Olasz fórum

Olasz fórum

Inter - Roma az ínyenceknek (Inzaghi és Pietro 87 sikere)

2013. október 05. - Pietro87

De először még egy kicsit tekintsünk vissza az előző fordulóra, hiszen ezzel még adós vagyok. Sajnos túl sok meccset nem tudtam megnézni, leszámítva a Genoa - Napolit, a Toro - Juvét és néhány percet sikerült még elcsípnem Tottiék KO-jából is.

A forduló nagy meglepetés számomra, hogy a firenzeiek nem voltak képesek megverni odahaza a Parmát és most egy kicsit lemaradtak az éllovasoktól. Számoltam azzal, hogy a Sassuolo képes lehet majd pontot elcsípni a Laziótól, de nem a 0-2-es eredmény után. Az újonc kis csapat bravúrt végrehajtva állt fel a padlóról, de még tovább üldözi első Serie A-s győzelmét.

Közben a BL-es csapatok mind könnyed sikert könyvelhettek el: a Napoli és a Juve már-már menetrendszerűen ütötte a Genoát és a Torinót. A Milannak sem jelentett különösebb nehézséget a Samp átlépése. Ehhez képest aztán a BL-ben egyik olasz gárda sem brillírozott, sőt győzelmet sem zsebelt be. A Napoli veresége még valahol védhető, bár a játék nem, viszont a Juve csak a saját dolgát nehezítette meg, mert szinte mindenki 6 ponttal számolt náluk a Real meccsek előtt, ehhez képest 2-vel állnak. A Milan még jó helyzetben van a maga négyével.

Fontos győzelem állt a fordulóban a Catania és az Atalanta mellett, akik próbálják menteni a rosszul sikerült rajtot. A Hellas újra tudott otthon nyerni és pont ezek a sikerek kellenek a bennmaradáshoz.

És a mostani játéknap.

Akárhogy is nézem - és az ellenérv is elfogadható, hogy ennyi meccs után még ne vonjunk le messzemenő következtetéseket -, de hirtelen felrémlik a Juventus fantasztikus, két évvel ezelőtti bajnoki menetelése. Azt azért nem írom alá, hogy akár az Inter, akár a Roma képes lehet ezt a szezont megismételni, de a Farkasoktól nem olyan rossz ez a 6/6-os győzelmi rajt és Mazzarri bandája sem szégyenkezhet a 6/4/2/0-hoz. Főleg annak árnyékában, mennyire lesújtóan kezelte őket a média és a szurkolók serege a nyitány előtt.

Ahogy a címben is szerepel, kiemelkedik az összes meccs közül az Inter - Roma. Megnézése kötelező házi feladat lesz. A Napoli - Livorno könnyen lehet egy újabb nápolyi ponthullajtás forgatókönyve, ha Benítezék lekezelik a kicsit. Persze vasárnapra is akadnak szép párosítások:  EL-es csata a Lazio és a Fiorentina szereplésével, illetve Juve - Milan. 

Játék:

Az előző héten egy 2+3-as sorral nyert Inzaghi és Pietro87, így a mezőny: 

1. madbalee 2
2. Pietro87 2
3. Lucarelli 1
4. 406coupé 1
5. Inzaghi 1

Teljes program és tippsor:

Chievo - Atalanta
Inter - Roma
Parma - Sassuolo
Udinese - Cagliari
Sampdoria - Torino
Catania - Genoa
Napoli - Livorno
Bologna - Hellas
Lazio - Fiorentina
Juventus - Milan

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr415552755

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2013.10.05. 17:35:43

Chievo - Atalanta 2-1
Roma - Inter 2-1
Parma - Sassuolo 3-1
Udinese - Cagliari 1-1
Sampdoria - Torino 1-1
Catania - Genoa 1-1
Napoli - Livorno 3-1
Bologna - Hellas 1-0
Lazio - Fiorentina 1-1
Juventus - Milan 3-1

Inzaghi 2013.10.05. 18:41:57

Hello, úgy számoltam, hogy az előző fordulóban nekem is 2+3-am volt, de még az előtte lévő beharangozóban tippeltem. Akkor ez így most nem számít? Nem tudom, mert még csak ettől a szezontól tippelek.

Pietro87 · http://forzanapoli.blog.hu/ 2013.10.05. 18:59:39

Hárman is nyertünk, ha úgy számoltam, ahogy kell: a 2+3 és az 1+5 az nálam 7 pont.

Inter - Roma 1-1
Parma - Sassuolo 2-1
Udinese - Cagliari 2-0
Sampdoria - Torino 0-0
Catania - Genoa 1-0
Napoli - Livorno 1-0
Bologna - Hellas 2-1
Lazio - Fiorentina 2-2
Juventus - Milan 1-0

Pietro87 · http://forzanapoli.blog.hu/ 2013.10.05. 19:01:03

@mbemba: Inter - Roma lesz. Fordítva szerepelt a tipposzlopban, de javítottam. :)

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2013.10.05. 19:11:54

@Inzaghi: @Pietro87: Egy régi, hajdani posztnál az volt a megállapodás - emlékeim szerint :) -, hogy azonos pontszám esetén a több telitalálat számít!

Inzaghi 2013.10.05. 19:12:34

@Pietro87: köszi szépen, akkor most átmásolom előre a tippeket :)

Inzaghi 2013.10.05. 16:40:29
Chievo-Atalanta 2-0
Inter-Roma 2-0
Parma-Sassuolo 2-0
Bologna-Verona 2-0
Catania-Genoa 2-0
Napoli-Livorno 2-0
Sampdoria-Torino 2-0
Udinese-Cagliari 2-0
Lazio-Fiorentina 2-0
Juventus-Milan 2-0

Inzaghi 2013.10.05. 19:14:54

@mbemba: akkor Pietro87-el nyertünk közösen

Panucci 2013.10.05. 19:15:40

Bologna - Verona 1-1
Catania - Genoa 2-1
Chievo - Atalanta 2-1
Inter - Roma 1-2
Juventus - Milan 1-1
Lazio - Fiorentina 1-2
Napoli - Livorno 3-1
Parma - Sassuolo 2-0
Sampdoria - Torino 1-1
Udinese - Cagliari 2-1

Pietro87 · http://forzanapoli.blog.hu/ 2013.10.05. 19:20:05

@mbemba: Akkor most már csak jó lesz, harmadik nekifutásra. :)

.Frajti 2013.10.06. 12:09:24

Még egy szó se esett tegnap este óta itt a 7/7-ről? :)

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2013.10.06. 16:03:08

@.Frajti: az elhallgatott dicsőség!:) Nem láttam, de a teljesítmény az hihetetlen! A yahoo osztályzatait látva érdekes volt látni, h Tottinál jobb jegyet Garcia kapott. Zemannak nagy lecke ez, szerintem! (így kell támadó focit játszani)

oleandro 2013.10.06. 19:55:00

@.Frajti: ERRE NINCSENEK SZAVAK!!!!!!!
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Pietro87 · http://forzanapoli.blog.hu/ 2013.10.07. 00:40:30

@.Frajti: Mert egyre ritkábban kommentelnek a Roma drukkerek. :)

.Frajti 2013.10.07. 19:40:46

@Pietro87: Szóhoz se jutunk :) És folyton ünnepelünk. Legyen az, amit Garcia mondott: Meg kell próbálnunk megnyerni mind a 38 meccset.
:)

madbalee 2013.10.14. 17:05:30

@.Frajti:
Grat nagy kezdösorozat ez a 7 gyözelem!
süti beállítások módosítása