Sziasztok!
Én egy megszállott Törökország,török foci és Beşiktaş őrült vagyok. Az ősszel összeismerkedtem a neten Mbembával. Ő kért fel az alábbi beszámoló megírására. A múlt héten részt vettem egy Földközi-tengeri hajóúton, mely két olasz várost is érintett. De hát részemről a fő lényeg az volt,hogy a sok buszos kirándulás után most hajóval mehettem Törökországba. Bár török rajongó vagyok,de mindig szívesen utaztam Itáliába is. Ez a magyarázata írásomnak.
A feleségemet nem engedte el a főnökasszonya, a hajón viszont csak a kétágyas kabin volt akciós, ezért az egyik unokaöcsém jött el velem. Ő már réges-régóta a holland válogatottnak és a Juventusnak szurkol.
Befut a vonat, indul a gondola
A hajónk Veneziából indult. Pestről vonattal d.u. 5 órakor indultunk oda. Mexikói turistákkal utaztunk együtt, akik teljes VB-lázban voltak. Ki volt terítve a fülkéjükben a hatalmas mexikói lobogó, le is fényképezkedtünk vele. Hálókocsiban utaztunk, és reggel éppen Monfalconeban ébredtem fel. Jó volt az ébredés pillanatában Olaszországot meglátni. Az érintett kisebb településeken, mint Portogruaro, Piave már itt-ott ki volt téve az erkélyekre a foci VB miatt az olasz lobogó. Negyed 8-kor érkeztünk meg Velencébe. Mivel vonattal még nem voltam, ezért először tájékozódni kellett. A hivatalos emberek (vasutasok, rendőrök stb.) mind nagyon ellenszenvesek, dölyfösek, lenézők,nagyképűek voltak. Pl. az egyik vasutas, akitől a csomagmegőrző hollétéről érdeklődtem, ezt válaszolta, miközben elnézett a fejem mellett: "Nincs ilyen a pályaudvaron." Természetesen volt, csak a vágányok túlsó oldalán. Nem volt ez nekem újdonság, Velencében mindig ilyenek voltak a közegek. Szerencsére csak ők, ez majd később kiderül.
Szóval irány a városnézés! Először a Rialto hidat kerestük fel. Míg odaértünk feltűnt, hogy a városban sehol sem volt nemzeti zászló az erkélyeken. Én olyan fociőrült vagyok, hogy még a mezárusokat is mind lefényképeztem. A mezek árai egyébként mindenhol egy kaptafára "készültek": a hamisítványok 10 EUR,az eredetiek pedig 77 EUR. Mindenhol a városban. Unokaöcsémnek eredetileg lett volna vásárlási szándéka, de az árakat látva azt mondta, hogy ettől azért olcsóbban kap original Juve mezt Pesten, a Lion'sban. Egyáltalán nem nézek F1-et,de találtunk egy Ferrari Store-t,az szép üzlet volt. Tehát a Rialto után a Szent Márk tér következett (volna). Csak persze elkeveredtünk. Egy boltost kérdeztem meg, ő nagyon kedves volt, jött velünk egy pár lépést,hogy a helyes utat megmutassa. Jó volt tudni, hogy nem mindenki olyan, mint a pályaudvariak!
Tulajdonképpen a "szokásos" látnivalókat kerestük fel: Szent Márk bazilika, Doge palota, a Torony,Sóhajok hídja stb. Ezeket viszont nem lehet elégszer látni!
Szerencsére ráleltem pár focis falfirkára, ezeket le is fényképeztem Mbembának, mert kérte,hogy figyeljem az ilyesmit is.
Megebédeltünk, és indultunk visszafelé. Egy kis terecskén találtunk egy trafik-szerűséget. A kirakatban a jól ismert, kék-fehér Polizia rendőrautó. O-ho-hóó, ez kell a 6 éves fiamnak! Ezt megveszem! Így is történt. Kijöttünk,és átvágtunk a terecskén. Nagy kiabálást hallottunk. Hátrafordultunk, és a boltos,meg az utánam következő vevő hadonásztak kegyetlenül. Odamentem hozzájuk,és.. a pulton ottfelejtettem egy borítékban az utazásra szánt összes költőpénzemet, amikor fizettünk.. A vevő találta meg. Most hogy írjam le ezt az érzést? És én hiszem, hogy igazából ILYENEK az olaszok!
Az Euronak embertelen ára volt: mindenütt messze 300 Ft felett,a csúcs a 413
HUF=1 EUR volt.
A második napon kikötöttünk a következő állomáson, és ez volt Bari városa. Először a Normann-Stauffen várat kerestük fel. Ez tökéletes állapotban van, pedig a tatárjárás előtt egy évvel készült el. Innen felkanyarodtunk az óvárosba,ami nekem a kedvenc városrészem lett. Az ottaniak Barivecchia névvel illetik. Ezt amennyire csak lehet, bebarangoltuk. Na,itt már aztán rendesen ki voltak dekorálva az erkélyek olasz lobogókkal. Csináltam is képeket bőven! Szerencsére Bariban is találtam Mbembának focis falfirkákat, ezeket is lefotóztam. Csatangolás közben találtuk meg a Szent Szabinus katedrálist. Nagyon sűrűn körbe van építve, így nem lehetett jól lefilmezni. Persze itt is jól eltévedtünk. A harmadik célunkat kerestük, útbaigazítást kértünk, és egy kedves olasz hölgy egészen odáig kísért minket,pedig az ellenkező irányba volt dolga! Közben mutatta, hogy a táskánkat most már szorítsuk magunkhoz. És megérkeztünk Bari fő látványosságához, a Szent Miklós bazilikához (1197)! A kriptában őrzik az eredeti Mikulás ereklyéit. A belépés teljesen díjtalan volt, bent tetszés szerint lehetett fotózni,videózni. Sajnos a hajónk már 14 órakor indult tovább,így a Szent Antal apát erődöt már nem volt időnk felkeresni.
Ezen a napon volt az Olaszország-Paraguay meccs. Na, itt már azért belelkesültek a hazai utasok. Már a vacsorától kezdve nagyon sokan voltak kék színű,"Italia" feliratú pólóban. Egy srácra meg egy lányra pedig zászló is volt terítve. A fedélzeti kivetítő előtt az ülőhelyek tele voltak. Az első félidőt itt néztük. Továbbá a színházban, a függöny mögött is egy kivetítő volt, elhúzták a függönyt,és a teatroban is mindenki a meccset nézte. A második félidőt pedig itt láttuk. Nagyon meglepődtünk, amikor a lefújáskor az 1-1-et tapsviharral köszöntötték a helyiek! Beköszöntött az éjszaka, és mi elhajóztunk Görögország partjai felé.Itt közbe kell szúrnom valamit, a köztes napokról-mondhatnám sajnos.Két nap múlva Törökországban, Izmir városában,az óvárosban mellénk szegődött egy jól szituált,idősebb úriember. Megkérdezte,hogy honnan jöttünk. Válaszunkra a világ minden táján szokásos volt a reakciója: "Puszkasz"! Majd elővett a felső zsebéből egy régi, töredezett,fekete-fehér fényképet. Ő volt rajta látható,az AEK Athén mezében! Egy csapattársával álltak egy labda előtt. Azt tudtam, hogy Törökországban maradt még valamennyi görög kisebbség, de nagyon érdekes, hogy pont találkoztam közülük egyel, aki egykori híres futballista volt!
És most jön a sajnos. A 6. napon, már Isztambul után, este, a kabinban nyúlok az övtáskámba a fényképezőgép után. Nincs. Ejnye mondom, hát miért tettem én azt a kameratáskába? Hát akkor előveszem onnan. Nincs. Túrom fel a nagy utazótáskát, ott sincs. És akkor nekiláttunk a kabin felforgatásának. Már a minibárban, a fürdőszobai szemetesben is megnéztem, szétszedtük az ágyakban a matracokat. Semmi. Nem akartam bírni kimondani: elvesztettem a gépemet. Ezt az érzést inkább ne próbáljátok ki. Hadd ne mondjam,mi minden volt rajta: 5 kikötőváros látnivalói,a rengeteg focis témájú fénykép (pl.amiket Mbembának is csináltam), meg az olyanok, mint amikor Izmirben és Isztambulban összesen 3 Beşiktaş boltban is le vagyok fényképezve,az üzlet közepén,hátam mögött a gyönyörű áruválasztékkal. Meg amikor Izmirben (a képen) poénból beálltam
a Galatasaray Store bolt közepére, Beşiktaş mezben. Szóval ezt nehéz elviselni, de nagyon... A hajón persze kitöltöttem a deklarációt az eseményről. Majd a hajózási társaság genovai központjából elküldik nekem, ha valahol mégis meglesz. De hát miben is bízhatnék???A 8. napon visszaérkeztünk Velencébe. Délelőtt 10-kor kötöttünk ki, de mivel 3700-an voltunk utasok a hajón,csak délben tudtunk leszállni. Eszméletlen rossz idő volt,nagyon hideg, eső és szél. Elgyalogoltunk a borzasztó nehéz csomagokkal a vasútállomásra,és beadtuk azokat a megőrzőbe. Elhatároztuk, hogy megpróbáljuk megismételni azokat a képeket,melyek az elveszett gépemen voltak. De hát esőkabátban, szürkeségben ezek már gondolhatjátok, milyenek lettek.. A mezboltokat meg a falfirkákat azért újból lefotóztuk. Ekkor már sok szurkolót láttunk kék színű,"Italia" feliratos melegítőfelsőben, a délutáni meccs miatt. Az unokatesóm a Santa Lucia snack barban, a kirakatból kiválasztott egy nagyon klassz szendvicset. Én egy hangyányit tudok olaszul, így megkért, hogy azt vegyem már meg neki. De csak jóformán a bal lábamat tudtam betenni a bárba. Tömve volt olaszokkal, akik meredt nyakkal,moccanás nélkül nézték a tévét. Éppen kezdődött az Italia-Nuova Zelanda. Folytattuk a sétát, úgysem fértünk volna be. Még sok kis bárt, kávézót láttunk,mindenütt a meccset nézték, a pincérekkel együtt. Mindenhol odamentünk, hogy megnézzük az állást. Amelyik üzletben nem volt TV,ott rádión hallgatták az eladók a közvetítést. Szándékosan a Canal Grande partján indultunk el a Rialtotól kezdődően,mert arra még nem jártunk. Így legalább megtudtuk, hogy a híres látványosságoktól távol is nagyon szép minden. Egyszercsak két,olasz válogatott mezes srác száguldott el mellettünk, egyikük hátán Del Piero, a másikukén Totti volt a felirat. Végig Iaquinta nevét kiáltozták. Bevágtattak előttünk egy fagyizóba, ebből gondoltuk, hogy most van a szünet. Mentünk tovább,és az egyik kávéház előtt megnéztük az utolsó 6 percet. Tucatnyian tolongtunk kint, a kirakatüvegen keresztül néztük a meccset. A lefújás után mély csend honolt a városban.
Csakhát fogalmunk sem volt, hogy hol vagyunk. Erre bizony már egyáltalán nem
volt kitáblázva se a pályaudvar, se a piazza San Marco! Többször is meg kellett kérdeznünk helyieket, mindenki nagyon készséges volt! De a tenger már sok helyen kint volt a járdán, ezeken a részeken művészet volt átkelni. 18 óra után találtunk vissza az állomásra. A sínek végétől még éppen láttuk, ahogy a hajónk elindul az újabb körre. A vonatunkat már 20 óra után betolták, és felszállhattunk. 21.20-kor elindultunk, és mentünk is vagy tizenöt métert. Ekkor elromlott a mozdony. Negyven perc után kaptunk újat, és tényleg mehettünk. Másnap d.e. 11-kor voltunk a Keletiben.
Hát így volt,így történt az eddigi legnagyobb szabású nyaralásom,mely során
négy országot,és öt tengert ismerhettünk meg. Csakhát a fényképezőgépem.
Szerencsére a videófelvétel jól sikerült. Köszönöm a figyelmet:
Feyyaz, a "fanatico turco".
