A szerző nem csak a népszerű, véres, kínzós, kinyírós történeteket taglal, de megpróbálja azt is leírni, például hogy született, hogyan születhetett a Cosa Nostra. Ír azokról a citromligetekről, azoknak a szicíliai nemeseknek a villáiról, amelyeknek őrzése, egyben felügyeletet is jelentett. Beszél arról a nyomorról, amelyik táptalaja volt a bűnözésnek, az erőszaknak. Ír a Szicília sűrűjében, kénbányákban dolgozó gyermekmunkásokról, a kitörési próbákról, lehetőségekről. Dickie megpróbál következtetéseket levonni: van ahol bevallja, hogy erre nincs lehetősége és csak valószínű forgatókönyveket ír le.

 

Jó dolog, hogy végre nem csak a maffiózókról tudunk meg mindent, hanem az ellenük harcolókról is, merthogy a Borsellino-Falcone pároson kívül nem sok embert ismerünk – nincsenek a köztudatban – olyanokat például, mint: dr. Galati (egy becsületes orvos a maffia őskorából), a bányapeat által emlegetett Cesare Mori, Giuseppe ,Beppe” Impastato (egy kis szicíliai, a valóságról is beszélő rádió megalapítója), Giuseppa Di Sano (később szó lesz róla).

 

Érdemes lehet a könyvet azért is elolvasni, mert a maffiának nem csak a kötelező kapcsolódási pontjait mutatja be, hanem a történelmi hátteret is. Van itt szó a szicíliai partraszállásról (nem állítja, hogy az amerikai vezetés direkt kérte volna a maffia segítségét), a fasizmus időszakáról (az eredményességről és a káros mellékhatásoktól nem mentes rendőri akciókról), a háború utáni (lelkes kommunisták), illetve a félmúlt és a mai Olaszország viszonyairól, a politikával való összejátszásról (Andreotti többé és Berlusconi kevésbé). Jobban megismerhetünk olyan fogalmakat, mint a dietrologia és megtudhatjuk azt is, hogy az amerikai maffiózók a szicíliai társaikat hadariknak mondták. Na és persze fontos dolog a nyúlfarknyi, de információgazdag szótár is (mattanza, sfregio, stidda,...).

 

Túl azon, hogy könnyen olvasható könyvről van szó, ez a könyv arra is jó, hogy megtaláljuk azokat a mérföldköveket, amelyek a maffia életében a fordulópontokat jelentették (Notarbartolo-gyilkosság, emigrálás Amerikába, a ciaculli bomba, a pentitók megjelenése).

 

Aztán, amin azóta is rágódok: Dickie írja, hogy sokakkal, hiteles emberekkel is előfordult, hogy a maffia jelentette veszélyt nem ismerték fel és a maffiát, mint a szicíliai vérmérséklet, karakter következményének gondolták és így akaratlanul is a maffia védelmezőivé lettek.

 

Egy idézet a könyvből, egy kis boltot irányító asszonyról, aki ellenállt: ,,A gépezet két héttel a gyilkosság előtt indult be, amikor Giuseppa boltjának közelében a carabinierik megrohantak egy pénzhamisító műhelyt, és három embert letartóztattak a helyszínen. A maffia arra gyanakodott, hogy valaki feldobta őket. Vincenzo D’Alba, egy tiszteletre méltó férfiú, akinek testvérét ugyancsak letartóztatták a pénzhamisítók között, kérdezősködni kezdett, és egykettőre összeállította a bizonyítékokból a képet: Giuseppa di Sano haragudott a helyi bűnözőkre, mert hamis pénzzel fizettek nála; ő és a lánya barátságosak voltak a carabinierikkel; mi több, Giuseppa sógora szerelt föl egy csigaprést abban a gépjavító műhelyben, amellyel a pénzhamisítást álcázták. Látszólag minden egy irányba mutatott. Vincenzo d’Alba, még mielőtt az ügyet a cosca gyűlése elé vitte volna, utasította az anyját, hogy indítson rágalomhadjáratot a környékbeli nők között. Tönkre akarta tenni Giuseppa boltját, és jó hírét: aki népszerűtlen, az valószínűleg kevésbé hiányzik, nem fognak miatta túl alapos nyomozást folytatni. 1896. december 26-án a faldei cosca halálra ítélte Giuseppa di Sanót, mivel megszegte az omertà törvényét, pedig ez nem volt igaz. Huszonnégy órával később D’Alba és bűntársa megkísérelték végrehajtani az ítéletet, de csak Giuseppa lányát sikerült megölniük.”

 

Szóval nehéz olvasmány, könnyűszívvel ajánlva.