Egy olasz arc lassan kezdi elérni azt a népszerűséget, amelyiket korábban Baggio, Collina, Cannavaro, Gattuso, Totti elért. Az illető nem tud gólt rúgni, nem is azért szeretjük, mert a pályán hagyja szívét, nem is azért, mert nagyon olasz, meg remek toszhán beszédét sem hallhatjuk nap nap után, inkább azért, mert süt a képernyőről, hogy egyedi figuráról van szó. Amikor tombolnia kellene – mások szerint –, akkor maga elé mered, magába fordul, néha viszont, ha szükség van rá lelkesedést tud mutatni és kölcsönözni. Ő tudja, mikor mit kell tenni.
A 85-86-os idényt dúlt akkor és Entella volt a csapat neve
Játékosként is jó vezér volt. A
Boccaccio szülővárosában, Certaldóban született Spalletti nem tette ki lábát Toszkánából és a határos Ligúriából; nem is jutott tovább a Serie C-nél, viszont például
La Speziában hatalmas tiszteletet vívott ki. Azonban érdemes tudni a rajongóinak, hogy már ide is a Sette Polmoni, vagyis Héttüdő névvel érkezett. Hogy is emlékszik ezekre az évekre: ,,Nem voltam egy nagy spíler, mégis majdnem mindenütt én voltam a kapitány. A kapitánynak van egy alapállása, összeszedett és egységben tartja a társaságot.” 1986 és 90 között focizott ott, de amikor 2006-ban 100 éves volt a csapat, gondoltak rá és az ünneplésre el is hívták: vasárnap este meccse volt az Inter ellen, azonban hétfőn már autózott is La Speziába.
Utána egy év Viareggio következik, majd két év Empoli, ahol Francesco Guidolin az edző. Empoli az, ahol befejezi pályáját – utolsó idejében együtt játszott
Montellával (akkor még nem volt Aeroplanino) –, 1993-ban pedig itt ül először a kispadra, mint tréner. Az Empoli nagyon belendül a harmadosztály Olasz Kupáját megnyerik, de még ennél is nagyobb dolog, hogy feljutnak előbb a Serie B-be, majd az élvonalba, ahol megszerzik a maguk scudettóját: benn maradnak az élvonalban, ráadásul Firenzében nyerni tudnak. Ezt Toszkánában külön is számolják! De rögzítsük ismét a tényt: két év alatt harmadosztályból megvolt az élvonal! Nem csak Montella segített itt be, hanem Di Natale és Birindelli szintén.
Aztán a Sampdoria – már megint Ligúria – Velence, Udinese és Ancona jön a sorban; van ahol menesztik, van ahová vissza is hívják, például Udinébe. Közben Anconában pár hónap alatt megmenti a csapatot a kieséstől. De a legnagyobb alakítás Friulihoz kötődik. A rövid 2001-es időszak után visszaérkezik és Európába viszi a kisklubot, nem is egyszer: előbb az UEFA-ért küzdhetnek, aztán a Bajnokok Ligáját is elérik. Negyedikek lettek: ez korábban nem sikerült Zicóval, majd Balbóval sem! Mint Empoliban, támadott a csapat veszettül, egyszerre volt a pályán gyakran Di Natale, Iaquinta, Di Michele, de a pálya közepén is ügyesen dolgozik a mester. Itt növi ki magát a keze alatt Muntari és Pizarro. A ghánait nem nagyon szerette a közönség, azonban Spalletti kitartott mellette.
Aztán, hiába volt meg a Bajnokok Ligája ő inkább tovább ment, egészen Rómáig. A Romának szüksége van rá és neki is szüksége van Romára, ugyanis mindhiába ért el eszelősen nagy eredményeket az Empolival, az Udinevel, ha a focitörténelemben akar feljegyeztetni valamit, akkor egy nagycsapatnál kell nagyot alakítani. Pedig lehet, hogy az nem is olyan nagyügy, mint az említettekkel produkálni.
Igen, szerintünk is méltatlan volt a döntés Persze, ott – mármint Rómában – sem minden fenékig tejföl. Volt, hogy nem jött ki Cassanóval. Azt bánhatja minden romanista, hogy nem a higgadtabb Antonióval dolgozott Spalletti – Cassano mondja könyvében, hogy azzal támadt az edzőnek, hogy itt (mármint a fővárosban) nem olyan pupákokkal van dolga, mint Udinében. Aztán az első idényében a Mexes-ügy miatt nem igazolhatták le, akit akarnak, de az idei sérülésözön sem adott lehetőséget arra, hogy kibontakozhasson.
Még szerencse, hogy Spallettinek nem most kell bizonyítania, hogy tudja mi fán terem a támadójáték. Egy interjújában vallott már arról, hogy Sacchi Milanja számára az etalon, meg a régi Hollandia. És mivel számára az volt a példa, ezért hosszú élete lehet a fővárosban.