Milyen olasz témájú könyveket tud ajánlani az olaszfórumot olvasóknak?

 

Hivatalból is, akkor cselekszem a legjobban, ha elmondom kiadónk karácsonyi és nem karácsonyi ajánlatát, az olasz témájú könyveket szem előtt tartva. Különböző igényű olvasóknak különböző igényei vannak. Aki Joe Hill könyvsikerét, A szív alakú doboz-t várta már hónapok óta, azt talán kevésbé fogja érdekelni, ha egyúttal felhívom a figyelmét Barbara Raynolds kitűnő Dante-monográfiájára. Ami ez utóbbit illeti, ennyire tudományos igényű, de nagyközönségnek íródott Dante-monográfia – sőt egyáltalán: Dante-monográfia --  még soha nem jelent meg Magyarországon. Alapos, a legújabb Dante-kutatásokat feldolgozó könyvről van szó.

 

Az őszi-téli könyvek között, olasz újdonságok kapcsán, feltétlenül ki kell emelnem a Goldoni-kötetet. A Nyaralás-trilógia új fordítás, soha nem jelent meg Magyarországon; plusz a Komédiaszínház című tandarabot, mely Goldoni idején a commedia dell’arte-színészeket okította, hogy hogyan is kell újfajta színházat csinálni.

 

Meglepődtem némiképp, hogy nem a D’Orta-könyvekkel kezdte.

 

Azokkal akartam folytatni. Ez már egy második sorozat, mert ugyebár, egy gyerekgenerációval korábban kiadtuk már az egész sorozatot. A szövegek ugyanazok, az illusztrációk változtak, gyerekeknek, egyébként magyar gyerekeknek a rajzai díszítik könyvet (Isten ingyér teremtett bennünket a legújabb kötet címe). És a magyar gyerekek nemcsak rajzokat adtak hozzá, hanem illusztrációképpen itt-ott szövegecskéket is.

 

Gyerekek között volt válogatás, hogy a nápolyiakkal megközelítőleg hasonló élő gyermekek legyenek a rajzolók?

 

Nem volt egy országos minta, nem hirdettünk pályázatot, de a kötet fordítója, Magyarósi Gizella így is a bőség zavarával küzdött. Kimeríthetetlen forrás a gyerekek kreativitása. Beharangoznám, egyébként, hogy jövő tavasszal új kötet is lesz.

 

Érdekes kérdés lehet a D’Orta-könyv kapcsán a példányszám…

 

Az Európa Könyvkiadó átlagpéldányszámai megegyeznek az országos átlaggal, ami 2 és fél, 3 ezer példányt jelent; ebben benne vannak a kiugróan magas példányszámú könyvek, illetve az ezerpéldányos verseskötetek is. Nyilván másképp kalkulálunk a Goldoni-kötet, és megint másként egy-egy Agatha Christie-darab kapcsán. De siker az is, ha sikerül elérnünk egy adott könyv érdeklődési körét. Vannak persze olyan esetek is, amikor a határ a csillagos ég. A Für Elise például Szabó Magda remeke, a 100 ezredik példányon is túl van rég.

 

Mondok még olasz könyvet. A Modern Könyvtár-sorozatban, most ősszel jelent meg Niccolò Ammaniti: Én nem félek című könyve. Ebből a regényből készült a hasonló című film. Olasz szerző, Silvana De Mari műve Az utolsó tünde  is. Sokat várunk ettől a könyvtől. Egy sorozat első része ez a kötet, mely már a világsiker útján is elindult. A műfaja fantasy, de nem abból a fajtából, amelyből tizenkettő egy tucat, hanem abból, amely gyerekeknek szól, de a szülő is belefeledkezik.

 

Az olasz könyvek különös hangsúly kapnak az Európa Könyvkiadó kínálatában?

Ezt így nem mondanám. Olyan nincs, hogy egy kiadó azt mondja, hogy ez a terület csak az enyém: virágozzék száz virág!

Természetesen nem véletlen, hogy 40 év múltán idén tavasszal újra kiadtuk például Italo Svevo regényét, a Zeno tudatá-t. Ennek bizonyára köze van ahhoz, hogy olasz szakot végeztem, és fantasztikus könyvnek, a huszadik századi regényirodalom egyik alapművének tartom a Zenó-t.

 

Hogy lett olaszos?

 

Hogy lettem olaszos? Úgy, hogy nyelvet kellett választani a gimnáziumban, és a szüleim nagyon okosan azt mondták, hogy német ne legyen, mert azt addigra már eléggé tudtam, mivel több nyáron át cseregyerekeskedtem Lipcsében; az angolt pedig – úgymond -- úgyis megtanulom, ez már akkor is úgy a levegőben volt, és igazuk is lett. A spanyol vagy az olasz jött tehát szóba, és mivel számomra a kézenfekvő lehetőségek közül a Toldy Ferenc Gimnázium volt a legszimpatikusabb, márpedig ott olaszos osztály indult, olaszos lettem. De meg hát ott voltak az olasz filmek, a Váci utcában megnyílt az ős-Napoletana, ahol igazi olasz szakács igazi olasz pizzát sütött, és ahol egy ideig Chianti bort is kapni lehetett. Plusz Adriano Celentano, továbbá Italo Calvino meg az ő Famászó báró-ja, Fellini és az Édes élet…

 

Hosszabb ideig élt kinn?

 

Mint ösztöndíjas, először diákként, 1974-ben, a perugiai nyári egyetemen, majd –  rajtam kívül álló okok miatt jó nagy, kényszerű kihagyás után -- csak jóval később, már felnőtt fejjel, 1987-ben Rómában tölthettem el két, illetve három hónapot. 1995 elejétől 98 végéig azután a Római Magyar Akadémiát igazgattam, és akkor éltem kinn.

 

Erdélyiként tudom, hogy a nyelvismeretben mennyire fontos, hogy ha nagyon jól akarunk tudni egy nyelvet, akkor az illető országban kell éljünk hosszabb ideig.

 

Így van! A kinnlétem még 20 év italianistaság után is fordulatot hozott, mert gyermekeim olasz iskolába jártak, és ha délutánonként elmesélték, mi történt aznap, a kulcsszavak mindjárt nem magyarul hangzottak el. Például dzseográfiából írtak ricserkát és azt kellett otthon megbeszélni…

 

Technikailag, hogy történik a fordítás, például Ecóval? Ön fordította egyébként az összes könyvét?

 

Nem! Az összes regényét, plusz a Bábeli beszélgetés-t és a Gyufalevelek-et– ezeket válogatni is én válogattam; továbbá belefordítottam még az Új középkor-ba, meg a La Mancha és Babel között című kötetbe.

 

Tehát? Visszatérve a fordításra. Hogy tudja megbeszélni a gondokat?

 

Az Eco-fordítóknak szerencséjük van. Eco körleveleket ír nekik, tejben-vajban füröszti őket. Én magam eddig már négy-öt csak nekünk rendezett konferencián is részt vettem; az egyiket éppenséggel én magam szerveztem Rómában.

 

És ha az egyes könyvről van szó? Problémás szavanként megbeszélik?

 

Azt is lehet! Dehát e-mailben ez egyszerűbb, nem kell felkerekedni rögtön. Kezdetben még úgy volt. Mikor A rózsa neve fordításának a végén jártam, akkor voltam először ösztöndíjas, 87-ben és akkor megkerestem. Az persze egyúttal ürügy is volt, hogy leüljünk és beszélgessünk.

 

Ilyen kérdést írtam fel otthon: Milyen ember Eco?

 

Jó ember, lehengerlő, szórakoztató, rokonszenves, egy olyan jó fej tanárember! (széles mosoly)

 

Van vágyálom, a fordításokra gondolva?

 

Valaha olyan elképzeléseim is voltak, hogy majd ha nyugdíjba megyek, akkor újrafordítom például Boccaccio Dekameron-ját. Most nem tudom, hogy akarnám-e, meg az sem biztos, hogy újra kell fordítani. De mostanában nem is igen érek rá. Harmincvalahány év után azon kaptam magam, hogy nincsen érvényes fordítói közszerződésem.

 

És?

 

Olyat nem csinálnék, hogy nézek valamit, hogy mégis legyen. Az más, ha megjelenne egy új Eco-regény, akkor tudnám, hogy akkor mindenképpen kellene találni szabadidőt.

 

Utolsó kérdés: ha Olaszországban menne, hová menne és mit enne?

 

Mást Rómában, ahonnan egyébként épp most jöttem, és mást, mondjuk, Bolognában, ahol szintén voltam, mert ott erasmusos a fiam. Velencében spaghetti alle seppié-t (tintahal), Rómában abbacchió-t, bárányt ,,kell” enni. Csütörtökönként pedig, a tősgyökeres római vendéglőkben, – ahogy Lénárd Sándortól is tudhatjuk –, gnocchit. Giovedì gnocchi, sabato trippa (csütörtökön gnocchi, szombaton pacal).