Olasz fórum

Olasz fórum

Gyurcsány-interjú a La Repubblicában

2011. szeptember 21. - mbemba

A volt magyar miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc a La Repubblicának adott interjút. Itt kifejtette véleményét a Schiffer András (LMP, Legyen Más a Politika) által feljelentett sukorói ügy, valamint az Orbán Viktor vezette kormány munkája kapcsán.

Mit szól az Önt érő vádakhoz?
Nem hasonlítom magam senkihez. Az országom, amelyik diktatúrává kezd alakulni, bebörtönözhet. Remélem, hogy ez egy figyelmeztetés minden magyar állampolgár számára. Ha egy volt miniszterelnökből bűnbak lehet egy kirakatper erejére, akkor senki nem érezheti magát biztonságban. Pontosan úgy, mint az ötvenes években.
Hasonló ez a Rajk-perhez és a korabeli Magyarország sztálini pereihez?
A Rajk elleni per során az emberek többsége azt gondolta, hogy Rajk bűnös, mert a kínzások során arról is vallott, amit nem tett meg. Hét évvel a kivégzése után rehabilitálták, majd két héttel később kitört az 56-os forradalom. Én semmi törvénytelent nem tettem. Miniszterelnök voltam, és mint ilyen találkoztam egy befektetői csoporttal, nem titokban (pubblicamente, írja a szöveg), a hivatalomban. Megtette volna ezt bármelyik ország bármelyik miniszterelnöke. Azt reméltem, hogy az illető projekt nyomán hazámban munkahelyek születnek. Valamennyi tanú azt mondta, hogy nem befolyásoltam a döntéseket, nem is okoztam kárt az országnak. Kár abból született, hogy a projekt nem valósult meg.
Hogy fog védekezni?
Aki ártatlan, az könnyen védekezik. Minden lehetőséggel élni fogok – otthon és külföldön –, hogy hangoztassam ártatlanságom (a szövegben a gridare szó szerepel, kiáltani, kiabálni). Ugyanakkor bizonyítani fogom, hogy az igazi bűnösök azok, akik rágalmaznak és vádolnak. Ha a miniszterelnök bebörtönöztet, még erősebb leszek. Az Orbán-rezsim eleste után Magyarországon visszaállítjuk a demokráciát. Ebben a folyamatban nekem szerepem lesz!
Ön mennyire a bízik abban az igazságügyben, melynek intézményei sorban dőltek le a kormánypárt ellenőrzése miatt?
Orbán tudja, hogy a gazdaságpolitikájának különféle elemei megbuknak, csak álperekkel és tönkretéve a demokratikus intézményeket maradhat nyeregben. Magyarországon a legfőbb ügyész Orbán pártjának volt tagja, az alkotmánybíróság tagjai teljességgel tapasztalatlanok, a büntetőtörvénykönyvet újraírták, a teljes jogi apparátust lerombolták, jóllehet a bírók nagy része elismert, tisztelt állampolgár.
A kormány kemény intézkedéssorozat előtt áll, mit szól hozzá?
Orbán gazdaságpolitikája éppen tönkreteszi az országot. Az egykulcsos adóval tovább mélyítette a gazdagok és szegények közötti szakadékot, az egészségügyben, az oktatásban és az önkormányzatokban nem voltak döntő reformok. A magánnyugdíjak pénzalapjait kirabolta a kormány, a munkanélküliség nem csökken, a valuta gyenge. Improvizálnak, mintha nem lenne világos víziójuk. Rendeletekkel kormányoznak, nagy társadalmi csoportokat zártak ki a társadalmi párbeszédből. Magyarország nem demokratikus. Orbán ha lát egy veszélyt, akkor is ugyanazt az utat követi. Úgy kormányoz, hogy közben polarizál: mikor ellenzékben volt azt mondta, hogy csak az ő követői a magyarok, a többiek árulók. Ellenzékben a saját ambíciói érdekében teremtette meg az úgynevezett polgári köröket. Ezekből nőtt ki a szélsőjobboldali Jobbik. Ez a polarizáló klíma és a gyűlölet tönkreteszi a társadalom kreatív erejét, s állandó gyanakvást kelt az emberek közt. A rémálomnak akkor lesz vége, ha a rezsim megbukik.
Magyarország tagja az EU-nak és a NATO-nak. Európa nem tűnik túlságosan tétlennek, némának a budapesti történések kapcsán?
Az európai baloldal, a zöldek és a liberális pártok hallatják a hangjukat. Néha az Európai Néppárt is figyelmezteti Orbánt. Örülnék, ha több európai vezető kifejezné elégedetlenségét Orbán irányába, de nekünk, demokratáknak, otthon kell, hogy megvívnunk a csatát. Mire lennének jók az európai tiltakozások, ha mi otthon nem tudunk megküzdeni? Világosan meg kell mondanunk, húsz évvel a kommunista rezsim bukása után: Nem akarjuk, hogy fiaink diktatúrában éljenek! Magyarország csodálatos, jelen szenvedéseinél sokkal szebb sorsra érdemes!”

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr793242923
Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása