Lényeg: Alessandra Zambonelli abból az országban érkezett, ahol 26 ezer ember váltotta ki trifla-igazolványát, vagyis az engedélyt arra, hogy szarvasgombát keressen. Ez a hatalmas szám, azonban nem feltétlenül áldás, hiszen ennyi ember sok kárt tud tenni a triflás területen, vagyis a szarvasgombák lelőhelyein. Pontosabban a szarvasgombákban, a következő évek termésében. Történik ez annak ellenére, hogy vizsgázniuk kell az igazolványhoz, ráadásul 90 eurós éves díj is van.

 

Hogy a kutakodók ilyen nagyszámban vannak az igazán érthető, hiszen nagyon komoly értékről van szó. Tavaly előfordult, hogy egy árverésen egy egykilós Fehér szarvasgombáért, egy csodadarabért 330 ezer dollárt fizettek ki; amúgy ennek a szarvasgombának kilaja a kiskereskedőknél 7000 euró volt a tavaly. Az említett fajtának a lelőhelyei az Appeninekben vannak, főleg a folyók, patakok mellett és a tölgyek, nyárfa, fűz és hársak alatt. A másik lelőhely a jobbmódúak asztalai, főleg tésztákon, puliszkán és tojáson – nyersen reszelik rá ezekre az étkekre.

 

Ellentétben más szarvasgomba fajokkal (Francia, Nyári és Kései szarvasgomba) a Fehér szarvasgomba rendkívül nehezen termeszthető. A Kései szarvasgomba megtalálható Magyarországon is, fenyvesekben is. Olaszországban népszerűsége egyebek között annak köszönhető, hogy a vidéki turizmus jegyében kirándulók megkereshetik és a konyhán esetleg maguk el is készíthetik.

 

A szarvasgombák megkeresése külön téma. A legelfogadottabb segéd ilyenkor a betanított kutya, régebb azonban gyakran disznókkal álltak neki a nagy feladatnak. Ma ez már tiltott, azonban veszélyes is: gyakori eset volt, hogy a disznó megharapta az ujját annak, aki a szarvasgombát megpróbálta a szájából kivenni, ami azzal is járhatott, hogy az illető ujját vesztette. A szarvasgomba keresőjét csak két kutya kísérheti el - a hivatalos szabályozás miatt. Manapság a Lagotto Romagnolo, talán a legalkalmasabb a szarvasgomba-keresésre. Ezért itthon ezt a kutyát Göndörszőrű kincsvadásznak is nevezik.

 

Van olyan szarvasgomba, amelyiket Magyarországról visznek az olasz asztalokra, ez a Nyári szarvasgomba. A professzorasszony említette, hogy a helyiek nem is tudhatják meg, hogy honnan érkezik, merthogy az eladók inkább mondják, hogy a közeli hegyekből, dombokról van az árú, és nem egy távoli országból.

 

A szarvasgombák kapcsán gyakran emlegetjük, hogy mihez megy, mihez nem, illetve hogy illata mennyire kellemes, ritkábban van szó a szegény rokonról, az ehetetlen T. excavatumról, ő az olasz nevén tartufo di legnóként emlegetett szarvasgomba, vagyis a falábú, fafejű, fakezű jóbarátja.