Egy remek szakácskönyvet kinyitva feszültünk neki a feladatnak: D az érdemi részét végezte az ügymenetnek, mbemba viszont manuálisan próbált aládolgozni D-nek.

 

A kályhán két edényre volt szükség: egyikben császárszalonna és korábban beáztatott fehérbab kényeztette egymást a fövő vízben, a másikban pedig ezer zöldség volt együtt sülve-főve. Ezer zöldség, annyi mint: vöröshagyma (3 db) és fokhagyma (5 gerezd), póré (mondjuk egy jó nagynak a fele), káposzta (vörös és fehér, kisebbfajták 1-1), kelkáposzta (1), zeller (2), cékla (fél), cukkini (1), meg spenót és sárgarépa, alias murok. Utóbbiak alá szükséges néha átmerni a fehérbabos alapléből, nehogy odaégjen az a sok zöldség. A taktikai utasítás 40 percet írt a zöldségek együttlétére, mi némiképp továbbhagytuk.

 

Ezután összeengedtük a két edény tartalmát, majd kábé egyharmadát összeturmixoltuk, így sűrítve be az egészet. Ezek után külön edénybe billentettük a masszát, majd alaposan megszórtuk parmezánnal és azt mondtuk: ,,Sütőbe vele!” 5 perc múlva kiszabadítottuk a katlanból az immár kész ribollitát és nekiestünk.

 

Véleményem szerint 6-7 adag jött ki belőle. Borajánlat: ami van. Csak finom legyen!

 

A ribollita (újraforralt, újrafőtt), tudtommal a hétvégi főtt kajából maradt zöldségeknek, tésztának az újrafelhasználására találták ki Toszkánában, annak idején. De több forrás is arról ír, hogy azért a ribollita név, mert az étel az elkészítés másnapján az igazi.