Olasz fórum

Olasz fórum

A mai mecsetektől a Bari Emirátusig (muzulmánok Olaszországban)

2008. szeptember 30. - mbemba

A nem létező trevisói mecsetről és perpatvarról írt poszt kapcsán merült fel, hogy jobban utána lehetne nézni az iszlám olaszországi helyzetének.

A mecsetről szóló írás azért született, mert gyakran hallani hasonló történtekről, vagyis, hogy az új mecset, vagy épp a nem létező mecset pattintja ki a konfliktust.
 
De mi a konkrét helyzet ma, nagyvonalakban, Olaszországban a muzulmánokkal?
 
A római mecset, Európa legnagyobb mecsetje. 
Az ország lakosságának körülbelül 1,4 százalékát jelentik - például Franciaországban, Angliában, Németországban jóval nagyobb ez a százalék. Az itáliai muzulmán bevándorlás a 90-es évek elején teljesedett ki, azóta a román, kínai és más bevándorlók száma sokkal nagyobb. Akik pedig érkeztek, érkeznek többnyire Észak (55%), vagy Közép-Olaszország (25%) városaiba, még inkább nagyvárosaiba tartottak, tartanak. Délt mindössze minden ötödik muzulmán választja. Pedig mint tudjuk a többség, életük kockáztatásával, többnyire igen ócska hajókra, bárkákra zsúfolva valamelyik déli kikötőbe, vagy valamelyik szigetre érkezik.
 
Mint említettem a legtöbb összetűzés a mecsetek kapcsán bontakozik ki. A legismertebb talán a bolognai mecset esete, mely végül nem kapott engedélyt a helyi hatóságoktól. Emlékezetes Calderoli – ma a decentralizációért felelős miniszter, természetesen a Lega Nord-politikus – provokációja, mikor egy malaccal ment tüntetni a mecset, illetve a köré tervezett épületek felépítése ellen. Egyelőre, a fizikai erőszak nem jellemző a problémák ,,megoldásakor”.
 
Több mint 10 évig építették. 1995-ben adták át. 
 
Még márciusban nagy hírverés volt egy esemény kapcsán, mely esemény rámutatott az olaszországi mohamedánokra, helyzetükre. A Corriere della Sera egy mohamedán vallású vezetőszerkesztője (Magdi Allam, kinek itt a honlapja) kikeresztelkedett és felvette a Cristiano (keresztényt jelent amúgy) nevet. Maga a pápa volt a keresztelő. Az esemény kapcsán pedig a szóban forgó újságíró elmondta véleményét a mohamedán vallásról. Ő nem volt jó véleménnyel. Akkor sokan a ,,Na ugye, értelmes ember…” kijelentést hangoztatták. Nyilván történt már fordított irányú valláscsere is, tesszük hozzá szelíden.
 
Az iszlám közösség hangadó vezetői nem fújták fel a dolgot különösebben: volt elítélő vélemény, volt megengedő is a vélemények között.
 
Hogy a mohamedánok és a helyiek között ne legyenek konfliktusok, nyilván a vallási vezetőknek nagyon nagy a szerepük. Az itáliai iszlám vezetők egyébként elfogadták a hatóságok azon igényét, hogy a vallási alkalmak nyelve, az olasz nyelv legyen. Természetesen, erre azért van szükség, hogy a közösségeket né érhesse a vád, hogy a mecsetek összeesküvések helyszínei. Nem egy alkalommal, úgy tűnik, indokoltan tartóztattak le imámokat a terrorizmus támogatásának vádjával.
 
Sok száz éve is voltak muzulmánok a félszigeten. Még olyan is volt valamikor, hogy Bari Emirátus. 847 és 871 között állt fenn ez a kis állam, saját emírrel, mecsettel, hivatalos épületekkel. A Beneventói Hercegség és Bizánc csapatai foglalták vissza a várost, de például Tarantót kikötőjével együtt még pár évig megtartották a szaracénok. Bariban, II. Frigyes, német-római császár csapatainak pusztítása után az emírségnek nem maradt emléke.
 
Emlékek inkább Szicíliában maradtak fenn. A szigetre 827-től kezdtek behatolni az arab csapatok, majd sorra vették be a városokat. 1061-ben érkeztek a normannok és harminc éven belül elfoglalták Szicíliát.
 
Legtovább a pugliai Lucera erőssége maradt a mohamedánok kezén. Akkor 1300-at írtak.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr28688815

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tucano 2009.10.04. 10:06:14

Éljen a Szicíliai Szultánság! (2063)
süti beállítások módosítása