Néhány éve saját kiadásban megjelentettem egy könyvet, akkor hallottam először arról a bátor emberről, aki szántszándékkal juttatta be önmagát Auschwitz poklába, azért, hogy dokumentálja az ott történő felfoghatatlant, hogy majd értesítse arról a világot, illetve a háború irányítóit.

Akkor nem jegyeztem meg a nevét, most azonban a Lengyel Intézet oldalára pillantva utána néztem ennek a szenzációs életnek. Remélem, örökre bevésődik ez a név: Witold Pilecki!

945 napot töltött Auschwitzban, szervezkedett, dokumentált, majd tudását leírta kijuttatta, sokakhoz eljutott, de igazi célját nem érte el.

Pilecki az első világháborúban már harcolt, majd a lengyel-szovjet háborúban is. Középiskolai tanulmányait csak ezután fejezte be. Majd visszatért a katonaságba alhadnagy lett, visszatérve falujába részt vesz a közélet alakításában, ezt kitüntetésekkel is elismerik (katolikusságát megvalló ember volt).1931-ben házasodik meg, a házasságból két gyermek születik (felesége, Maria Ostrowska 2002-ben halt meg).

A nácik lerohanják Lengyelországot, a szovjetek bevonulnak Lengyelország keleti részébe, Pilecki harcol, de az ő egységeit is szétverik. Földalatti mozgalmakban vesz részt, szervezkedik, majd tagja lesz a későbbi Honi Hadseregnek.

Elöljáróinak engedélyével, 1940. szeptember 19-én elfogatja magát Varsóban, a Gestapo pedig Auschwitzba viszi, ahol a 4859-as rabszámot tetoválják bőrébe (innen a svéd rockbanda dalának címe). Célja, hogy dokumentálja a szörnyűségeket, illetve, hogy szervezkedéssel tartsa a reményt a bentiekben, azért is, hogy a reménybeli felszabadításkor – legyen az angol vagy lengyel helyi fegyveresek által vezetett – szervezett erők lehessenek a koncentrációs táboron belül.

Már 1941-ben juttatott ki jelentéseket – benn eszkábált rádión is –, azok eljutottak Londonba, de az angol katonai és politikai vezetés, azokat túlzónak gondolták-mondták, nem avatkoztak be az Auschwitzban.

Két társával 1943. április 26-án szabadult ki, miután a kerítésen kívüli pékségben dolgozhattak, ott pedig leszerelve őreiket, megszöktek, megmenekültek, ami után újabb sikertelen, következmények nélküli jelentést küldtek Londonba (ebben már másfél millió gázkamrában megölt emberről ír). Üldözőik nem tudták elkapni őket, sikeresen jutottak el a Honi Hadsereghez. Majd a Varsói Felkelésből is kivette a részét (ezekről a napokról is szól a Zongorista). Ennek végén a nácik fogolytáborba viszik Németországba. Április 28-án az amerikai felszabadítják a tábort, miután Pilecki csatlakozik a hazatartó lengyel csapatokhoz, Olaszországba kerül, ahol, pontosabban Anconában leírja sokkal részletesebben az auschwitzi tragédiát.

(Olaszországban, Vicoliban (Pescara melletti község) egy közkert őrzi Pilecki nevét. A névadás 2016-ban történt, akkor Andrzej nevű fia levelet küldött az ünnepségre. Marco Patricelli nevű történész pedig könyvet írt róla.)

A háború végeztével végképp kiéleződött a helyzet a lengyel hazafiak és a Moszkvát szolgáló kommunisták között. Pilecki adatokat gyűjtött a szovjetek bűntetteiről, a Gulagról, az NKVD-ről (említettem, hogy 1918 és 21 között már harcolt a bolsevikok ellen). 1947 májusában letartóztatták, megkínozták, egy évre rá, május 25-én pedig kivégezték, hiába kértek kegyelmet auschwitzi barátai és felesége. Sírjának helye ismeretlen, a kommunista lengyel hatalom 1989-ig minden vele kapcsolatos adatot cenzúrázott.

Őrizzük meg emlékét!

A cikk megírásához használtam a magyar, angol, olasz wikipédiát, a Famiglia Cristina és a corriere egy-egy írását is.