Olasz fórum

Olasz fórum

Erdei és Fragomeni a Gazzetta címlapján

2009. november 21. - mbemba

Ritkaság, ha a Gazzetta címlapjára boksz kerül. Az Erdei-Fragomeni meccs odakerült. Nem lett vezércikk belőle, de rögtön alatta már ott is van (a poszt megírása óta már az is volt).

Hogy ez hogy fordulhatott elő? A cikkíró szolgáltat magyarázatot: ,,Ez a meccs egyike a legnehezebb és legnagyszerűbb mérkőzéseknek, amelyet olasz bokszoló külföldön játszott! Így van ez az ellenfél miatt, illetve a meccs esetleges pozitív (olasz szempont ez!!) kimenetele miatt is.” Giacobbe Fragomeninek így ugyanis meglenne a lehetősége, hogy komoly összegekért bunyózzon Németországban és Amerikában – gondolja a posztíró. Aztán szépen és hosszan fejtegeti Erdei képességeit. Szerzett címeit is felsorolja, hosszan, részletesen. Ahogy kell és illik: szépen, sok-sok elismerést mutatva.
 
Egyébként Fragomenitől (69-ben született Milánóban, öt évvel idősebb Erdei Zsoltnál, mérlege: 26-1-1) csak pár mondatot idéznek: ,,Életem legfontosabb mérkőzése lesz ez! Ő egyértelműen a legagresszívebb és legveszélyesebb bokszoló, akivel mérkőztem! Nagy bokszoló!” Egy másik értelemben biztos, hogy nagyobb az olasz. A mérlegeléskor 88,8 kilót nyomott, a mi fiúnk pedig 81,1-t.
 
Aztán így zár a Gazzetta: ,,Tartsd Olaszországban az egyetlen világbajnoki címet! Forza Giacobbe!” Szóval Hajrá Madár!
 
Hogy reálisan lássuk az esélyeket érdemes elolvasni végig Szántó Öcsi bácsi szavait! Meghallgatni is érdemes! :)) (szófoszlányok az ökölvívás nyelvén:)
 

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr931541480

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fiorentina 2009.11.21. 18:33:26

Szeretem az olaszokat, de Hajrááá Madár!!! :)

VLADISZLAV 2009.11.21. 21:49:16

Hu de nehéz meccs lesz ez!!

Magnat 2009.11.21. 23:16:42

Szimpatikus az újságíró is meg az olasz srác is ... azért remélem, Madár elkalapálja.

jorosz5 2009.11.21. 23:29:13

Remélem, a nagyképű Madárt ma végre elkapják!

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2009.11.21. 23:34:10

@jorosz5: Lehet, hogy elkapják, de nem nagyképű! (mondjunk véleményt, ne provokáljunk!)

Passz 2009.11.22. 00:48:16

MADÁR cirkálósúlyú világbajnok!!!!! Sorry olaszok.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.11.22. 01:37:48

ritka sportszerű meccs volt. és semmi bekkelés. nagy iram.
respekt Fragomeni.
nem golnoltam, hogy Madár egyhangúlag nyeri.

Gremlin (törölt) 2009.11.22. 03:04:35

Erdeinek grat,nem semmi amit elért.
Az olasz srác roppant szipatikusan viselkedett,manapság a sok nagyarcú bunyós között felüdülés ilyet látni.

Villy 2009.11.22. 03:53:32

Most az olasz cikkhez tényleg Erdei szólt hozzá, vagy csak valaki Zsolt Erdei nick alatt ír, mert az olyan vicces?

www.gazzetta.it/Sport_Vari/Altri_Sport/Boxe/21-11-2009/fragomeni-sfida-erdei-602046802866.shtml

A meccs pedig gyönyörű volt, tiszta, sportszerű!

lifelike 2009.11.22. 05:14:28

a nyilatkozatok a felhajtasnak szolnak, a box meg kozepszeru volt
utalok europai boxot nezni, dedo az egesz (kivetel nehezsuly)

Alkibiadész [alkibiadesz.blog.hu] 2009.11.22. 07:53:09

Kicsit kezdtem már leírni Zsoltot, azt mindenképpen sajnálom, hogy nem úgy menedzselte magát anyagilag, mint Mihacsevszki (lusta vagyok megnézni, hogy kell betűzni), aki 3 millió eurót kapott egy címvédésért, miközben Zsolti félmilliót (bruttó) de korábban inkább 200 ezret, miközben mindenképpen nagyobb sportoló, és ugye már nem is fiatal (az olasz még kevésbé), de ezzel a meccsel, leginkább az eredménnyel nálam nagy harcossá lépett elő.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2009.11.22. 08:25:29

@Lopez 630310: Talán igazad is van, de ,,kis köcsög" itt nem marad! Írd le ha akarod még egyszer másképp!

há zé · http://indafoto.hu/hhzz 2009.11.22. 09:00:30

Hm. Jól értem, hogy két noname bokszoló "óriási" csatája volt a tegnapi? És már az is hírértékű, ha az index.hu címlapján megjelent a róluk szóló "cikk"?

Bocs, de számomra ez az egész rettenetesen szánalmas. Azért "nagyember" valaki, mert egy másik embert meg tudott verni? Röhej... akkor már inkább a kiszel tüncikértől vagy a faszharcos benkőről írjanak... :(((

madbalee 2009.11.22. 09:05:53

Hatalmas grat Madárnak!

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2009.11.22. 09:14:42

@há zé: Hogy óriási csata volt az biztos. Két ember kitette a lelkét a szorítóban.
Az Index-címlapjával ne foglalkozzunk. A Gazzetta címlapja számít?

Alt 2009.11.22. 09:25:50

@lifelike: Te végignézted ezt a középszerűutálteurópaidedós meccset? Te egy hős vagy!

Alt 2009.11.22. 09:57:44

Na most ezt miért törölted? Ha há zé úgy érzi, hogy a két noname bokszoló szánalmas és inkább a jónevű faszharcos, akkor nyilván az az ő világa. Nosza, legyen az övé!

há zé · http://indafoto.hu/hhzz 2009.11.22. 10:31:06

@Alt: azt hittem, nem kell magyarázni... a két említett számomra a legalja (sok társukkal együtt) - és még mindig inkább ők, mint a versenysport, pláne a verekedős "sportok".

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2009.11.22. 13:02:07

Két nagy bokszoló csodálatos csatája volt, és én sajnos odaajándékoztam az első négy menetet. Remélem megadhatja nekem a visszavágás lehetőségét - mondta Fragomeni.
A Gazzetta azt is írja, hogy meglepetés volt, hogy Erdei fizikailag végig bírta, meg dícséretet érdemel, mert nem vonta ki magát a csatából!

Reméljük, az Universum valamit vátoztat véleményén, hozzáállásán!!

Aldo · http://autostat.hu/markakereskedesek-szervizek 2009.11.22. 16:04:02

remeke meccs volt. igazi csata. erdei remek boxoló, de azért lássuk be, a végén már nagyon pengeélen táncolt. az erőnléten és az ütőerőn erősen javítani kéne, mert az ilyen "tank típusú boxzsákoktól" egyszer ki fog kapni. persze le a kalappal! oriási csata volt és madár megérdemelten nyert!

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2009.11.22. 19:04:44

@Aldo: Reménykedjünk, ennyivel nagyobb ellenféllel nem kell ,,játszania"!
süti beállítások módosítása