Január 22-én nyert utoljára az Inter a bajnokságban, most a Bentegodiban ismét sikerült nyerni, s a csapat felsorakozott Ranieri mögött-mellett.
Január 22-én nyert utoljára az Inter a bajnokságban, most a Bentegodiban ismét sikerült nyerni, s a csapat felsorakozott Ranieri mögött-mellett.
Pár hete tutinak tűnt a Juve és a Milan különmeccse az első és második hely, ma pedig, ha megnézzük közelebbről, akkor a Lazio, Udine és Nápoly simán befoghatja a Juvét (Milan 54, Juve 52, Lazio 48, Udine 46, Nápoly 43). Ellenben a sereg végéről úgy tűnik soha nem ér fel a mezőnyhöz a Novara és a Cesena (Párma 30, Siena 29, Lecce 25, Cesena és Novara 17).
Baj, az aztán van!
Az igazság az, hogy az olasz tévéstúdiók és utcák népe elemében van, mikor nagyokat lehet vitatkozni a bírókon. Többet tudnak beszélni a les-nem lesről, piros-nem pirosról, mint egy bombagólról – szerintem Leccében volt a csúcsgól –, mint egy szép cselről, gesztusról: megjegyzem, hogy a derbin meglepően és örömtelin sok volt. És most – joggal lehet mondani, hogy ismét – a játékvezetők megtettek mindent, hogy legyen olcsó téma.
Hét ország jelölte azokat a fákat, amelyek közül megválasztották Európa legszebb fáját. A cseh kezdeményezésű verseny első két helyezettje magyar területről érkezett. A beszámolók szerint a somogyi Felsőmocsoládon (ő lett az első) és a háromszéki Köpecen reménykednek, hogy a turisták kíváncsiak lesznek a 400 éves hársra, illetve a szilfaóriásra.
A Squadra Azzurra hétközi bukása már a múlté, Itália népét új, izgalmas események érdeklik: ez pedig nem más, mint a folytatódó Serie A egyik legnagyobb gyöngyszeme, a Derby della Capitale. Igen jön az örök város várva várt összecsapása, a gladiátorok színrelépése a római arénában; de emellett nagyon érdekel bennünket, hogy a Palermo ismét kifog-e a Milánon, a Juve megbotlik-e egy újabb kicsiben, vagy megszakad-e az Inter vergődése. És persze a többiekre is kíváncsiak vagyunk, úgyhogy hajrá.
SZERDÁN (MA!!!) Olaszország-Egyesült Államok meccs lesz Genovában. Bizony, kell készülni az Európa-bajnokságra, mert már száz napnál is kevesebb van a kontinentális torna előtt – Spanyolország, Írország, Horvátország a csoportellenfelek (június 10-én lesz a kezdés Xaviék ellen).
Fel vagyok háborodva azon, hogy mindenki felháborodott.:) Majdnem mindenki.
Kezdődik a biciklis idény! Olaszországban, egy hatékonynak tűnő – Angliából indult –kampánnyal próbálták felhívni a figyelmet a veszélyekre. Fehérre festett, leláncolt kerékpárokkal jelzik azokat a helyszíneket, ahol bringások haltak meg.
De emellett rendeznek Napoli - Intert, Lazio - Fiorentinát és a többi párosítás sem tűnik rossznak. És persze ne feledkezzünk meg az egyre jobban magára találó Bolognáról, akik a Hellászban hőstettet végrehajtó friuliakat fogadják.
,,Tudnátok nyerni? Másképpen csak szívatnak a suliban!" Ezzel a drapériára írt szöveggel tűnt ki – befér ebbe a válogatásba – egy 9 éves kissrác az Inter hazai meccsén.
A BuLI (Deutsche Bundásliga) is akkor indul, de itt én az olasz örömünnepre, a hétvégi calcióra gondolok. Sajnos ezúttal nem találunk a programfüzetünkben egyetlen egy rangadót se, még szerűséget se (talán a Palermo - Laziót kivéve), de helyette pótol minket az EL és a BL meccsek tömkelege. A Milan tegnap megfújta a kürtöt a csatában és ezzel igen csak megadta az alaphangot, most már a többieken a sor.
A harmadik BL-helyért a küzdelem tovább éleződik. Már így is nagyon hegyes, de miután látjuk, hogy az érte küzdő csapatok valamennyien szanaszét szórják a pontokat, garantált a még nagyobb csata.
Több olasz honlap (pl. calciomercato) és a fourfourtwo tényként közli, hogy a magyar középpályás aláírt a genovai csapathoz – július 1-től csatlakozik a Genoa 2012-13-as idényre készülő gárdájához. A szerződés négy évre szól.
Ugyan még csak februárt írunk, kint még hó van, sőt Olaszország olyan pontjain is jelenleg, ahol amúgy nem jellemző, tovább hideg és fagy. De mindjárt itt a május, és a talján nép körversenye, a Giro D'Italia. Egy kis ráhangolódás a versenyre már most, a világ minden pontjáról érkezett őrült szurkolóival:
Bizony jövő héten folytatódik, mind a Bajnokok Ligája, mind pedig az Európa Liga küzdelme, például a Lazio is emiatt már ma pályára lép, hogy kellőképp kipihenhesse magát, a pont egy hét múlva esedékes Atletico Madrid elleni hazai találkozóra. Nagyon helyesnek tartom az ilyen döntéseket, amellyel a szövetségek segítik országuk csapatait. Sajnos az Udinese mindezt nem teheti meg, hiszen azzal a Milannal játszik, amely tegnap is meccselt.
Roma-Inter 4-0! (a Juve-Siena 0-0 is legalább ekkora meglepetés). Még az is lehet, hogy Luis Enrique érti a szakmáját? Mindenesetre a folytonosság nem ártana. Viszont az Intert ennyire elverni ritkaság, mint az albínó gorilla – majdnem. Nem láttam ezt a meccset, viszont láttam a Milan-Nápolyt s a Genoa-Laziót.
Úgy döntöttem, a múlt heti sikerre való tekintettel folytatom az olasz kerékpáros kötődésű cikkek létrehozását. Most egy másik nagy szerelmemet terveztem górcső alá venni. Azt mindenki tudja, hogy az olaszok nagy kerékpáros nemzet, azt is, hogy rengeteg márkát adtak a világnak, és ezek közül a legismertebb és legöregebb még ma is működő: a Bianchi. Kevés ember van a földön, aki ha meghallja ezt a nevet, rögtön ne jutna még eszébe egy szó, mely gyönyörűen hangzik: „celeste” *. E dallamos szó a legszebb színű kerékpárokat takarja, mely szín magát a Bianchit jelképezi immáron évtizedek óta.
A hó és mindenekelőtt a tehetetlenség, alaposan felforgatta a tabellát. Ezek után normális döntés előhozni a meccseket délutánra. Nem lesz esti meccs! Lesz viszont két nagyon ütős meccs – márcsak a szereposztás miatt is: Roma-Inter, Milan-Napoli.
Hóhányók
Most akkor itt van ez a Palermo… És mit csinál ez a szicíliai rózsaszín horda, na mit? Lő 4 gólt a San Siróban pedig előtte – az egész idényben – idegenben kettőt vágott. Ebből hármat egy zsebmaradona, mégha Salentói Romario is a beceneve a derék Miccolinak.
Sok kis összejátszás – meg ez a forgatókönyvírós Robert McKee-könyv – úgy hozta, hogy elmentem afilmszemlére megnézni egy Márai életéről szóló filmet.
Most a figyelem inkább a transzfervilágra fókuszál, de emellett ugyanilyen jelentősséggel bír, hogy hétközi fordulót rendeznek az olasz csizmában. Amíg a sportigazgatók, játékosügynökök az utolsó köveket próbálják megmozgatni egy - egy sikeres ügylet érdekében, addig a vezetőedzők csakis a következő meccsükre összpontosítnak. A forduló ma este veszi kezdetét Parmában.
Hátra van még egy meccs, de kijelentem: a Lazio elvitte a fordulót!
Évekkel ezelőtt történt velem valami, amiről most tudtam meg, miért alakult úgy, ahogy. Egy barátommal tervbe vettünk meglátogatni pár csodát Lombardia piciny szegletében, amit úgy hívnak Comói-tó. Egy rövid, kétnapos túráról volt szó, Bergamóból átvonatozunk Leccoba, majd irány Varenna. No meg persze Bellagio és Menaggio. Aztán úgy esett, hogy Frajti egy nagyot esett. Kerékpárral. Az utat lemondtam, pici fájdalmat érezve ezáltal. Nemrégiben megértettem, akkor miért nem mehettem el...
Befordultunk a második körbe – ami a fordulókat illeti –, innentől kezdve már a visszavágók következnek szép sorjában. Mindenkinek lehetősége nyílik visszavágni – ugye Genoa? –, amellett, hogy továbbra is a pontok gyűjtögetése a cél, a visszavágás csak egyfajta hab a tortán. De a bosszú, mint azt tudjuk édes, és még én sem ettem sós tortát.
Catania - Parma: próbáljuk megfejteni együtt Montellával, hogy az elmúlt hetekben miért fagyott le egy kicsit a szicíliai gépezet, mely az ősz során oly sok nagycsapatot képes volt megtréfálni. A hiányzók (Legrottaglie, Almiron) egyáltalán nem segítik elő, hogy jobbbra forduljon sorsuk. A Parmának még Giovincóval a sorában is nehéz feladat lesz a pontszerzés.
Juventus - Udinese: a B csapattal való kupa továbbjutás nagy erény a Juve részéről, főleg úgy, hogy egy jó formában lévő, erős Romát sikerült kiejteniük. Contéék még veretlenek, de van félni valójuk, hiszen azért a hátvédek csak pályára léptek, míg az Udinese már egy hete erre a 90 percre készül. Hiányzók szép számmal akadnak: itt Marchisio, Pepe, Vucinic; ott az afrikaiak (Benatia, Asamoah, Badu).