Pár éve van annak, hogy a Spektrumon láttam, hogy egy nápolyi sikátorbeli teljesen jelentéktelen lakásból nem pincébe volt lejárat, hanem egy nagyszerű állapotú római kori (esetleg görög kori) színházba. Akkor született meg a döntés a fejemben, hogy: Ezt látnom kell! Nos, ez nem sikerült most sem, de azért jártam Nápolyban a föld alatt és hasonlóan izgalmas helyen.
A helytörténész állítása szerint, a következőkben bemutatandóhoz hasonló óvóhelyeken körülbelül 280 ezer ember vészelte át az amerikai bombázásokat – természetesen a második világégésről van szó. A hely maga is látványos, különös volt, de a története még jobban megfogott.
A görögök kutakat, egészen szűk lyukakat fúrtak a földbe, hogy vízhez jussanak (görög Nea+polis, vagyis Újváros=Napoli); ezeket a rómaiak tovább fejlesztették és akkor már kialakult egy komoly csatornarendszer a város alatt. Hírek, források az Anjouk, illetve a spanyolok idejéből vannak arra, hogy a város kezdett kiterjeszkedni a várfalak mögül, így a városvezetők úgy gondolták, hogy jobb, ha nem engedik a további építkezéseket és nem engednek a városba az építkezésekhez alkalmas anyagokat. És ekkor Nápoly elkezdett alulról építkezni, elsősorban a meglévő kutak kiszélesítésével; az így kitermelt tufából épültek, csinosodtak a kisebb-nagyobb házak, paloták. Boltívek tökéletes használata miatt a lent nyíló hatalmas terek nem okozták a felső réteg, az épületek stabilitásvesztését. A helytörténészek állították, hogy az óvárosban soha nem történt egyetlen beomlás sem, ellentétben az újabb városrészek szerencsétlenségeivel.
Aztán 1885-ben volt egy kolerajárvány, ami után berekesztették az ilyen kutaknak a használatát.
A második világháborúban ezek a földalatti, kutakból, építkezések okán kialakult járatok életmentő szerepet kaptak. Abban a járatrendszerben, amelyikben mi voltunk 5-6 ezer ember vészelte át az amerikaiak bombázásait. Odalenn – a föld alatt 80 méteres mélységben (máshol 40-et olvastam) – állandó villanyvilágítás volt, a talajszint kábé egyméteres megemelésével az alul csorgadozó víz elvitte a szennyvizet. Ezek voltak az alapigények, de fiatal házasoknak biztosítottak egy zártabb sarkot is a házasélethez. Ugyanakkor említették, hogy a gazdagság itt is számított, módosék itt is tudtak maguknak külön jogokat vásárolni. Szellemes és megható volt, hogy a lenti főjárat ugyanazon az utcanéven volt megnevezve (Via Chiaia), mint odafenn. Sajnos, a föld alatt nem tudtam használni fényképezőm, így azokat a néha kifejezetten jól kidogozott graffitiket nem tudom bemutatni. Láttam ott amerikai bombázót, Mussolinit, de egy focimeccs részletét is.
A háború után ezek a földalatti vájatok, terek a romeltakarítás egyik tárolóhelyévé váltak, de egyszerű szemét is került beléjük bőven. Új falak épültek fel. Olyannyira átalakult 30-40 évvel ez a menedékhely-rendszer, hogy a 90-es évekre hatalmas munkát igényelt a rendbetétel, a látogathatóság biztosítása, de gyakran maga az egyszerű helyazonosítás, helyfeltárás is. A háborút átélt idős emberek segítségére volt szükség, hogy ismét megtalálják ezeket az izgalmas helyeket. Így kerültek elő olyan történetek is, amelyek még átélhetőbbé teszik ezeket: például egy néni, aki a menedékhelyre vezető lépcsősoron szült. Többen is mesélték, hogy a bombázások alatt egyetlen ember haláláról tudnak, akinek az óvóhelyre menetel alatt a fejére esett egy kő.
Lejárat az óvóhelyekig
A látogatók a híres, vagyis minden nápolyi által ismert Gambrinus kávézó előtt gyülekeznek, mi onnan egy hangos és kedvesen harsány bácsi vezetésével - aki utólag is többször bemutatott egyértelmű mozdulatokkal az amerikai bombázóknak - elgyalogoltunk az egyik közeli utcácskáig, ahol betérve egy nagyobb kapun kifizettük a 10 eurós jegyet (lehet, hogy kicsit kevesebb volt), aztán irány az izgalmas történelem! A programon inkább helyiek, értsd nápolyiak vettek részt, de szükség esetén angolul is segítettek az idegenvezetők.
A földalatti Nápoly program más helyszíneket is javasol: egyik a Tunnel Borbonico (A Bourbon-alagút), az emlegetett Római színház, de talán idetartozik a gyakran Európa legszebb metrómegállójaként emlegetett Toledo metróállomás is. Utóbbiról pár napon belül lesz itt egy rövidebb poszt is. A korábbi nápolyi posztok pedig itt.
Hajrá Nápoly!
