Paolo Maldini Milánóban született és már az édesapja, Cesare is nagy futballista volt (írják régiszabású könyvek),… Meg a fia is az lesz!

 

Egyik kisfia – amúgy ketten vannak az örökösök –, Daniel egy mérkőzés szünetében odament a botorkáló haverok közé és olyan becsúszással szerelte Seedorfot, hogy a jútyubon köröz a felvétel azóta is. A mozdulatban – érdemes megnézni energia, erő, határozottság van, vagyis olyan, mint az apja. Jobban belegondolva szegény fiúnak már 10 éve sincs, ha azt szeretné csinálni, amit édesapja, hiszen papája 17 éves korában már lejátszotta első Serie A-meccsét. Egyébként már tény, hogy Maldini 3-as mezét visszavonultatják. Azonban, ha fia bemutatkozik a nagycsapatban, akkor övé a szerelés, a 3-as.

 

Akkor, 1985. január 20-án, mikor Maldini először vette magára a mezt a nagyoknál Nils Liedholm volt a Milan edzője. Hihetetlen! Liedholm! Az ötvenes évekig vezet vissza ez a név. De különben is, az emberek kikkel Maldini hosszú évekig együtt játszott megöregedtek, megőszültek, pocakot eresztettek és a kispadon nyűglődnek Olaszország-szerte. Ő azonban, Paolo Maldini ma is úgy szerel, hogy abban nincs kivetnivaló, az akciókkal felmegy, majd visszaér, a tizenhatoson belül lófrál, hogy gólt szerezzen. Ma kétszer is feltűnt a jobbszélső helyén. De mást is tesz, mint amennyit egy egyszerűen csak nagyszerű játékos! Nem sokat szövegel – sőt, nagyon-nagyon keveset –, azonban jelenléte beszél: ha kell, nyugtat, ha kell lelkesít!

 

Első meccse, amelyikre emlékszem, az a Steaua elleni BEK-döntő volt. Hosszan győzködve magamat eldöntöttem, hogy a bukarestieknek szurkolok, aztán jött az esti meccs, egy hihetetlenül sima meccs. Nem volt pályán a Steaua. Viszont a Milan úgy focizott, hogy az maga volt a gyönyör (4-0 lett). Mindenki odavolt a hollandokért, én azonban erősködtem, hogy az olaszok legalább olyan jók. Aztán a hollandok elmentek Milánóból és maradtak az olaszok, én pedig azon vettem észre magam, hogy a védekezést ugyanannyira élvezem, mint a látványfocit. Ezt is köszönni lehet Maldininek! Vagyis azt, hogy, aki igazságtalannak érzi, hogy mindig csak labdazsonglőröknek adják az érdemeket, az érvelhet és mondhatja, hogy: És Maldini, Maldini nem érdemelt volna?

Néztem a Milant és csak mosolyogtam, hogy mennyire esélytelenek azok a csapatok, amelyek be akarják venni a piros-feketék kapuját. Éveket játszott úgy az a védelem (Baresi, Costacurta, Tassotti, majd Panucci), hogy nem hibázott látványosat – talán nem is hibázott. Aztán Baresi kiöregedett, mezét visszavonták és Maldini egyre gyakrabban bekerült középre, merthogy a tartóoszlopnak, a mestergerendának stabilnak kell lennie. És ő az volt! A válogatottban ugyanúgy, mint most a Milanban tudta, hogy meddig tud hasznos lenni és mikortól már nem jelent garanciát. Merthogy ő volt mindig A GARANCIA!

 

De nem csak a játéka volt stabil, állandó, a viselkedése is. Nem tudom felidézni egyetlen mozdulatát, amelyikkel rátámad a partjelzőre, nem láttam bíróüldözés közben, nem láttam ellenfelet provokálni, de az sem volt téma, hogy az ellenfél így vagy úgy kellett volna játsszon, de Sacchi-ellenes, esetleg melletti tetoválásokról sem volt szó.

 

Ezért is érdemelt hatalmas ünneplést Maldini! Most kapott valamilyet, csak sejteni tudjuk, hogy a szurkolók kitettek magukért és tapsaikkal nem engedték be sokáig a tiszteletkör után sem! Tudjuk, hogy a Panini matricákban meg lehetett venni a Maldini-összest (vagyis a negyedszázad mindegyik idénykezdeti fotóját), külön sálat készítettek a tiszteletére, ráadásul a 2009-10-es idényre tervezett új Milan-mez is megvásárolható volt. Csecsebecse! Maximum is csak figyelmesség lehetett. Maldini 5-ször nyerte a legrangosabb európai kupát (BEK, Bajnokok Ligája), 7-szer volt olasz bajnok, 126-szor volt válogatott, 74-szer csapatkapitányként.

 

A legnagyobbak egyike búcsúzott saját közönségétől!!! Jövő héten Fiorentina-Milan, remélem, hogy újra látjuk! Megnézzük, aztán majd meséljük, hogy milyen volt, mikor még Maldini is játszott!