Olasz fórum

Olasz fórum

Az újabb magyar-olasz elé (az olasz 21 éven aluliak bemutatása)

2009. november 12. - mbemba

Újabb magyar-olasz ütközet közeleg (péntek, Győr, 4 óra, ingyenes belépés - írja az mlsz). És mi a Puskásban játszott 3-1, meg az egyiptomi hosszabbításos továbbjutás után ismét reménykedünk.

Egy biztos, az érkező 21 éven aluli válogatott sokkal-sokkal jobb erőkből áll, mint az Egyiptomban látott ragazzo-gyülekezet. Nem elég, hogy ezúttal Serie A-játékosok hosszú-hosszú sora jön, de angliai légiósok is érkeznek: Chelsea-ből, a Manchesterből, meg az Arsenalból.
 
Így nézhet ki a győri csapat! A kapuban vagy Fiorillo, vagy Mannone véd. Előbbi ott volt Egyiptomban, utóbbira az Arsenal fogadott. Ő pedig már védett a BL-ben is. A védelem özepén a juvés Ariaudo és talán Ogbonna lesz. A kommentátor majd könnyen különbséget tesz közöttük, ugyanis utóbbi nigériai szülőké. Többször láttuk őt a Toróban és nem gondoltam, hogy 21 éven aluli: szóval, nem akármilyen fizikuma van. Ariaudo inkább csak langaléta. Szélen a már sok-sok éve nagyon beharangozott Lorenzo De Silvestri. Ő a csapatkapitány. A World Soccer 2007-ben a világ 50 legtehetségesebbje közé sorolta – nem negyvenhetediknek. Játszik ő mindkét oldalon, most talán a balon fog. Idén Firenzében próbálkozik, korábban úgy gondolták Nesta-utód lehet (végleg a Fiorentináé). A jobb oldalon Santon fog felfelé futkosni, szakadatlanul. Mourinho is hisz benne.
 
A középpályán kevésbé dúskálnak az olaszok. Mustacchio ismerős arc a vert csapatból. Ott volt a vébé legjobb 10 játékosa közt. Véleményem szerint Andrea Poli, a Samp reménysége fog kezdeni, illetve a regginás Barilla. Előbbi lehet az irányító. Lehet, hogy Balotellit hátrarendelik ezúttal a középpályára. Hogy ez jó nekünk, vagy rossz, azt talán Egervári mester tudná megmondani. Az tuti, hogy nagyon lendületes, és nagyon tud cselezni, meg váratlanra is képes. Sokat vállal, de ha nem jön ki neki a lépés, akkor ez előnyünkre is válhat.
 
A tavaly még Milanban is vitézkedő Paloschi izomsérülés miatt nem jött, viszont helyette jött Macheda, a MU-ból. Ha Balotelli középen kezd, akkor Marilungo – Koman volt genovai csapattársa – kezdhet, játszhat (tavaly 6 meccsen 3 rúgott a Sampban, most Leccében boldogul). A másik csatár Borini a Chelsea-ből. Gólkirálya volt a tartalékcsapatnak.
 
Nagyon észnél kell lennünk, mert nagyon erős ez a csapat. Erősebb ez a csapat sokkal, mint az egyiptomi azzurrinók. Tegyük hozzá, mi sem lettünk gyengébbek. Sőt!
 
Casiraghi csapata már veszített: Wales-Olaszország 2-1, otthon pedig a bosnyákokkal 1-1-eztek. Luxemburgot 2-0-ra verték. Kellenek nekik a pontok nagyon, hiszen így néz ki csoportunk:
 
1. Wales 5 4 1 - 13-3 13
2. Magyarország 3 2 - 1 5-4 6
3. Olaszország 3 1 1 1 4-1 4
4. Luxemburg 6 1 1 4 2-11 4
5. Bosznia-Hercegovina 3 0 1 2 0-3 1
 
A teljes keretük így néz ki:
Kapusok: Fiorillo (Sampdoria), Mannone (Arsenal), Seculin (Fiorentina);
Védők: Angella (Empoli), Ariaudo (Juventus), Brivio (Vicenza), Cremonesi (Cremonese), De Silvestri (Fiorentina), Ogbonna (Torino), Ranocchia (Bari), Renzetti (Padova);
Középen: Barillà (Reggina), Bolzoni (Frosinone), Marrone (Juventus), Mustacchio (Ancona), Poli (Sampdoria), Santon (Inter), Schelotto (Cesena), Soriano (Sampdoria);
Csatárok: Balotelli (Inter), Borini (Chelsea), Macheda (Manchester United), Marilungo (Sampdoria).
 

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr411519898

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.12. 15:59:00

Kemény lesz, valaki esetleg nem utazik Pestről Győrbe holnap?

ddrum77 2009.11.12. 18:05:31

én gondolkodom h megyek, bár egyelőre a vonat jobb opciónak tűnik

ddrum77 2009.11.12. 18:09:27

vonat olcsóbb, és kultúráltabb mint a kocsim =), és a ház előtt tesz le

...khm... 2009.11.12. 19:49:14

@ddrum77:
Miért, a kocsid a házad után?

Kivlov 2009.11.12. 19:55:46

semmik ezek a pacsirtacsempészek. meg kell őket obtatni... tisztességesen. Hungária!!!

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.13. 09:07:50

Na sajnos nem megyek Győrbe! Az jellemző, hogy melyik tévécsatorna közvetíti a meccset?
süti beállítások módosítása