Olasz fórum

Olasz fórum

Terence Hill, alias Mario Girotti 70 éves

2009. március 28. - mbemba

Mister Rokonszenv nagy utat járt be: a nagy pofozkodóból, a ravasz fiúból, a rosszfiúból, vadnyugat hőséből lett fineszes, mindenkit megértő, minden problémát megoldó Don Matteo. És ez a szerep, az a szerep egyaránt jól áll neki.

Megvallom nem sokat tudtam róla – túl, ami a felvezetésben van –, azonban így egy órácska alatt is találtam egy pár megosztható infót róla. Egy: Velencében született, de gyermekként Szászországban nőtt föl. A bombázások alatt, ha minden igaz eleinte otthon volt Drezdában, majd Olaszországba menekültek, édesapja szülőhelyére Umbriába. Fiatalként bölcsészetet tanult, azonban egy úszóversenyen valaki (Dino Risi) kiszemeli és egy leendő színészt vesz észre benne.
 
Rövid filmszerepet kap. Majd pár évre rá, mikor már a római egyetemet is otthagyta – három év után – a híres Gattopardóban (A párduc, Luchino Visconti rendezésében) kap egy kis részt, ami után úgymond már sima az út az ismertség felé. 1967-ben Isten megbocsát, én nem az igazi dobbantó: ekkor szerepel Bud Spencer oldalán először és párosuk hengerel. A világsiker egyértelmű. Egyébként pedig ez a film, amikor névválasztás elé kerülnek, együtt nagydarab haverjával. Mario Girotti itt lesz Terence Hill, Carlo Pedersoli pedig Bud Spencer. Azért lett Terence Hill, mert mikor felkínáltak választásra egy csomó amerikai nevet, és egy napnyi gondolkodás után úgy döntött, hogy Terence Hill lesz az övé, mert édesanyjának nevében ugyanazok a kezdőbetűk.
 
Beszélik, hogy ebben a filmben csakis azért kapott szerepet, mert a kiszemelt hajba kapott a feleségével és hogy, hogy nem lábát törte. Azokat a filmeket felsorolni, amelyekben végigpüföltek mindenkit, akivel találkoztak lehetetlen. Egy biztos: nyugati blokk, keleti blokk megismerte őket és azóta is, ha babevészetről van szó, akkor illik, hogy mindenkinek eszébe jusson a nagydumás és hatalmas szakállas haverja. Írják, hogy Terence Hill a nagy babzaba előtt huszonnégy órát koplalt, hogy teljesíteni tudja a hatalmas adag együltébeni elfogyasztását. Tizenkilenc filmben szerepeltek együtt a nápolyival.
 
1983-ban már maga is filmet rendez, úgy hogy maga is főszereplő. A nagysikerű Don Camillióról van szó, ahol ugyebár megintcsak van néhány ökölcsapás, de a lényeg mégiscsak a vetélkedés a komcsi városvezérrel, Pepponevel.
 
Kilencvenes években való visszavonultságának oka, sokak szerint tizenhét éves fogadott fiának halála.
 
Aztán jön a RAI és Don Matteo, ami ismét csak világsiker. A felnőtt Terence Hill itt nem erejével virít, hanem sütnivalójával. Bűnügyöket göngyöl föl, megelőzve a bárgyú rendőröket, támogatást kapva a parókia népétől és a rendőrség kötelékében dolgozó barátjától, a szícíliai Cecchinitől.
 
Amúgy a sorozat helyszíneként Gubbio szolgál, vagyis Umbria, édesapjának szülőföldje.
 
Terence Hill, alias Mario Girotti holnap lesz hetven: Buon compleanno! 

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr661030942

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rivi Ayala · http://riviayala.extra.hu 2009.03.28. 16:58:47

Te mond, hogy rablótámadás, a te hangod mélyebb. ;)

Gael 2009.03.28. 17:05:11

Imádom, Őt is és Bud Spencer-t is! A legnagyobbak!

- Mi ez, hagymás bab?
- Nem krumplis hal...

nemsissi 2009.03.28. 17:05:25

bocs, hogy szőrszálhasogatok, de nem filmrészletet kap, hanem rövid filmszerepet kap.

Káposztakukac 2009.03.28. 17:06:23

bus spencer is megér egy misét... nem semmi az öreg életrajza.

mr.joshua 2009.03.28. 17:06:47

A Spencer Hill Magic Band a Bud Spencer & Terence Hill filmek zenéjét játssza. Csak az van a repertoárukban.
Itt
footer.hu/szemafor/210-talan-nem-is-csak-a-puffin-adhat-ert-spencer-hill-magic-band-koncert

kishawa 2009.03.28. 17:13:16

nem 'reszt'(una parte) kap az ember egy filmben, hanem szerepet.

kishawa 2009.03.28. 17:13:49

ja, mar mondtak. bocs. de a szovegben is ketszer van.

öntelt radírpók 2009.03.28. 17:15:48

Csomószor próbáltam top 5-ös listát összerakni a közös filmjeikből, de egyszerűen képtelen vagyok sorrendet felállítani. A top5-ben mindenképp benne van:
És megint dühbe jövünk (Papi LOL)
Kincs ami nincs (Anulu LOL)
Nyomás utána (K1 LOL)
Nincs kettő négy nélkül (sofőrök LOL)
Bűnvadászok (McBright kapitány LOL)

jé most látom csak hogy a mellékszereplőket emeltem ki mindenhol - szerintem a BS/TH-n kívül a mellékszereplők castingja is a siker egyik alapja volt

Bambano 2009.03.28. 17:20:52

volt egy őszes figura, azt minden filmjükben rommá verték:)

kár, hogy ma már nem csinálnak ilyen filmeket. jók voltak. anno a karácsonyi piedone film volt az ünnep fénypontja a gyerekeknek, még a régi békeidőkben...

Önjáró Talajgyalu 2009.03.28. 17:21:17

Akkor legyen... Vanilia, pisztaciaval! :)

asmodean 2009.03.28. 17:31:45

Bunkó vagy, Bugsy! :D

tomiP 2009.03.28. 17:39:56

-Hé!
-Mi hé?
-Hé, mi az hogy mi hé? Az ajtó!
-Ááá. az ajtó
-Igen az ajtó
-Az ajtók azért vannak hogy bemenjünk rajta,nem tudtad?
-Hmm...

Czelder Orbán 2009.03.28. 17:40:41

Kultfilm az összes SpencerHill alkotás! :-)

www.youtube.com/watch?v=s1-HoIbEhyA

Az utolsó kommentben a lényeg. :-D

hungarianbetyár 2009.03.28. 17:40:55

Nimfas Corporation.

De főnök, ki az a Corporation?

Czelder Orbán 2009.03.28. 17:44:25

Jut eszembe'! Lampedusa alkotása és annak filmbeli adaptációja is megérne egy bejegyzést!

A film még jobb is lett, mint a könyv.

www.youtube.com/watch?v=p3Y6Telb4nY

Istenem, micsoda egy humora van az öreg Don Fabrizio-nak...

Farin 2009.03.28. 17:45:12

Csak a Puffin ad neked erőt, és mindent lebíró akaratot!

_tx_ 2009.03.28. 17:48:37

A Don Camillo ellenlábasaként aposztrofált komcsivezér nem Peppino, hanem Peppone. Különben jó a poszt!

C10H12O6 2009.03.28. 17:49:04

C kategória

Ezeket nyugaton senki nem ismeri már.
Régen sem voltak annyir nagy szám.

Nálunk is csak azért ismerik jobban, mert nem volt pénz, így szépen megnézették 5 ször őket egy évben (gyereknap, húsvét, karácsony, augusztus 20, január 1) nemcsak a nyolcvanas években, hanem a kilencves években is. Jutott belőle a XXI. századra is.

Olcsó. Ez a lényeg...
Darabja a filmek jogainak szerintem nincs 20 ezer forint :)

Aztán lenyúzták a bőrt a DVD-ről. Had egye a magyar TV-s paraszt, ha ezt zabálta gyerekkorától.

Középszerűség. Ez való nekünk.

vill 2009.03.28. 17:50:32

Bugsy, te bunkó vagy. Kitömni való barom, és még finom voltam.

_tx_ 2009.03.28. 17:50:49

C10H12O6

Neked tényleg ez való. Csak lécci ne használj T/1-et, nem szeretné(n)k Veled közösködni :)

_tx_ 2009.03.28. 17:51:31

ja és ilyen molekula nincs is, a szőlőcukorban 6 szénatom van... gagyi :)

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2009.03.28. 17:52:32

@_tx_: Micsoda különbség :)), reméljük nem olvasta el még! Gyorsan javítok!
@Czelder Orbán: Sajnos rég olvastam, a filmet pedig nem láttam. A könyv nagyon jó volt, és ha a fil jobb,...

_tx_ 2009.03.28. 17:53:57

mbemba:

bocsi, csak azért tettem szóvá, mert annyira szerettem a könyvet anno... a poszt akkor is kiir, de ezt már mondtam :)

Ineteq 2009.03.28. 17:54:28

Csak a fogamat ne!:)

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2009.03.28. 17:55:29

@_tx_: Nem, nem, kösz, hogy szóltál! :)

Farin 2009.03.28. 17:57:06

...Antonio Coimbra de la Coronilla y Azevedo

RolloJuve 2009.03.28. 17:59:08

Melyik nagyobb? Az ász vagy a király?

bleee 2009.03.28. 18:00:06

@C10H12O6: Ja. nyugaton nyugszik még a Nap is! Az a mérvadó.

CernaGeza 2009.03.28. 18:01:42

Én az "aranyeső juccában" c. filmben (bár Terence Hill nem szerepelt benne) az indiánt is nagyon csíptem

Czelder Orbán 2009.03.28. 18:04:12

@mbemba: Akkor feltétlenül nézd meg! :-)
Igaz, jó hosszú, három órás.

Mondjuk én alapvetően Észak-Itáliával foglalkozom, de egyszer lehet, hogy kanyarítok egy bejegyzést a filmről.
Az a helyzet, hogy Szicília annyira más, mint a félsziget, hogy csak na.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2009.03.28. 18:07:52

@Czelder Orbán: Kihagyok két focimeccset! :)
Ha gondolod, itt van helye a bejegyzésnek, a posztnak! Komolyan!

Biscione · http://axl-zizzenetek.blogspot.com/ 2009.03.28. 18:07:54

Talán említést érdemel a Nevem Senki, Henry Fondával. Az sem volt rossz sőt, csak más.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2009.03.28. 18:08:37

Fú bazzmeg, nyugaton van kurvajó csoki meg kóla aminek a papírja tök jól szennyezi a környezetet meg a renyhe beledet és ott mindenki pszikológushoz jár mert az elidegenedésbe belebetegedett

bonobonohu · http://bono.hu 2009.03.28. 18:16:43

- azt mondták a mamánkra, hogy egy (vén ribanc)!
- miért, hát nem az??
- najó, de vénnek nem vén...

Dave_hu (törölt) 2009.03.28. 18:18:31

Nem megfogadtad, hogy többet nem fogadsz?
Egy pár kék szemért a papinak.
És még mindig parancsnok...

ender26 2009.03.28. 18:22:28

„Ha kicsi a tét, a kedvem sötét!"
(Az az őszinte, gyermeki, tökhülye tekintete... - hát kész vagyok tőle.) :)))

Balázs1983 2009.03.28. 18:29:47

Vicces, hogy pont a napokban gondolkoztam, hogy biztos van már vagy 70 a jó öreg "kékszemű" is, meg az igazi nevén is gondolkoztam, erre itt a válasz mindenre:)

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.03.28. 18:33:12

Bud Spencer&Terence Hill = vitán felül Hall of Fame

@C10H12O6: fogadjunk, hogy a húgaid nem valami szépek.

Der_rosarote_Panther 2009.03.28. 18:44:27

@C10H12O6: Ne ítélkezz, meg nyilatkoztass ki mindenki nevében. Ha neked nem tetszik, szíved joga, de használj E/1-et, mert itt többen nem osztjuk a véleményed.
Ha már nyugat: ha tájékozottabb lennél, tudnád, hogy pl. Németországban nagy rajongói klubja van a SpencerHill párosnak. Olvass!
www.budspencer.de/
spencerhilldb.de/

Gotama 2009.03.28. 18:51:40

-Kiszállás dagadt!
-Mméér?
(-Főnök, azt kérdi miért.
-Mert a kamion a miénk,és el akarunk menni vele.)
-Mert a kamion a miénk,és el akarunk menni vele.
-Hhova?
-Főnök, azt kérdi hova?

"Minden nap egy alma, és a doktor alma"

Herr Tschik · http://mbybk.blog.hu/ 2009.03.28. 18:58:10

Hihehetetlen... Isten éltesse sokáig az Atlétát!
Courby a parancsnok!!!

Persze Bud spencert is, 80 lesz már!!!
(comment.blog.hu/2009/02/20/bud_spencer_a_pro7_esti_show_jaban)

A Top 5-el én is gondban lennék inkább legyen tíz. Meg kell jegyezni, hogy a mellékszereplők mellett a magyar szinkron is felejthetetlenné teszi őket, láttam más szinkronban is (pl. német) úgy azért nem az igazi....

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2009.03.28. 19:04:48

Elnézést, nekem van egy ötösöm, egy hatosom, egy hetesem, egy nyolcasom és egy kilencesem, csupa kör, ha jól tudom ez üti a fullt. Ugye jól tudom?

Dester 2009.03.28. 19:14:00

@Bambano: azt az őszes fazont hivatalosan Ricardo Pizzutinak hívják. Ő az egyetlen, akinek tudom az összes hol állandó, hol nem állandó mellékszereplő közül a valódi nevét. :)
A kedvencem, amikor mutatja a kivert fogak számát :)

KenSentMe 2009.03.28. 19:15:31

@C10H12O6:
Azon az alapon vagyok hajlandó vitatkozni a nézeteddel, hogy kb. a Nyomás utána az egyetlen, épkézláb James Bond paródia .. őfelsége titkolt ügynökének trilógiája egyszerűen egy vicc. Az, hogy a kis költségvetésű, öklös-csépelős filmek garmadáját gyártották le az úriemberek, persze sokat elmond róluk, annak ellenére, hogy királyok a saját műfajukban, és azért a vidékies zaba-trip-bunyó még mindig kevésbé visszataszító, mint pl. a tiniszexelős vígjátékok, vagy a fingós filmek, amik aztán Amerikában mintegy kollektív tudattalanként égetve vannak az átlagember agyába.. tény és való, nem Hollywood, amit művelt a két úriember, de ez nem feltétlenül szól ellenük.. igen, Terence Hill soha nem kapott egyik filmjéért sem milliós gázsit, az operatőri munka, a vágás sokszor rém amatőr .. stb. stb. stb. ..

sztárolni őket parasztság, de ami jó az jó, a Nyomás utána pl. simán elfér bárkinek a gyűjteményében, ha a tokját kihajítjuk nagyívben.

Dester 2009.03.28. 19:18:02

Egyébként meg a külső sáv a kamionoké! :D

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2009.03.28. 19:27:36

Terence Hill filmjei közül az én favoritom a Nevem senki.

hyydra 2009.03.28. 19:40:24

@VRbagoly:
sztárolni őket parasztság

mondd má meg lécci mekkora paraszt vagyok ha sztárolom őket :D

mondjuk egy 10-es skálán 8?

amúgy mi a bajod a tokkal?

jézusom

kamasuka 2009.03.28. 19:47:04

@elemes2:
Nevem: senki és talán a Szuperzsaru.

Balna1969 · http://www.utemarilyn.hu 2009.03.28. 19:55:21

Aranyos filmek voltak, gyerekkoromban esemény volt, bármelyiket is adta a tévé :) Boldog szülinapot!

nyirok 2009.03.28. 20:06:10

Isten éltesse a hupikék-szeműt!

Aki pedig csak gyalázni tér be ide, annak azt ajánlom, kanyarítsa nyakába a kötött sálját, akassza a vállára a tarisznyáját, bújjon bele az alföldi papucsába, és menjen el egy művész moziba, oszt' ott nyilvánítson véleményt, a vele egyívásúak körében.
Újabban mennyi sok filmesztétika-szakos lett...

hagymásbab85 2009.03.28. 20:17:51

Egyszerűen nem értem, olyan "ember" miért jön ide, aki csak leszólni és balhézni tud. Ez a rövid iromány a rajongóknak szól!!
Én kimondottan örülök az ilyen írásoknak. Óriási kedvencek mind a ketten!! Az ő filmjeiket nem lehet megunni sem, nem úgy mint a maiakat....

Drout 2009.03.28. 20:34:02

"Don't feed the trolls" és ez nem Terence Hill idézet, hanem általános fórum magatartás :)

EsTeh · http://www.go2jordan.info 2009.03.28. 20:39:00

Isten éltesse! Tíz évesen szerelmes voltam belé :)

hRaVeN 2009.03.28. 20:40:05

itt a csésze Papi, itt a kanna Papi...

- De Papi, barna szemmel is ugyanolyan jól lehet látni.
- Vagy kék vagy semmilyen!
:)

istvanrobert 2009.03.28. 20:47:07

Hi!
Szerintem 100 oscart minimum megérnek a filmjeik. A zene, a vágás, a fő és a mellékszereplők hibátlanok, még a helyszínek is! A bűnvadászokat angolul is megnéztem zseniális. Nem lehet se b se c kategóriás az a film amin 20. alkalommal is röhög az ember. Az ilyen stílushoz pont ilyen vágás kell. Minden passzol! Bár lennének hasonló utódaik. A mai vígjátékokat csoda ha 2szer megnézem.Aki meg tanulni jár a moziba (bár szerintem több igazság is van bennük, mint sok "művész" nézhetetlen fosban) meg homoki művészfilmeket nézni szépelegni annak nem való, de 100%-os szórakozásnak a legjobb.

-Írjad Bákszi. Az új tulajdonos a Nimfász Korporésön.
-De főnök (Nimfász), ki az a Korporésön?

Herr Tschik · http://mbybk.blog.hu/ 2009.03.28. 20:48:32

@VRbagoly:

Sokszor pont a dramaturgiai hibák, amik felejthetetlenné tesznek egy-egy filmet, pl. Az "És megint dühbe jövünk"-ben Bugsy az elején a kamionlopós jelenetnél egyáltalán nem ismeri Charlie Firpo-t, bezzeg amikor fogadnak és ő a buki, már így köszön, hogy helló Charlei, rég láttalak!

Irtó nagy klasszikusok, lehet, hogy csak a mi korosztályunknak, de az. (Bár én már pár fiatalt, 88-97, megfertőztem!)

- Charlie Firpo? A partvidék legnagyobb játékosa? Örvendek a szerencsének!!!
- Mmm...részedről a szerencse!

Kivlov 2009.03.28. 20:51:17

Legnagyobb páros!

"Bunkó vagy, Bugsy, ez megér vagy 40ezret!" :)))

A nép fia 2009.03.28. 20:58:45

Zsugabubus...

Te Jó ÉG! Ezeket a filmeket 100x is meg lehet nézni, megunhatatlanok!

Nyáron gyertek egy a BS+TH rajongói találkozóra Gárdonyba. Tavaly EEEKKKORA hagymásbabot főztek! :-D

istvanrobert 2009.03.28. 21:08:26

Az úr azt mondja, hogy a város egy nagy vécéscsésze.
A csészékkel semmi bajom, csak az ilyen ganajtúrókkal, mint ti.
Felettéb durva és antiszociális.

Mennünk kell!
Hova?
Várnak!
Kik?
Már elfelejtetted?
Mit?

öntelt radírpók 2009.03.28. 21:08:36

"nemcsak Travoltát hívják Johnny-nak"

öntelt radírpók 2009.03.28. 21:20:19

a 70-es, 80-as évek európai kommersz vígjáték-filmgyártásának egyik csúcsát jelentették ezek a filmek (a másik a francia vonal volt Louis de Funes-vel, az Éretlenekkel és egy-két hasonló alkotással)

respecta /01 2009.03.28. 21:21:06

Felejthetetlenek! Te jó ég, majd' az összes megvolt videó kazettán a fiúknak.
Kösz' a sok idézetért, igazán jól szórakoztam.

Azért "Paradicsom" is jóképű figura volt.

@C10H12O6: Nem lepődnék meg, ha nem lenne humorérzéked, ami ugye IQ nélkül nem működik...Meghátnemvolt bennük mocsok.

Lajaa 2009.03.28. 21:27:53

Hát, nem azé hogy kötekedjek, de meg kellene szerintem említeni, hogy fiatalon, nagyon fiatalon, játszott néhány WINNETOU-us jugó-ndk-olasz kalandfilmben is!! A cimüket pontosan nem tudom, de volt benn a Winnetou, meg az Old Shetarhand , meg Old Firehand, meg stb!!! A Karl May regények alapján készültek, asszem a 60-as évek közepén. és több "részben" is szerepelt a Terence Hill!!!! EMLÉKSZIK VALAKI????

OM617.912 2009.03.28. 21:40:09

cool.

nem szeretnék így a süsü után még egy legendát lerombolni,
de mario originally barna szemü, barna hajú.
- mit tesz a kontaktlencse meg a hajfesték:)

respecta /01 2009.03.28. 21:43:20

"-Kérsz egy rágót?
-Milyen ízű?
-Formalinos."

" Mit tettél Walsh?..."

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2009.03.28. 22:25:08

@Lajaa: Én nem emlékszem rá, de itt említik a szöveges részben:
hu.wikipedia.org/wiki/Terence_Hill

Zigi 2009.03.30. 10:35:53

Egy riszpekt azért jár állandó magyar hangjának Újréti Lászlónak is.

Gudea enszi · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2009.03.30. 13:17:24

Kedves elitista, bölcsész übermensch barátaink!
Van ám élet a Gödörön és az Ambient sátoron kívül is, és nem csak az Amélie csodálatos élete a jó film. Igen, persze, tudjuk, hogy az igazán minőségi kultúrát négy és fél ember fogyasztja valami füstölőszaggal átitatott pesti füvestanyán. Senki más nem fér hozzá (és nem is akar), és ezért mindenki más suttyó, aki nem nézi az alternatív, dramaturgia nélküli művészfilmjeiteket. Amin viszont három teljes generáció röhög sok-sok éve, és ami borítékolhatóan túléli az alkotóit, az vélhetően mégiscsak valami eszetlennagykirályság.

- Az a tény kedves kuzin, hogy a mi kis kópénk Tangónak hívja magát a szamba országában, rögtön megvilágosítja számunkra, hogy mekkora nagy seggfej!

KenSentMe 2009.03.31. 17:42:33

@hyydra: bocs, hogy csak most válaszolok, de most jutottak eszembe a megfelelő érvek..

szóval..

Bud Spencer és Terence Hill filmeket sztárolni éppen azért tahóság, mert ezeknek a filmeknek a tahóság adja meg a zamatát. Pontosabban megfogva: a csavargás, a kamionozás (szerintem nincs is olyan kisfiú, aki ne akart volna kamionsofőr lenni), a kajálás és a bunyózás.. a folyamatos kocsmázás, legujokba, táncos-zenés helyekre járás.. a szambát leszámítva ez simán megfeleltethetőek a falusi emberek kocsma-disznóvágás köré szerveződő életvitelének (a szamba meg mondjuk a cigányzenének).. egyszerű mint a fapapucs, nem tudom, miért olyan marha nehéz belátni.. a filmjeik jelentős része is arra a Krokodil Dundee-i (és Robinsoni meg Rousseaui) felfogásra épít, hogy az "egyszerű", "romlatlan", "civilizálatlan" ember mennyivel is coolabb azoknál, akik a kultúrában élnek. (És ezért lesz a Nyomás utána a legjobb James Bond paródia.. hogy nem kell Oxfordban keleti nyelveket hallgatni ahhoz, amit általában művelni szokott.. zseniális, ahogy a papírmasé hülyeség-világra rászabadulnak.)

Az még megérne egy misét, hogy miért olyan aszexuálisak a Bud Spencer-Terence Hill filmek.. mikor a valóságban általában a csajokról szól minden, itt meg ők számítanak a legkevesebbet.. de ez messzire vezetne a témától..

BS&TH filmeket sztárolni azért tahóság, mert ezek pont a romlatlan egyszerűségről szólnak.. amivel az ember legfeljebb szimpatizál (közben pedig bőszen jár az operába).

KenSentMe 2009.03.31. 17:44:27

jajj, legujnak írni a lebujt.. és nem megfogva, hanem megfogalmazva.. mea culpa.. az "ez megfeleltethetőek"-et sem értem, normális körülmények között tudok alanyt-állítmányt egyeztetni.
süti beállítások módosítása