„A győzelem nem fontos. A győzelem az egyetlen dolog, ami számít.” (Giampiero Boniperti)

Mert a győztesekre emlékszünk, a többieket általában elfelejtjük. Talán a nagy bukások még, azok maradnak meg, mint sajgó sebek. Az elvesztett döntők, a kihagyott helyzetek, az ablakon kirepülő tévék. Ám a győzelmi mámort nincs ami kiradírozná, nincs ami felülírná. 

1955-ben Firenzében kezet fog Giampiero Boniperti és Grosics Gyula, vagyis a két csapatkapitány (mbembáé az aláírt kép)

Olaszországban mindenki tudja, hol volt, mit csinált 1982. július 11.-én, azon az estén, amikor legyőzve a németeket, világbajnok lett az olasz csapat. (Ezen a VB-n a magyarok 10-1-re szedték szét a salvadoriakat, hát szerelmesúristen, mikor lesz megint legalább ilyen válogatottunk?!)

Szóval az olaszok nyertek, az elnöki géppel vitték haza őket, a trófea  ott figyelt az egyik kisasztalon, az utat végigkártyázták (laposra verték a pipázó Pertini elnököt), legendává nőttek és nincs azóta olyan beszélgetés, amiben ne kerülne szóba az a világbajnokság.  

’86-ban az argentinok győztek. (A németek meg vesztettek, megint.) Eltelt több mint 30 év, az argentin ikon, Maradona, már képtelen egy értelmes tőmondatot kinyögni, de ha a világbajnoki döntőről kérdezik, felszáll a fehérporos köd, tisztán felidézi a meccs összes másodpercét és könnyben úszó szemmel mondja: „Azért akartam nyerni, hogy büszke legyen rám az édesanyám”.  (A Keresztapa óta tudjuk, „a család, Santino, nincs attól fontosabb!”)

’90-ben aztán végre egy német fiú visszaszerezte az egyesülni készülő Németország becsületét. Rómában történt. Brehme úgy varrta be a tizenegyest, hogy szegény argentin kapus, Goycochea  talán még most sem dolgozta fel. Idén tavasszal Andreas Brehme visszatért az Olimpicoba és a kapu előtt emlékezett arra a gólra. Sokat változott. A Bundesliga-frizura már a múlté. Megemberesedett.  Csak a tűz a tekintetében, az ég ugyanúgy, mint 28 évvel ezelőtt. 

Persze ’82 előtt és ’90 után is voltak győztesek. Minden szurkoló őriz a szívében legalább egy diadalt. A FIFA szép filmet csinált az elsőkből.  Megkeresték a legnagyobbakat, Paolo Rossitól Pirloig sokan sorolják az emlékeket, meglett férfiak tekintete téved a távolba, küzdenek a könnyekkel, ahogy életük legszebb napjáról mesélnek. 

Lesz idén is konfettieső, tűzijáték, ünnep. Vándorol a csillogó aranytrófea tovább. Egyre nehezebb a súlya, annyi történetet, annyi felejthetetlen pillanatot őriz. És tudjuk, csak a győzelem számít…

Giampiero Boniperti nem emelhette magasba, neve mégis ott a 100 legnagyobb focilegenda között. Többszörös olasz bajnok, kupagyőztes.  Ma ünnepli a 90. születésnapját. Buon compleanno, signore! Vigyázzon még rá az Isten sokáig!

Bud Spencert Nápolyban is nagyon szerették és ennek egyik jele az, hogy ma 12-kor felavattak egy emlékhelyet, ahol ennek a zseniális embernek az arcát örökítették meg. Sok-sok, a hírt közlő cikk megjegyzi, hogy Budapesten egy szobor van Nápoly híres szülöttjéről. A hírek sokassága szoborról (statua, olaszul) szól, mbemba szerint talán pontosabb a fa installáció meghatározás, ami egyébként a szerkesztőségi vélemény szerint igen eredeti.

Ha valaki szeretné felkeresni az alkotást, a cím: Vico Lungo del Gelso és a Vico Tofa sarka, Quartieri Spagnoli.

(kép:mondofox.it)

Talán köze van ehhez a korai kezdáshez annak, hogy az olasz válogatott nem jutott ki a világbajnokságra, így korábban kezdődhet a bajnokság. A sorsolásra még nem került sor.

A Liga döntései között még két fontos ügy van: lesz forduló december 26-án, illetve, hogy januárban Szaúd-Arábiában lesz a Szuprekupa döntője. Alighanem a döntéshozók kereskedelmi nyomásnak engedtek mindkét esetben.

Visszatérve a bajnokság kezdetéhez! Talán gondolatébresztő olvasóinknak, hogy a magyar bajnokság július 21-én startol.

Íme az olasz Le Mans, az ezer mérföldes veterán autótúra!

A Mille Migliát 1927-ben rendezték meg először, olyasféle Le Mans olasz kiadásban. A verseny lényege, hogy a lehető leggyorsabban tegyen meg az ember 1000 mérföldet, azaz 1600 km-t Brescia-Róma-Brescia útvonalon. Pofon egyszerűnek hangzik nem? De. De nem az. Előszőr is 1600 km egy 1927-ben gyártott autóval minden lehetett csak nem egyszerű.

Az akkori járművek futóművei például még közel sem olyanok voltak, mint most. Ha hasonlítanom kéne valamihez azt mondanám olyan lehetett, mint fakockákon gurulni tökös-babos földutakon. Vese és gyomorterhelő. Nem szólván arról, hogy az akkori járművek nagyon nem ekkora távra voltak tervezve. Egy szóval zorall volt, aki végig ment, és zorall a mai napig, aki végig megy.

1957-ig minden ment a legnagyobb rendben, 30 évig zötykölődtek a versenyzők az embert próbáló távon, az említett évben viszont 11 halálos baleset is történt a verseny alatt, így 1977-ig hírből sem indult újra a verseny. Az 57-es tragédia Alfonso Antonio Vicente Eduardo Angel Blas Francisco de Borja Cabeza de Vaca y Leighton, sokkal rövidebben pedig Alfonso de Portago nevéhez fűzödik.

Alfonso de Portago Ferrarijanak roncsai az 1957-es Mille Migliaról (motorchicche.blogspot.com)

Alfonso de Portago akkoriban egy elég rebellis fiatal milliomosként élt a köztudatban, aki hídak alatt repült át 17 évesen, és több Forma 1-es futamon is indult. Remek pilóta volt és a Mille Miglián egy Ferrarival versenyzett. A balesetet egy felrobbanó gumiabroncs okozta, aminek következtében de Portago autója megpördült és a nézők közé rohant.

Az elkövetkező 20 év csendje után újraélesztették a versenyt, és a hasonló esetek elkerülése végett rettentő szigorú szabályokat vezettek be. Jelenleg a Mille Miglián csak és kizárólag 1957 előtt gyártott autóval lehet elindulni, és az is fontos szempont, ha előtte már vett részt Mille Miglián a gép. Van egy 7500 eurós nevezési díj is, az sem a mindennapi emberek zsebéből bújik elő.

Az amerikai Christopher Fontas és Walter Yager egy 1954-es Jaguár XK

Idén, 2018-ban 727 autó regisztrált és mindösszesen 450 járgányt ítéltek alkalmasnak az indulásra. Akadtak (egész pontosan 99 db akadt) 1000 miller példányok, amelyek azért kapták ezt a megkülönböztető jelzést, mert már indultak velük a versenyen a korábbi években. A start előtti napokon nagy a zsongás, mindenki az utolsó simításokat végzi, átnéz, ellenőriz és szerel.

Összefoglalva a Mille Miglia a milliomos veterán autó tulajdonosok sportja, és soha nem is lesz másoké. Olaszországban egyébként hatalmas lelkesedés veszi körbe az eseményt, de a kollégák beszámolói alapján kopik a dolog, már nem követik úgy az eseményt mint 10-15 évvel ezelőtt. Ettől függetlenül nem romlik a színvonal, sőt.

Az Alapjárat csapata végig követte a 2018-as futamot, és folyamatosan szolgáltatták a híreket a versenyről. A kollégák egy Mercedes 300 SL Gullwinget támogató szerelőcsapatot követtek, és végig autózták az 1600 km-t a Brescia-Róma-Brescia útvonalon. Az első napon csapatunk Cerviáig követte a versenyzőket, akadt néhány megállt autó, és műszaki hiba, valamint az esti esőzés nem kedvezett a 60-70 év körüli autóknak, főleg azoknak nem, akik cabrio modellekkel érkeztek.

Mercedes 300 SL Gillwing

Akkoriban meg nem létezett a „convertible soft top” fogalma, ha esett áztál, vagy megálltál letakartad a kocsit és kivártad a végét. A második napon kicsit kisebb ramazuri közepette tovább indult a verseny 10 órakor már szinte mindenki útra kelt. 500 további kilométer várt aznap az indulókra, szerencsére az idő kedvezett. Az Alapjárat által követett HK Engineering szerelő csapat pedig tétlenül ülhetett, ezzel is bizonyítván hogy megfelelően fel van készítve a két Mercedes a versenyre.

A harmadik napon mindenki egy kicsit elkenődött, hiszen Parmába érve fele akkora ováció sem köszöntötte a versenyzőket, mint az előző napokon. A Rómában tomboló reggeli dugót elkerülve a kollégák inkább Siena felé vették az irányt, ami a következő megállója volt a mezőnynek. Beszámolójuk szerint élvezték a nyugit, és hogy körül tudtak nézni még a versenyzők és a tömeg érkezése előtt.

Az utolsó 560 km-es szakasz megtétele a pilótáknak már megkönnyebbülés, ellenben a szerelőgárdák addigra hullafáradtak és sok esetben éjszakába nyúlóan szereltek és hoztak helyre hibákat. A beszámolók alapján a Mille Miglia még mindig egy rettentően nívós és sikeres versenysorozat, amire mindig lesz igény, még ha bizonyos években picit csökken is a lelkesedés. Remélem a jövőben kicsit lazítanak a szabályokon, és valamivel fiatalabb, youngtimerekkel is el lehet majd indulni a bulin.

Erősen gondolkodom, hogy bár olasz autóm még sosem volt a pizzát és a fagyit csípem, összerántom a kis mx-5-t és megnézem ezt az 1600 km-t egy kedves barát társaságában.

Forrás:

Alapjárat.hu

Classic Cars For Sale

Marsala városának nevéről eddig két asszociációm volt. Az egyik, hogy Garibaldi innen indította az olasz egységet létrehozó hadjáratát, a másik, hogy a marsalai bor igen híres és édes. Valamint, hogy talán ennek a bornak köszönhetően egy szín is született.

Tegnap óta azt is tudom – miután a Rómából Szicíliába útikönyvet olvasgattam, a Panoráma sorozatából –, hogy a város neve arab szülemény (a korról kevéskét 2008-ban írtunk már), ugyanis mikor a föníciaiak által alapított várost az arabok gyakorlatilag újjáépítették, ők adták a Marsa-al-Allah nevet, amire elég ránézni, elég kiejteni, meghallani és máris ott a mai név: Marsala.

Amúgy, a Palermótól 130 kilométerre (délnyugatra) lévő Marsalát körülbelül 80 ezren lakják.

108 év alatt Roberto Mancini lesz az 52. szövetségi kapitány!

Célja – maga mondta –, hogy az olaszokat vissza veszényelje a világ legjobbjai közé. Nem lesz könnyű munka, hiszen a játékosanyag nem áll készen erre a feladatra. Ő mindenesetre beszámolt arról, hogy első dolga beszélni Buffonnal és De Rossival, illetve Balotellivel, akivel mindenképp szeretne számolni. Továbbá azt nyilatkozta, hogy a jövő csapatát szeretné felépíteni és nagyon kíváncsi azokra a játékosokra, akiket kevésbé ismer. Gondolom, a következő mérkőzések pontosan erre jók.

Első meccse Svájcban lesz Szaud-Arábia ellen (május 28), majd rögtön utána Franciaország (Nizza, június 1.) és Hollandia (Torinó, június 4.) az ellenfél.

Több mint két hónapnyi tanakodás, érvelés, kötekedés, egyeztetés után úgy néz ki, létrejöhet az olasz kormány. Egyáltalán nem biztos még, hogy így lesz, de tény, hogy Di Maio, a választásokat megnyerő 5 Stelle (Öt Csillag; 33 százalék) vezére és Salvini, a Lega, korábban Lega Nord (Északi Liga) első embere arról tárgyalnak, hogyan lehet végre kormánya az országnak.

Érdekes és számomra örömteli – ha így van –, hogy Salvini így vállalja azt, hogy Berlusconit távolabb löki magától. Aztán persze lehet, hogy az öreg róka (ez a legkevesebb, ahogy őt minősíthetem) továbbra is befolyásolni fogja, de legalábbis próbálja jobbos barátját (egyelőre úgy tűnik, a Fratelli d’Italia és Meloni asszony pártja is tárcát, de legalábbis fontos pozíciókat fog kapni). A választás utáni első hetekben ugyanis már felmerült a Salvini-Di Maio páros esélye, mire Berlusoni rögtön kardoskodni kezdett – akkor még sikeresen – a jobboldali koalíció kormányzása mellett (együtt 37 százalékuk van).

Én örülnék ennek a két ember együttműködésének azért is, mert létrejöhetne egy masszívabb Észak-Olaszország és Dél-Olaszország közötti együttműködés. Salvininek fontos ugyebár az Észak, Di Maio pedig déli származású fiatalember (Avellino,1986).

Di Maio a képen (TheItalianinsider)

A kívülállók persze nem rokonszenveznek Di Maio és Salvini ötletével. A PD (Partito Democratico) aggódik, sőt már olyat is mondott, hogy veszélyesek az egyezkedők (a magukban vívódó, egymással küzdő demokraták részéről Renzi, volt miniszterelnök és Martina pártelnök is egyetért ebben). Talán arra gondolnak, hogy egy Unió-ellenes kormány áll össze. Az biztos, hogy úgy tűnik az emlegetett kettősnek fontosabb Milánó, Róma és Palermo, mint Brüsszel. Például a migráció kapcsán változna az olasz álláspont és hozzáállás.

A napokban tehát eldől, hogy az eddig kormányzás közelben nem levő Di Maio és Salvini bevállalják-e a közös kormányzást, és ha igen, valóban tudnak-e új és friss energiákat hozni az olasz életbe.

Faenzában, egy olasz kisvárosban (Emilia-Romagna, mintegy 60 ezer lakos) végre egy hatóság lépett arra a mocsoközönre, amelyik feléje ömlött. Történt ugyanis, hogy még februárban hó lett az utcákon és a derék iskolás ragazzók úgy gondolták, itt a jó alkalom nem menni iskolába. A polgármester viszont úgy gondolta, hogy de bizony el lehet jutni az iskolába – napszemüvegben vagy sem – és ott a lehetőség a tanulásra.

A kölkök olyat mocskolódtak, hogy a polgármester (Giovanni Malpezzi) nem tehetett mást, minthogy feljelentse őket. A bíróság kezelve az ügyet arra gondolt, hogy ad egy lehetőséget a csalódottságukat rondán kifejező srácoknak és szüleiknek, hogy találkozzanak egy beszélgetés erejére a város első emberével. Ők pedig nem tehetvén mást, elfogadták a polgármester és a bíróság javaslatát: 15 óra önkéntes munka mozgásukban korlátozottak, illetve idősek javára.

,,Sok-sok támogató hívást, e-mailt kaptam egész Olaszországból, sokan érdeklődtek. Kicsit meglepődtem a nagy érdeklődésen, részemről egy teljesen normális gesztus volt arra, hogy jelezzem: a neveletlenség és a tisztelet tökéletes hiánya nem uralkodhat el. Ez igaz az én esetemben és mindenki más esetében!”

Példa! Köszönjük!

A magyar válogatott a kazahok elleni vesztes meccs után, ahogy az már csak lenni szokott egy jégkorong-meccsen: férfias csatában, legyőzte az olaszokat. A 60 perc fordulatos volt: 0-1, 1-2, 3-2!
A mieink legjobbjának Sebőköt választották.

Továbbiakról itt!

Ez a posztom itt is megjelenhetett volna, de én ide írtam! :)

Aki jót akar, olvassa ezt a blogot is!

Március 4-én Olaszország választ. Az országnak új vezetői lesznek, új parlamentje lesz.

Az esélyek vázolása talán így a legkönnyebb: 3 nagy erőtér van. A jobboldal – ők leginkább Berlusconi és Salvini nevével fémjelezhetőek; ott a baloldal, ahol talán a volt miniszterelnök Matteo Renzi a legnagyobb név, továbbá a pályán van az olasz politikai élet utolsó tíz évének szüleménye, a mozgalomból párttá lett Cinque Stelle, kiknek vezetője-kitalálója Beppe Grillo, ismert humorista. Az ő helyére érkezett pártvezetőnek a fiatal – 1986 júliusi – Luigi Di Maio.

Vajon vasárnap is virágos jókedvében lesz-e a 5 Stelle vezetője? (kép:ilpost.it)

Utóbbiak a legnépszerűbbek, de úgy tűnik, hogy ahhoz kevesek-kevesen lesznek, hogy kormányt alakítsanak – legfeljebb 30 százalékon mérik őket. A kormányalakításra a jobboldalnak van a  legnagyobb  esélye. A Forza Italia, vagyis Berlusconi és bandája 20 százalék alatt vannak, de Salvini pártjával (a Lega Nord ma már csak Lega, vagyis Liga) és más pártocskákkal kiegészülve, például a Fratelli d’Italiával tömböt képezve, ők gyűjthetik be a legtöbb szavazatot. Utóbbiak vezetője (Giorgia Meloni) találkozott ma Budapesten Orbán Viktorral. Nyilván próbálva begyűjteni otthon néhány migráció-ellenes szavazatot.

Egyelőre úgy tűnik, hogy a korábbi sikeres firenzei polgármester (2009-14), majd miniszterelnök (2014-16) Renzi beszélőkéjével és Gentiloni kormányzásával a bal nem győzte meg az olaszokat, pedig az állami tévé ott is mond szépeket az ország gazdasági mutatóiról (alacsony infláció, nem annyira szörnyű foglalkoztatás, főleg Délnek juttatott fejlesztési milliók).

Sokan azt pedzegetik, hogy a választások után a jobb és a bal összefog a Cinque Stelle (öt csillag) ellen és így jön össze a kényelmes kormányzási többség.

A finisben mindenki megpróbált valami újdonsággal, valami látványossal kirukkolni. Di Maio bemutatta esetleges és leendő kormányát, csakhogy komolyságát mutassa, merthogy mindig komolytalansággal vádolták őket. Salvini a Bibliával állt ki a milánói Dóm térre, hogy fogadalmat tegyen. Berlusconi Brüsszelbe ment Junckerrel pózolni-tárgyalgatni. Ha jól értem bírósági ügyei miatt őbelőle véltelen sem lehet miniszterelnök. Egyelőre!

Csak focisoknak mondom, hogy Zeman a Cinque Stelle egyik szervezetében vállalt szerepet.

Tehát, hétvégén izgalom Olaszországban!

Nem Mihály (Szerb Antal: Utas és holdvilág) volt az első, sem az utolsó, akit elvarázsolt az olasz táj.

Fogaras, 1629, március 25.

Pálóczi Horváth Jánoshoz – tanulásáról

Noha magad bennünket öcsénktől való elmaradásod felől nem tudosítottál: mindazáltal értvén egyebektől Olaszországban való elmaradásodat, azon nem keveset csudálkoztunk, hogy csak magad elméjétől vévén olyan bolondságot magadban, sem hivatalodnak meg nem feleltél, sem pedig az mi személyünket és azt is, mi végre bocsátottunk volt el, meg nem gondoltad, hanem úgy akartál elmaradni, holott azt cselekdned nem illet volna. Jóllehet pedig egyfelől öcsénk relatiójából értjük, hogy az eloquentiának tudománya hallgatásáért maradtál volna Páduában, és hogy abban az tudománban  jobb progressust szerezhetnél magadnak, de viszont cancellariusunknak írt leveledből azt is értjük, hogy szándékod az volna, hogy Olaszországot jobban megjárván, az olasz nyelv s egyéb dolgok tanulásában forgolódnál. Mely szándékodat noha nekünk értésünkre nem adtad, és nem mi akaratunkból maradtál is el öcsénktől, mindazonáltal költségedre rendeltünk száz imperialis tallért Daniel Niss által Velencébe, melyet, oda bémenvén, tőle kezedhez is vehetsz, ez mellett kegyelmesen parancsolván, hogy Páduából sehová se menj hanem az micsoda tudománnak hallgatását magadnak akartad választani, abban igyekezzél, hogy valami progressust szerezhess, és azon légy, hogy octóberben hazajöhess hozzánk; állapotod itt is leszen. De coetero gratiose erga te propensi manentes.[1] Datum is arce nostra Fogaras, die 25, Martii anno domini. 1629.

Gabriel m.p.

Bécs felől jöjj haza, octoberben

Páduából indulj okvetlen

Bethlen Gábor, erdélyi fejedelem, élt 1580 (Marosillye) és 1629 (Gyulafehérvár) között

Horváth János, pálóci: Bethlen Péter kíséretének tagjaként Heidelbergben, Padovában és Rómában tanult, Brandenburgi Katalin és I. Rákóczi György idejében fejedelmi titkár.

[1] Különben kegyelemmel maradunk irányodban.

Eddig elkerülte a figyelmemet, hogy a 2018-as Giro d'Italia Jeruzsálemből indul és Rómában lesz a befutó! Közben Etna, Assisi, Ferrara az útvonal. Hihetetlenül szép tájak! És a tájakon túl plusz üzenettel és remélhetőleg békességgel és gesztusokkal. Legyen belőlük annyi, mint amekkora az Etna!

Start május 4-én, érkezés május 27-én, közben 3546 kilométer.

Ha valaki szeretné megtudni, hogy melyik az az Olaszország, amelyik nem jutott el a nagyvilágba, de ezerszer fontosabb, mint amelyik eljutott, akkor ismerje meg De Andrét. Énekelt ő mindenről drogról, drogosokról, prostikról, emberi természetről, hitről, háborúról. Végigénekelte a 20.század második felét.

Csak remélem, hogy ez a film segíteni fogja azt, hogy megismerjük valamennyire ezt az embert. Principe libero (A szabad herceg) a film címe, januárban bemutatják a mozikban, aztán a tévében is. Vadásszunk utána, nézzük meg!

Ezekben a napokban, hetekben gyakran eszembe jutott Buffon kapus. Miután lemásztam a focifáról és nyelvtanár lettem, nem az olasz válogatott kudarca miatt gondoltam a világbajnokra, hanem londoni beszéde miatt. Biztos sokaknak bevésődött és évekre megmarad ez a rövid beszéd, ez a szpícs, de véleményem szerint még jobb lenne, ha nekünk magyaroknak egy életre rögzülne ez a képsor.

Mi ugyanis – leszámítva a határon kívülieket – rosszul állunk a nyelvtudás terén, ez közismert. Az állami burokrácia néha próbál tenni ellene, de talán itt is inkább mi kellene, hogy tegyünk az ügy érdekében.

Mire szolgáljon Buffon példája?

Három gondolat, tanács, kívánság,kérés! Egy a tanulókhoz (ez az első), egy a kívülállókhoz (ez a második), egy a tanárokhoz, tanulókhoz.

1.) Bátorság, bátorság,BÁTORSÁG! Mire gondolok? Ez a jóember kedvesen visszautasította a műsorvezetőt azzal, hogy: Hadd mondjam én! És igen, mindent elmondott, amit ilyenkor kell. Tette ezt pár száz néző előtt és sok millió tévénéző előtt. Ő világbajnok vethetik fel, de nekünk csak a tébláboló turistának kell(ene) segítenünk. Ha külföldön boldogulnánk, az sem lenne hülyeség.

2.) Nem fikázni, nem cikizni! (jó lenne ezt hanyagolni a nyelvtanuláson kívül is!) Itt volt ennek az embernek ez a rövidke beszédje, sokan-sokan kedvelik őt, mégis jött a fölényeskedés. Különben is: fiatal fikázóból lesz a panaszkodós vénember.

3.) Egyszerűségre törekedni! Mire gondolok? Nem összetett feltételest tanítani, nem kötőmódot jelenben és múltban, hanem két szükséges igeidőt (jelen és múlt)!

Persze, aki mindezt tudja, annak jöjjön a felsőfok legteteje, de most itt nem ez a gond. Hanem az, hogy nem tudunk idegen nyelveken beszélni. Buffon pedig bebizonyította, hogy igenis a nyelvtanulás nem földöntúli adomány,ami egyeseknek jár. Bátorság, egyszerűségre való törekvés és szorgalom (szerintem érdeklődés a világ, de legalábbis egy téma iránt, ami kicsit is megfog minket, az szintén kell! )

Summázat: Véleményem szerint az az angol, amelyiket Buffon beszélt mindenki számára (aki tényleg akar) elérhető és az egyáltalán nem kevés!

Ezt akartam elmondani!:) Sziasztok!

Okosan és szenvedéllyel megírt könyv volt a kezemben a minap. Kéri András Dániel Olaszországból szerzett tapasztalatokkal írta meg remek könyvét, A calcio titka címmel (múlt hétvégén az Olasz Intézetben egy nagyszerűen megszervezett eseményen mutatták be).

Véleményem szerint a könyv talán legnagyobb erénye, hogy nem a jelenséggel foglalkozik – szurkolók üzengetése, száraz eredménysorok, pletykák –, hanem a miértekkel: játékrendszereket taglal, szituációkat vázol, helyezeteket elemez. Teljesen indokolt, hogy a szerző nem újságíróként aposztrofálja magát, hanem elemzőként.

Ez a szemlélet, a könyv ilyen szempontból való megírása remélem, legalább egy keveset módosít a hazai helyzeten, az egyszerű véleményformáláson és megfelelően láttatja a szakma összetettségét, a bonyolultabb összefüggéseket is (a kötet alcíme: A futballszakma magasiskolája).

A könyv, nagyon helyesen, nem ajnározza az olasz futballt, hanem bizony nagyon kritikus, ahol kell. Engem például megragadott Capello pályájának elemzése, a megöregedett mester balfogásai (lásd például Oroszország,  korábban Anglia szövetségi kapitányaként). De számomra fontos, hogy bár anyaga már rég nyomdában lehetett,mikor a szerző Venturáról megírta egyértelműen kritikus véleményét. Sajnos, igaza lett!

Ugyanakkor – nem is lehet másképp tenni-írni – egy négyszeres világbajnok csapatról van szó, vagyis a világfoci egyik csimborasszójáról. Szóval, tisztelet az olasz edzőknek!

A calcio titka amúgy 6 témakörből áll: az olasz futball kialakulása (1.), catenaccio? (2.),klubfilozófiák (3.),az új évezred (4.), a jelenkor nagyjai (5.). Az utolsó fejezet a jelennel és a jövővel törődik.

Aki jobban akarja érteni azt, amit lát vagy látott, aki olasz edzők szemével akarja látni az eseményeket, aki belülről akarja ismerni az olasz szakmát – nem kívülről elmesélve –, az vegye meg ezt a könyvet!

Kéri András Dániel: A calcio titka,kiadó: Inverz Media, 2017, 280 oldal, a szöveg közben számos szituációt, hadrendet  bemutató grafika, fekete-fehér kép, végén 10-15oldalnyi színes kép,  3990 forint.

Megvehető többek között: a bookline-nál, a Libriben.

Mesés figurája a nápolyi történelemnek Giovanni Moscati. Sőt, Szent Giovanni Moscati! Katolikusnak fontos lehet, hogy ő szent, de ateistaként vagy sima létezőként is megérdemli ez az ember, hogy tudjunk róla.

Orvos volt és voltak olyan tettei, illetve olyanok történetek körülötte – erre visszatérek –, amelyek miatt szentté lett. Számomra a legkedvesebb, mikor egy visszatérő idős betegét úgy bírta mozgásra, hogy egy viszonylag távoli kávézóba fizette be napi egy presszóra.

De haladjunk csak szépen sorban, de azért nagy vonalakban! Hősünk 1880-ban született Beneventóban, Nápoly közvetlen közelében. Édesapja bíró volt és keresztény ember, ami nem csak abban mutatkozott meg, hogy az asztalnál imádkoztak. Édesapjának munkája azért is fontos volt gyermekkora szempontjából, mert a család oda ment, ahová az apát helyezték. Ő végül Nápolyban tanult, az egyetemet is ott végezte. Pályaválasztásában fontos szerepe volt annak, hogy egyik testvére egy lóról leesve súlyos balesetet szenvedett, és az ő ápolása, sorsának alakulása közben megértette ennek a hivatásnak gyönyörűségét.

Másrészt az otthoni évek hatása lehetett, hogy legelejétől úgy tekintett munkájára, mint lehetőség mások hitéletének befolyásolására. Vagy talán pontosabban: a test mellett a lelket is gyógyítani próbálta. Bizonyára nem csak életéről szóló filmben – az Olaszországban nagyon kedvelt Fiorello alakította őt – végzett nagyszerű munkát. Az egyetemre hívták dolgozni, de ő nem ment, hogy orvosi praxisát teljes erőbedobással végezhesse. A kórház mellett saját rendelője is volt. Szegény betegeitől nem fogadott el pénzt, az önkéntes adományokból viszont szegényeknek adott pénzt gyógyszerre, élelemre. Neve máig a szegények orvosaként ismert.

Két történelmien nehéz helyzetben is emlékezetesen helytállt: 1905-ben a Vezúv kitörésekor mozgásképtelen betegeket mentett ki egy kórházból, mely rövid idővel később összeomlott. Pár évre rá egy kolerajárvány idején a legsúlyosabb betegekkel foglalkozott. Rengeteg hétköznapi gyógyító munkája mellett a tudományos pályán is tevékenykedett, elismeréseket szerzett. A magyar wikipédia szerint Budapesten is járt szakmai fejlődése érdekében.

1927-ben halt meg. Halála után 3 évvel vitték testét a nápolyiak híres templomába (a képen), a Gesù Nuovóba. 1987-ben (október 25-én, vagyis most volt egy kerek évforduló) nyilvánították szentté. Hogy miért? A leírtak miatt, illetve (és itt az írás eleji gondolatjel) mert egy anya előtt, aki leukémiában szenvedő, gyógyíthatatlannak mondott, akkor 20 éves fia gyógyulásáért imádkozott, megjelent egy fehéringes orvos alakja, akit később egy fotóról Moscatival azonosított.

A szentté avatáson részt vett a meggyógyult ember, Giuseppe Montefusco is.

Mesés, legendás vagy szent ez a nápolyi ember? Nekem mindegy! Sok ilyen embert kívánok mindannyiunknak!