Évek teltek el úgy, hogy kétségbeejtő volt nézni az olasz válogatottat. Nem is szakítottam rájuk sok-sok időt. Az egyik legdrámaibb mélypont Ventura svédek elleni csődje volt. Nem értettem, hogy lehet úgy játszatni egy csapatot, melynek szüksége van az életmentő gólra, hogy nincs egy szem cselezni tudó játékos a pályán: ember, aki ,,egy az egyben" el tud menni egy svéd mellett.

Aztán megnéztem az Ukrajna elleni barátságost (0-0) és a lengyelek elleni idegenbeli győzelmet (0-1) és látom, hogy megváltozott az olasz nemzeti tizenegy. Ki van zárva, hogy a bemondó befolyásolt volna, mert mindkét meccset hang nélkül néztem, vigyázva mások alvására. :)

Mit láttam? Van elől három ember: Insigne, Chiesa és Bernandeschi, akik kevernek-kavarnak, ügyesen mozognak, meg tudják bontani a védők falát. Láttam ügyes középpályásokat (Verratti, Jorginho, Barella), akik bár nem mindig ügyesek, de vannak váratlan vagy nagyon ügyes húzások. A védősor, talán nem is baj, összeszokottabb garnitúra volt: Bonucci és Chiellini középen, Florenzi és Biraghi a széleken. Hibázgattak szépen, de Donnarumma kapuja mindkétszer érintetlen maradt. Így! :)

Ami a legfontosabb volt: egészen friss szél volt! Nem volt még igazán ereje, de friss volt és nem tudni mi lesz még később belőle. Legyen vihar!

Hogy Barella (Cagliari) nagyon jó focista lesz arra fogadni mernék! Hogy Chiesa (Fiorentina) sok-sok gólt fog lőni itt is (válogatott), ott is (klubok), az is biztos!

Egy valaki nem fogott meg, a balhátvéd Biraghi,.. Erre ő rúgta a döntő gólt!

Hajrá Mancini! Hajrá olaszok!