan volt, amilyenre számítottunk (nyersre gondoltunk és olaszra, nem tűnt egyiknek sem), illetve egy bizonytalanság: az étlapon feltűnt a Hawaii pizzának mondott valami (ezúttal lehet ananász, vagy banán, vagy narancs a feltét), illetve a nutellás pizza. Mit mondjak? Ha valakinek erre van szüksége, akkor ezt az igényt is ki kell szolgálni. Talán. :)

Mi mindenesetre maradunk a zseniális pizzák mellett!

Rapido Fast and Good, Erzsébet körút 50.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr66594237

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása