Olasz fórum

Olasz fórum

Feltárt történelmi hajók a tengerben. Nem hozzák fel őket!

2015. augusztus 01. - mbemba

roskad.JPGAz köztudomású, hogy Olaszországban történelmi leletekből annyi, mint égen a csillag; az talán kevésbé közismert, hogy vizeik is dúskálnak a történelmi nyomokban.

Több elsüllyedt hajó pontos helyét ismerik, mitöbb dokumentálták, azonban felszínre hozatalukra nem kerül sor, talán soha, mármint amennyiben az olasz intézményeken múlik. A Repubblicának a Venerdí című melléklete szerint Agropolinál, Salerno megyében alig 5 méteres mélységben egy a XVII. száradból származó hajó rostokol. Már három éve, hogy rátaláltak, megírták a szenzációt az újságok, a tévék forgattak, aztán jött a számolgatás, hogy mibe kerülne a felhozatal. És mikor a szakértők bejelentették a másfél millió eurós összeget, a hivatalok bejelentették, hogy erre bizony nincs pénz. Marad a hajó a víz alatt, mert úgy pár tízezer euróból meg lehet úszni a hajó állapotának a megóvását.

A cikk említ még két-három esetet. Ilyen például a Minos, amelyik 1917-ben a fedélzeten lévő arany rudakkal együtt Törökországba tartott az ottani olasz seregek támogatására, azonban Szicília déli partjainál elsüllyedt. Szardínia mellett pedig egy római kori amforákkal telezsúfolt hajót találtak.

Utóbbi kettő valószínűsíthető sorsáról nem szólt a cikk, így gondolom ők is maradnak a víz alatti kevésbé hisztis világban.

Ugyanakkor említ még az írás két lehetséges utat: Angliában vannak olyan hajófeltárások, amikor a kiindulóponttól, vagyis a víz alatti munkáktól egészen a kiállításig látogatható minden egyes perc, így anyagi hozzájárulás, segítség rögtön az elejétől érkezik. Illetve említenek egy horvát példát – pontosabban nem megnevezettet –, ahol a víz alatt, mindenféle ketrecekben leengedve az érdeklődőket látogatható a hajó.

Van egy harmadik lehetőség is, sajnos: a műkincstolvajok is lecsaphatnak.

Olaszországban rendszeres téma a műemlékek elhanyagolása: leggyakrabban talán az Unió által is sok-sok pénzzel támogatott pompeji csoda  rongálódásáról cikkeznek (volt, hogy egy sok évszázados ház omlott össze), de volt szó Róma melletti gyönyörű barokk kertek mellé lerakott szeméthegyről is. Ezek, illetve tengerben ragadó hajók miatt a poszt írása közben többször is eszembe jutott egy kép: Olaszország a műemlékeket illetően olyan, mint a gyümölcsfa, melynek ágai letörnek a sok-sok gyümölcs terhe alatt.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr577672212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása