A basilicatai Matera híres lehetne azért is, mert Pasolini itt forgatta a Máté Evangéliuma című filmjét. De híres lehetne azért is, mert ezen az amúgy kietlennek mondható vidéken – sziklák, szárazság, gyakran iszonytató hőség – emberek éltek itt valóban sok ezer éve is, lehet, hogy emberebbül, mint az ötvenes években (erről később).

 

Az első film materai kultuszáról annyit, hogy ma is van Fettuccine alla Mel Gibson egy helyi étteremben. Ha nem hiszed, járj után, vagyis kattints!

 

Az UNESCO is úgy gondolta legyen híres és vigyázott város Matera, hiszen odaadta a Világörökség része címet. A korai településen már képesek voltak felhasználni a víz és a nap energiáját. A neolitikum idején egy természetes kút körül jöttek létre az első települések (Murgecchia, Murgia Timone és a mai Materia őse). Később a mészkőbe úgy faragtak járatokat, csatornákat, hogy az összegyűjtse a lejtőkön lecsorgó esővizet egy hatalmas, meg több kisebb ciszternába – ez a tervezés nem egyedi a világon (emlékeim szerint az inkák is hasonló módon gyűjtötték össze a vizet). Ez azért volt létfontosságú, mert a városnak ostrom idején szüksége volt a teljes önellátásra. Egyébként a település fekvése önmagában is komoly védelmet jelentett, mert a főútvonal felől teljes takarásban volt. Egy az esővíz által kimosott szakadékban, völgyben alkalmas területek voltak az állatok legeltetésére, földművelésre. A környéken pedig sziklaházak épültek. Az előbb felsoroltak miatt gyakran elhangzik Matera kapcsán, hogy igazi ökováros volt. És az emlék egészben fennmaradt.

 

A sziklaházakra, barlanglakásokra visszatérve: később, például az ötvenes években, szörnyű higiénés körülmények között éltek itt emberek. Azért is éltek így, mert elődjeik tudását elfelejtették. Pontosabban, az a tudás feledésbe merült. Ez a történelmi városközpont a Sassi di Matera. Fontos ezt kiemelni, mert már a Seicentótól (1600-as évektől) a sziklákon túlnőtt a város és sok szép templom épült barokk, meg más stílusban.

 

Később elhagyták ezeket a városrészeket és csak Carlo Levi híres könyvének (Cristo si è fermato ad Eboli – Ahol a madár sem jár a magyar cím) kiadása után fordul a figyelem újra ide. Levi ugyanis megfelelően életszerűen leírta mivel találkozott itt, vagyis írt a nagy nyomorban, koszban élő emberekről, azokról a családokról, akik egy légtérben éltek az állatokkal ezekben a barlanglakásokban. A mélyrehatóbb változásokig a hatvanas évekig kellett várni, amikor az állam segítségével ezek a családok új épületekbe költözhettek és megindult egy bizonyos rehabilitációs munka. Matera ekkor hasonló státuszt kapott, mint Velence, vagyis állami feladattá lett a történelmi hagyaték megőrzése.

 

Azért hiányosságok ma is vannak. Ha minden igaz, vonattal még mindig nem elérhető normális körülmények között a város. Az állomás megvan, de... a vonat korábban megáll (képen a fantomállomás). Az utolsó megálló Ferrandina Scalo – 30 kilométernyire Materától –, onnan lehet busszal Materába cocókázni, amint többen is írják az Interneten (olaszok). Ez a buszjárat azonban csak a beavatottak számára egyértelmű, hogy mikor, honnan és hova az út. Volt már ilyen Olaszországban mondhatjátok. És igazatok van!

 

Pedig lenne mit nézni, az említett látványosságokon kívül is. Jaj, tegyem hozzá azonnal, én még nem voltam Materában! És nem arra gondolok a látványosságok, programok alatt, hogy Serie B csapata van a 60 ezres városnak és egy pöpec stadionban mérkőzgetnek, inkább például arra gondolok, hogy július 2-án a város védőszentjét ünneplik. 1389 óta Madonna della Bruna az ünnepelt. Ilyenkor a pásztorok, lovagok és egyéb népek felvonulnak, majd egy hatalmas papírszekeret, egy papírmasinát tesznek tönkre, szednek szét elemeire. Emlékül arra, hogy a legenda szerint – csak egyet mesélünk el a változatok közül: egy asszony megkért egy parasztot, aki szekerével Materába tartott, hogy vigye magával. Mikor már a közelben voltak, arra kérte a jóembert, hogy menjen a városba és mondja meg a püspöknek, hogy a Megváltó édesanyja érkezik a szekéren. A klérus azonnal nagy pompával kisietett, de ott a szekéren csak egy szobrot találtak, a madonna szobrát.

 

Akik igazán felfedezték Materát, azok a japánok. 2005. szeptember 23 és 25 között olyan rendezvény is volt, hogy Basilicata Nippon Festival. Sejthetően jól érezték magukat a távolról érkezettek. Közben gazdasági szerződések is köttettek, arról, hogy Távol-Keletre visznek a Basilicatában készülő kerámiákból, sajtokból, borokból, minden déli jóból. Mindenki jól jár. Sőt, a derék japánok rajzfilmet (manga?) is készítették a testvériség megalapozásáért. A materai fantomot bámulva a lurkók idejében megismerkedhetnek a dél-olasz tájjal, Matera városával. A jútyub által az élmény téged is elragadhat!