A múzeum épülete Torinó szimbólumépülete a Mole Antonelliana. Mikor hazatérve párszor papírfecnin vázoltam az épületet, akkor mindenki rögtön rávágta, hogy ugye Párizsban jártál. Igen, a Mole az Eiffel-torony kisöccse, de tegyük hozzá, hogy ő is 168 méterre nőtt. A kilátóba egy szuperlifttel – nem mert nagyon új – 59 másodperc alatt lehet felpucolni. De ennek majdnem semmi köze a múzeumhoz, a kiállításhoz.

 

Csak annyiban van köze, hogy így liftmenet közben rá lehet pillantani a torony alsó egyharmadában, öt emeleten kiállított, a film történetét bemutató anyaghoz.

 

Az első szinten ott van minden, ami a filmhez kellett: optikai trükkök, a perspektívával való játék, árnyjátékok, a mozgás érzetét keltő képek egymásutánjának a bemutatása. A kiállítás rendezői itt is, mint mindenütt később, nagyon odafigyeltek arra, hogy gyerekek is élvezzék a múzeumot. A bambinók a torztükrök között visítoztak, az idősebbek viszont nyolcszázas, évekbeli, talán századfordulós dobozokba kukkoltak, ahol mindenféle feslett erkölcsűek mutogatták micsodájukat.

 

A másodikon a filmtípusok, a műfajok világát állították elénk. A hangulatot próbálták megfogni – igen szerencsésen. A westernt például egy olyan szobában láttatják, ahol a székek egymásra vannak dobálva, de a színen hevernek üres viszkis, rumos, üvegek is; a rajzfilmek is megkapják a helyüket, a sci-fik, a horrorfilmek… Valamennyi teremnek saját rendezője volt, az illető neve feltüntetve. El-elszórva a kis termekben eredeti tárgyak, például a Lugosi-féle Drakula-produkció koporsója.

 

A harmadik a szakmáé. A rendező, a forgatókönyv írója, az operatőr, a maszkmester mind helyet kap. És zseniális tárgyak színesítenek: Fellini sálja, rajzai, Szupermen szuperszerkója, régi tárgyak, csodafényképek.

 

És ne feledjem mindenütt feltűnnek a magyar nevek: Cukor, az említett Lugosi, Korda,…

 

A negyedik emeleten nagy klasszikusok plakátjai, majd eggyel feljebb, de ez gyakorlatilag az egyre feljebb érő sétálórészt jelenti a tévé és a mozi házasságát mutatja be, az együttélésig, majd ki tudja meddig: a honlap képsorán az egyik záró kép szövege a következő: A mozik bezárnak, a mozi mindenütt/ Bocsánat, hol van a vászon (schermo = képernyő, vászon) vége?

 

Jut eszembe, hogy itt van egy Matrix-jelenet, amelyikbe egy trükk segítségével bárki beléphet. Na, időztek is itt a népek!

 

A negyedik és ötödik emelet között, illetve azokon egy képkiállítás szintén helyet kapott. Most augusztus közepén Marlon Brando és Anthony Quinn fotói idéznek jó emlékeket – egy változó kiállítás ez. Nekem az maradt meg, mikor a Zorba forgatásakor egy viskóra kitették a Ritz feliratot – aludni lehet itt is, ott is.

 

Szóval gyönyörű az élmény, és érte nem kell többet fizetni 9 eurónál (ez a teljes árú), benne van minden – beleértve a torinói kilátót, ahonnan ellátni az Alpokba, illetve egészen Supergáig (a helyi, 40-es évekbeli csodacsapatot ért tragédia helyszíne, hol magyarok is meghaltak).

 

Ha akarsz kávézni benn, akarsz venni a földszinten nagy könyveket, réginek látszó hatalmas filmes plakátokat, azt is megteheted.

 

Hát így valahogy!

 

A lényeget majdnem… a fogadó térben mintegy hatvan-nyolcvan székágy-ágyszék – inkább ágy – (ott a képen) van, ahol fáradt lábat pihentetve lehet régi filmeket nézni, mintegy húsz-harminc percet. Pontosabban amennyit csak akarjuk, de a filmek ismétlődnek, s így talán nehezebb elszenderedni. Álomországban ugyanis könnyű lenne nagyot szunyálni.

 

Nem nehéz elbóbiskolni, mert két-három óráig figyelmed nem lankad, ráadásul ezalatt flangálsz folyton fölfelé. Az idő pedig megszűnik.

 

Na jó, csak majdnem!