Olasz fórum

Olasz fórum

A negyedosztályú focistaférj többet pénzt keres, mint az olimpiai bajnok feleség

2008. augusztus 18. - mbemba

Legutóbb az történt, hogy az olimpiáról hazajövet a másodosztályon repült a vívócsapat.

Ez önmagában, egészen biztos, nem lett volna baj. Igen ám, de a futballisták az első osztályon élvezték az utazást. Pedig, ugye tudjuk mi történt? A focisták leszerepeltek, a vívók pedig összesen hét érmet hoztak. Aki szóvá tette ezt a sértéssel felérő húzást - mármint, hogy focisták az elsőn, vívók a másodikon -, Vezzali volt, a sokat megért és még több címet elnyert bajnoknő.
 
 
 
 
A feleség fegyverrel
sem keres annyit, mint férj a
lábával
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Az olimpiai csapatvezető Raffaele Pagnozzi tette ami a dolga, megpróbálta elsimítani az ügyet, az egyenlőtlenségek nyilvánvaló mivoltát: ,,Számunkra mindenki egyenlő, mi – mármint a CONI (Olasz Olimpiai Bizottság) – mindenkinek a másodosztályt fizettük, a futballszövetség viszont hozzátette a különbséget. Ehhez pedig nekünk nincs semmi közünk.”
 
Az ügynek előzménye is volt, Vezzali ugyanis, akkor is hallatta szavát, amikor az olimpiai érmekért kapott eurók adómentességéről volt szó. Akkor elég csípősen és pontosan fogalmazott: ,,Mi nem vagyunk futballisták!”. És utalt utána a fizetéseik közötti hajmeresztő különbségekre. Csavar a történetben – nem teszik hozzá a források –, hogy Vezzali férje, Domenico Giugliano, a Maceratese futballistája (korábban Campobasso, Serie D). Egy korábbi újságcikkben, a Panoramának a férj elmondja, hogy bizony többet keres feleségénél.
 
Mi még hozzátehetjük azt is, hogy a focisták esetében, a repülőn csupa 23 éven aluli legényről volt szó – a kiírás miatt van ez így –, Valentina Vezzali pedig egy 32 éves nő és a hároméves Pietro édesanyja.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr86621420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása