Bearzot pontosan az ellentettje volt Trapattoninak – sok szempontból. Utóbbinak mindig kell valamit mondania – szerencse, hogy szellemes ember –, előbbi viszont csak akkor beszélt, ha muszáj volt. Jellemző, hogy miután elhagyta a válogatottat, szavait csak nagyon-nagyon ritkán hallhattuk. Trap mindent megnyert klubcsapataival, Bearzot még csak nem is nagyon edzett egyesületet – a Pratót még pályája legelején.
A lelátókon történnek: a.) jó dolgok, b.) rossz dolgok. Az a-ba tartoznak, azok az üzenetek, amelyekkel: a/1: szurkolók üzennek az ellenfél szurkolóinak, a/2 csapatuknak, a/3: a szurkolók felírnak szövetdarabukra valami egyszerűen csak jópofát. A top 10-es válogatás nagy része a 
John Frusciante (John tehát, s nem Jack), mint megtudtam a Red Hot Chili zenésze volt, s egyszer – a siker csúcsán – egy koncert előtt úgy döntött, hogy ő kiszáll a buliból: valami nem oké – mondhatta magában. Szeretem az ilyen embereket. Egyszer én is döntöttem így – kár, hogy nem többször: román felvételire mentem, s mire felértem volna az emeletre, rájöttem, hogy nem ezt az irányt akarom.
Egy kicsit svéd, egy kicsit olasz, egy kicsit román, egy kicsit brazil – na jó, nem kicsit –, egy kicsit nápolyi, pedig a svédországi Nackában született. Ki ő? Nicolao Manuel Dumitru Cardoso, a nápolyiak Svédországban született, Toszkánában gyermek csatára.