Olasz fórum

Olasz fórum

Az abruzzói lakásoknak a 30 százaléka sem lakható

2009. április 14. - mbemba

Az abruzzói földrengésben lakhatatlanná vált házak, lakások családjai számára felhúzott sátorvárosok vidékén folyamatosan esik, nagy szél van és esténként egészen 5 fokig csökken a hőmérséklet.

Hogy a sátorvárosok területe ne változzék sártengerré, az önkéntesek kavicsot szórnak szét. Ezekben a sátrakban 33 ezren laknak most is.

Időközben megtörtént az első ezer épület biztonsági vizsgálata, mármint ami a beköltözhetőséget illeti. A vizsgálatok a következő adatokat hozták: az épületek 30 százaléka lakhatatlan, 50 százalék lakható – a Polgári Védelem elégedettségét fejezte ki az információ nyomán –, míg a lakóhelyek 20 százaléka kisebb-nagyobb javítások után beköltözhető lesz. Az olasz médiában elhangzó vélemények szerint ezek az arányok romlani fognak, mert a városközpontokban (centri storici) még nem kezdődtek el a felmérések és ott, ha minden igaz rosszabb a helyzet. L’Aquilában a közintézmények közül egyes-egyedül a Pénzügyőrség épülete maradt használható állapotban. A városnak gyakorlatilag az egész közigazgatása ide költözik hamarosan és akkor visszaköltözhet az élet a városba. Az abruzzói házak építésével, azok minőségével már foglalkoztunk!
 
A szóban forgó ház: csak a kéménynek egy kis része
és virágvázák sérültek
Az olasz szakembereken kívül az Unióból érkezett szakemberek is fognak dolgozni Abruzzóban az ilyesfajta felmérések elvégzésén. Németország, Görögország, Hollandia, Lengyelország, Szlovénia, Svédország, Spanyolország, Portugália, Franciaország és Ausztria, akik ilyen segítséget nyújtottak.
 
A Corriere della Sera is közli annak az onnai háznak a fényképét, amelyik megmaradt a súlyos földrengés után, köszönhetően annak, hogy a megfelelő javításokat szabályosan elvégezték. Onna az a település, ahol minden hírforrás szerint gyakorlatilag minden ház rommá dőlt. Csak itt negyvenen vesztették életüket.
 
Úgy tűnik, hogy 294, a halottak végleges száma, hiszen az eltűntek listáján már nincs senki.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr441063351

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása