A tizenötödik század hajnalán Róma városa hemzseg a papok, püspökök, bíborosok törvénytelen gyerekeitől.  Rodrigo Borgia és Vannozza dei Cattanei bűnben fogant lánya 1480 tavaszán sír fel.  Az apja egyházi és politikai ámokfutó, az anyja ismert kurtizán, nem jó ómen ez egy újszülöttnek.  A Borgia név bélyeg, a romlottság bélyege.

A Vatikán mellett nő fel, apja egyik szeretője, Giulia Farnese a legjobb barátnője.  Látszólag előkelő nevelésben részesül, fogékony a művészetekre, anyja negyedik férje, a mantovai irodalmár, Carlo Canale tanítja.  Okos, intelligens kislány, csak a világ ami körülveszi, az van tele intrikával és árulással. Nem menekülhet előle.  

13 évesen prédaként dobják oda Giovanni Sforzának.  Amikor Milánó bástyái repedezni kezdenek, apja Szent Péter trónjáról üzeni meg: a házasságnak vége.  A hivatalos indoklás szerint Sforza impotens. De akkor kitől gömbölyödik a szép leány? Az egyik sikátorban azt beszélik, a lovászfiú volt az, kicsit arrébb a pápai futárt keverik a történetbe.   Mire a hír a piactérre ér, már sziszeg a szó „incesztus”, és Cesare, Lucrezia testvére a vérfertőző apajelölt.  A legrosszabb nyelvek azt suttogják, maga Rodrigo Borgia, a pápa tette. Kolostorba menekülve, titokban szüli meg első gyermekét. Giovanni Sforzát ezalatt a Borgiák finoman meggyőzik, hogy a válás „katonadolog”.  

Ahogy a botrány csendesedik úgy nő egyre a nápolyi trón csábítása.  A nápolyi király törvénytelen fia, Aragóniai Alfonz és Lucrezia között lángol a levegő.  Gyorsan jön a gyermekáldás, nagyapja után Rodrigónak keresztelik, a pápa a tenyerét dörzsöli. Ez bizony szerelem…  Szerelem? Kit érdekel itt a szerelem, ha a naptárral együtt fordulnak az érdekek.

A Borgiák nem veszik komolyan a „ne ölj” parancsolatot, a felmerülő politikai és egyéb akadályokat általában gyilkossággal szüntetik meg.  Cesare mondja ki: Alfonznak mennie kell. Lucrezia szinte vele hal, apja és testvére arcába üvölti, hogy többé soha nem megy férjhez.

Aztán mégis, újra, harmadszor is. Cesare  lassan kinövi a birodalmat,  az Adria felé keresne magának új játszóteret,  ezért apja megkörnyékezi a ferrarai előkelőségeket, a  d’Este családot, ugyanis Alfonso d’Este, Ferrara hercege éppen szingli, Lucrezia  meg majdcsak megszereti,  hát az előzőt is megszerette…  A ferrarai famíliának imponál a pápai ajánlat, de tartanak a rossz hírű lánytól.  Állítólag Lucrezia zsebében a hajtű mellett ott a cantarella, jobb lesz vigyázni.  Követet küldenek Rómába, hogy járjon utána a szóbeszédnek, csak ezután bólintanak rá a nászra.

A menyasszony 1502-ben érkezik Ferrarába. 22 éves, a Borgia-balhékba belefáradt, a világból kiábrándult – ez nem a boldog házasság garanciája.  Ám igazi hercegnőhöz méltóan aktívan részt vesz a városi közéletben, Ferrarából virágzó kulturális központot csinál. Házassága alatt több gyermek is születik (egyikük Hippolyte d’Este, bíboros lesz) de a városban és azon túl is mindenki tudja, sem Alfonso sem Lucrezia nem hűséges. Erről az időszakról ír később drámát Victor Hugo és operát Donizetti.

Talán a bűntudat vezérli mikor a vallás felé fordul és kolostort alapít. Lánya, Isabella születése után néhány nappal legyőzi a vérmérgezés. 39 évet élt.

Róma mellett, Tivoliban a Villa d’Este-ben sétálva gondoljatok rá, fia, a fentebb említett Hippolyte d’Este bíboros építtette a szökőkutakkal teli gyönyörű parkot. 

Ha legközelebb tagliatellét (hosszúmetéltet) esztek, jusson eszetekbe, hogy a tésztát Lucrezia Borgia szép aranyhaja ihlette, a harmadik esküvőjén szolgáltak fel ilyet először.  De kérlek tartsátok titokban, hogy valójában festett szőke volt. Haja ragyogását a diólevélből, szalmából és virágszirmokból főzött különleges keveréknek köszönhette.  

És ha Ferrara felé jártok, vigyetek egy szál virágot Lucrezia Borgia sírjára. Mondom a címet: via Pergolato 4.