Az említett két venetói település közelében – lehet, pontosabb azt mondani, hogy fölött – egy hatalmas vízgát (264 méter magas, akkor a legmagasabb volt a világon, ma az ötödik legmagasabb) épült. A tragédiát megelőző nyáron, a biztonsági készülékek aggasztó mozgásokat észleltek a közeli hegy belsejében. Erre válaszként a szakemberek a felgyűjtött vizet némiképp leengedték, vagyis számoltak azzal, hogy az esetleg leeső, lezuhanó földdarabok, sziklák a vízben hullámokat verhetnek és átcsaphatnak a gáton.

 

Október 9-én este a Monte Toc egy része kiszakadt (270 millió köbméternyi föld, kő és kőszikla), és a vízbe érkezve földmozgást, illetve hatalmas hullámokat vert és átömlött a gáton – mely hihetetlen, de majdnem érintetlen maradt – halált hordozva, mérhetetlen tragédiákat okozva. A hivatalos olasz források 2018 halottról beszélnek, vannak olyanok, akik több 2000 halottat emlegetnek (az ENSZ honlapján 1189 a szám). A mellékelt videót nézve látszik, hogy a pusztítás földig rombolta Longaronét. Hajnalban kezdődtek a mentési munkák, a szomszéd falvak óriási segítséget nyújtottak, befogadták a túlélőket; a katonaság és a mentőcsapatok karöltve dolgoztak, mindent ami lehetséges volt megtettek, azonban, például már a holttestek megtalálásában, gyakran, tehetetlenek voltak.

 

Az érintett települések (Longarone, Vajont, Castelvazzo, Erto, Casso) lakói közül a többség, nem bízott meg a szakemberekben és elköltözött. Ilyen falú például Erto, ahová csak nagyon lassan költöztek vissza az öregek. Történtek olyan építkezések, amelyekkel a biztonságérzetet próbálták meg visszaállítani, de az nem sikerült: az Osvaldo-hágónál például felhúztak egy hatalmas betonfalat, ami teljesen fölöslegesnek bizonyult – 1998-ban le is bontották, előbb azonban megkapta a Szégyen Fala keresztnevet.

 

A tragédiának következményei: a bellunói bíróság 1968-ban elsőfokon hozta meg az ítéletet. A vád 11 vádlottra – fejenként – 21 évet kért, ehelyett fejenként hat évet kaptak – ebből kettőt felfüggesztve. Ketten, a történtek és 1968 között meghaltak, egyikük pedig öngyilkos lett. 1971-ben a római Legfelsőbb Bíróság, két esetben, tovább enyhítette a büntetéseket: két évre, illetve tíz hónapra.

 

A bizonyítás lényege az volt, hogy az események, pontosabban a hegyomlás előrelátható vagy sem.

 

1997-ben, tehát 24 év múlva, a Montedison cégcsoportra hárult a kártérítési ítélet kifizetése, miután felvásárolta a korábbi építőcéget, majd egy kis pereskedés után az említett konzorcium, az ENEL (Ente Nazionale per l’Energia Elettrica, vagyis az állami energiaszolgáltató) és az olasz állam harmadolta az összeget, amelyet a tragédiát szenvedett települések kaptak.

 

Az eseményekről azóta filmet is forgattak Vajont – La diga de disonore (A gyalázat gátja) címmel, illetve számtalan könyv jelent meg a témában.

 

Longarone a történtek után talpra állt: 1964-ben beindult egy program, amelyiknek segítségével modern házakat húztak fel – néhány túlélő akaratával szembe menve. A ma 4000 lakosú település nemcsak a 63-ban történtek miatt ismert, hanem különböző belföldi és nemzetközi fagylaltvásárokat rendeznek itt évről-évre. Ezzel a helyiek – a szomszéd kisfalvakkal összefogva – egy hagyományt folytatnak, hiszen a fekete napok előtt szintén ez volt a megélhetés egyik forrása.