Mintha a közönség is úgy érezné, hogy most kezdődik minden: két meccsre is elkapkodták a jegyeket. A Manchester elleni ütközetre (február 24.) bő három héttel a meccs előtt egy szál beugró nem maradt. És már bejelentették azt is, hogy a milánói derbire (február 15.) ripsz-ropsz szintén minden jegy elkelt. Mitöbb, a manchesteri visszavágóra (március 11.) sincs már vendégjegy.

 

És hogy egyértelmű legyen mindenki számára Moratti is leszögezte a célokat. Lássuk, hogy fogalmazott: ,,Az elsőszámú cél a bajnokság, míg a Bajnokok Ligája elhódítása lenne a legszebb öröm minden Inter-szurkoló számára, hiszen annyi éve várunk rá.” 44 éve!

 

Tegyük hozzá, hogy Olasz Kupa elődöntő is lesz, méghozzá március 4-én a Marassiban a Samp ellen. Visszavágó csak április 22-én.

 

Majd elmondta a presidente, hogy Mourinhóban egy hihetetlenül felkészült és figyelmes embert ismert meg. Meg szerintem, egy hatalmas személyzeti főnököt, egy motivátort. Véleményem az, hogy az Inter mestere nem egyszerűen csak forgatja a hatalmas keretet, hanem úgy motiválja őket, hogy edzésmunkájukra, életvezetési hibáikra hivatkozva a keret szélére helyez egyeseket, hogy a visszakerülésért nagyobb energiák bevetésére ösztönözze őket. És úgy tűnik, hogy célt is ér ezekkel a manőverekkel. A kényelmes, mackós, villogó Adriano volt, hogy olyan alázattal küzdött, mintha életéért küzdött volna. Most Balotelli a soros. A fiatal játékosnál volt, hogy eltörött a mécses a hosszas mellőzés miatt, viszont most újra bizalmat kap. Hogy nem poroszkálni fog a pályán, az szent. A trükközésre, magamutogató cselezésre hajlamos Mancinit is láttuk már örülni annak, hogy pályára mehet. És akkor láttuk, hogy még letámadásra is hajlamos volt.

 

A pelyhes állú Davide Santon felhozatala óriási húzás volt. Jól játszik a 18 esztendős védő, ráadásul arra is jó, hogy motiváljon vele, olyanokat, mint például Maxwell, aki azt hitte, hogy kihagyhatatlan.

 

Tudja, hogy kivel hogyan kell bánni. Tudja, hogy: Figo mennyit akar játszani és mennyiben tud csapata hasznára lenni; hogy Sztankovics nem az a típus, akit hajtani kell; hogy Cruz az, aki tűr szótlanul. És tudja azt is, hogy kik a nélkülözhetetlenjei: J. Zanetti, Ibrahimovic, Maicon; illetve, hogy kik azok, akikre nagyon szüksége van: Cambiasso, Cordoba, Julio Cesar.

 

Szóval, a személyzeti főnök attól jó – azt hiszem –, hogy tudja, kivel hogyan kell bánni. Van, akinek ostor kell, van akinek cukor és van, akinek nem kell semmi, hogy húzza az igát.

 

Hogy a zseléből és szoláriumfényből összegyúrt – hogy olyan blogosak legyünk – Quaresmával hogy nyúlhatott mellé azt nem tudjuk – talán hazafisága kerekedett a józan esze fölé. Na persze, ez így túlzás. A portugál támadó akár be is válhatott volna, nem rossz játékos és ha némi alázat (húúú, mennyit lehet ismételni, mint kulcsszót) bújt volna bele, akkor még be is futhatott volna.

 

Mit lehet mondani még Múúúúúról? Gyakran beszélnek arról, hogy a portugál nagyotmondásaival csak úgy gyűjti az ellenségeket, azonban ritkábban említik, hogy barátokat is szerez. Sokaknak tetszik, hogy tud bánni a csillagokkal, a sajtóval, meg az emberekkel is.