Olasz fórum

Olasz fórum

Híd a középkorból

2013. szeptember 12. - mbemba

Castelvecchio_Verona-111005-E_11666-rawa.jpgHa olaszországi híd, akkor számomra nem a Ponte Vecchio a maximum, vagy a római hidak valamelyike, hanem a veronai Castelvecchio-híd. Ezt nem csak azért írom, mert pár napja ott botladoztam, hanem, mert a macskaköves, kicsipkézett, vörös híd mesébe való (utólag jutott eszembe, hogy Calvino olasz mesegyűjtésének borítóján is ezek a jellegzetes formák vannak).

Jól megépítették annak idején (1354-56), hiszen ötszáz évig lényegében nem kellett hozzányúlni. Az eredeti célja az volt a hídnak, hogy ha a híd melletti vár, a Castelvecchio, urainak – többnyire a Scaligeri család lakta –menekülnie kell a városból, akkor legyen merre meglógni, s menni, lovagolni Tirol felé – írja a wikipédia.

Míg a visszapucoló nácik fel nem robbantották sok galiba nem volt. Az 1800-as évek, vagyis az Ottocento elején a franciák lerombolták a városközpont felé eső tornyot, meg a várfal csipkéibe is belekötöttek, de húsz évre rá az osztrákok újraépítették. Mint említettem a rombolásban örömöt látó németek felrobbantották a hidat (1945. április 24.) – akárcsak az összes többi veronait –, így a háború után kezdődhetett az újraépítés. Ez hál’Istennek nagy-nagy odafigyeléssel történt: az Adigébe omlott kőtömböket visszatették helyükre, illetve a pótlandó anyagot azokból a bányákból szerezték be, ahonnan évszázadokkal korábban szállítatták az építőmesterek.

1951 júliusa óta változatlan formában áll a híd. A Castelvecchio híd (Ponte Scaligerónak is nevezik, régebb pedig) a járókelőké, a bicajosoké, a zenészeké, Castelvecchio várában pedig várostörténeti múzeum működik – mikor évekkel korábban voltam, akkor fegyverkiállítás volt (nyilván nem mindig Castevecchio, vagyis Öregvár, -kastély volt a neve, helyette: Castello San Martino in Aquaro).

Észak-Olaszországban – Velence után – számomra ez a hely a leg-leg! Forza Castelvecchio! Forza Verona!

201309051223_1.jpg

cv 1.jpg

201309051219.jpg

cv 2.jpg

201309051220.jpg

201309051230.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr775507637

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

G. Attila · http://hatarontul.wordpress.com/ 2013.09.13. 10:47:53

Tényleg nagyon szép, szinte forgatási helyszínnek látom :). Azt halkan megjegyzem, hogy a németek nem rombolásmániából robbantgattak hidakat maguk után. Ez harci stratégia, kábé azóta létezik, mióta hidak vannak. De nem ez a lényeg, a híd tényleg szép.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2013.09.13. 11:54:41

azt nem értem, hogy a modernek miért nem fordulnak a régi dolgokban rejlő szépség felé, miért akarják mindenáron lefáradt bensőjük bugyrait a világra okádni

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2013.09.13. 11:58:15

@G. Attila: Úgy gondolom, mindenben egyetértünk!

Diopapa_sok 2013.09.13. 14:36:51

A régi jó dolgokból nem maradt semmi!

jet set 2013.09.13. 16:11:16

A Ponte Vecchio szerintem ronda, ez viszont szép.

oleandro 2013.09.14. 00:29:14

És a Ponte Pietra az smafu?

Amúgy meg mi ez az árulás??? Forza Verona?

Jet set, asszem azért így egy kissé sommás :)

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2013.09.14. 08:58:26

@oleandro: Neeeeeeem, nem smafu. Nincs megdizájnolva :)))), ez a baj vele! Ugyan, semmi baj vele,... sőt, gyönyör!

Azért a Hellaszt nem mertem volna leírni, le... a kezem.

Egyébként, egyszerűen csak annyira elvarázsolt a Castelvecchio, hogy nem jutott eszembe a Ponte Pietra.
süti beállítások módosítása