Aki esélyes az aranyra – nagyon vagy kicsit – mind jelezte, hogy véresen komolyan gondolja: az első hat csapat – a Laziót leszámítva –, úgy nyert, hogy gólt sem kapott (csak az Udine egyet, meg a Nápoly is a 89.ben). Tetszik, nem tetszik – nekem nem – ez nagyon komoly tény.
Az Inter és a Roma máris felért, pedig még a bajnokság felénél sem vagyunk. Ráadásul fociztak is. Az Internek csak az összefoglalóját láttam, de Milito ragyogott, az ifjú Faraoni gólja varázslat volt, Pazzini ott volt mindig, ahol a legjobb Inzaghi, Faraoni pedig hatalmas gólt bombázott (visszafelé mozgott, mégis annyi erő volt benne Toldi markában), így lett 5-0.
A Nápoly is zárkózik, ráadásul a palermói vendégjáték bravúros volt: a palermói közönség péládul a 2-0-t hozó varázslatos Cavani-gólkor tapsolni kezdett. Aztán a Barberában elképzelhetetlenül hosszú labdatartások jöttek.
A Roma-Chievót láttam, s azt a meccs első húsz percében, hogy gázolhat a Roma. Ehelyett a Chievo rendbe szedte magát, s az agresszív középpályások gondot okoztak a hazaiaknak. Jött egy nagyvonaló tizenegyes, s ezzel a fölény megmutatkozott az eredményben. A Roma klasszisai fociztak, engem Bojan győzött meg leginkább, de Lamela is sejtette, hogy lesz ő ünnepeltebb az Olimpicóban. Angel is jött előre töretlen, de ha már mozgásról van szó: Totti, mint a sevillai borbély: Totti elől, Totti a jobbon, Totti balon, Totti a középpályán, Totti letámad,... Amitől én szormorú lennék, ha a Romának szurkolnék, hogy De Rossinak taktikáznia kell azért, hogy olyan szerződése legyen, amilyent ő akar. Meg a vezetés. Meg a tábor. S már nagyon régóta.
Ezen a héten Frajtinál jobb nem volt senki, 8 pontot gyűjtött. Így áll a sorozatunk:
Gila11
