Olasz fórum

Olasz fórum

A cataniai-figura (videóval)

2008. november 18. - mbemba

Kivételesen a Nemzeti Sport által megjelölt úton haladtunk.

A sportnapilap cikkét egy figyelmes olvasó jelezte a szerkesztőség felé, a szerkesztőbizottság pedig rögtön döntött: Igen, mi is megmutatjuk a cataniai-figurát. Úgy tűnik, hogy a Catania-Torino bajnoki (3-2) nem Mascara három gólja miatt fog közszájon forogni, hanem Plasmati egyetlen, apró mozdulata kapcsán.

Történt ugyanis, hogy a 2-1 előtti szabadrúgáskor pár cataniai játékos beállt a sorfal mögé, zavarni a torinói kapust. Gianvito Plasmati, az egyik hazai csatár azonban nem érte be ennyivel, hanem térdig letolva a rövidnadrágját jól összezavarta Sereni kapust. Mascarának már könnyű dolga volt, csak be kellett rúgnia a labdát.
 
A cataniaiak edzésen gyakorolták a figurát. Ezt Lo Monaco sportigazgató nyilatkozta, de a gól után visszafelé futó Mascara arca is sokat elárul. Kíváncsiak lennénk, itt az olaszfórumnál, hogy miért esett pont Plasmatira a választás.
 
Collina, aki jelenleg a játékvezető-küldéssel bajlódik, így nyilatkozott: ,,Sportellenesek (antisportivo) voltak a cataniaiak, azonban a játékvezető nem hibázott, a támadó csapat játékosai nem volt lesen."
 
Videőbizonyíték 

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr96774927

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.21. 09:33:07

"Ez a videó eltávolításra került az általános szerződési feltételek megszegése miatt" - mondja a youtube.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.05.21. 15:51:25

@popp: A lényeg az, hogy Plasmati lenyomta a gatyáját, a seggit mutatta a kapusnak, az jól meglepődött, és gólt kapott.

A második sorfalat nézd!

www.youtube.com/watch?v=EvOZ5kMJol8&feature=related

Egy velencei bankár (talán banki alkalmazott) dolgozott ki fiurákat a cataniaiaknak, Zengával megosztotta, és működik!

Gyanús, hogy a madbalee-linknél is ez a munka megy tovább!
süti beállítások módosítása