Ő volt az, aki pontosan leírta az ágyuk elkészítését: ,,Először is fából az ágyú a maga rendes méretei szerint ki lett faragva, simára esztergályozva, aztán az ágyú két füle közti vonal hosszában két fél ágyúra lett fűrészelve. A két fél ágyút két agyaggal tömött ládában lemintáztuk, s amikor a minták jól kiszáradtak, azokat egymáshoz illesztettük pontosan, olyan szorosan, amint vaskapoccsal tehettük. Hanem az összeillesztést megelőzőleg egy agyaggal vastagon bevont tölgyfahengert úgy helyeztünk el a két fél ágyú közepén, hogy az lehetőleg az ágyúcsöve hossza-tengelye irányában legyen s az öblözet (kaliber) átmérőjének megfelelően a csőlyukat képviselje. Ezután az izzó masszát beleöntöttük az ágyúmintába.” Hát így születtek Gábor Áron ágyúi!

 

A szabadságharc bukása után Bodola a Vöröstoronyi szoroson, Havasalföldön át sok emigránstársával Törökországba menekült, majd Svájcon és Franciaországon keresztül Olaszországban kötött ki. Említett könyvét 1853-ban adták ki ott. Otthon Székelyföldön halottnak gondolták, ehelyett Bodola letelepedett Itáliában, helyi asszonyt vett el, és dolgozott, dolgozott, dolgozott. Előbb Piemontban a Scrivea folyó fölött épített hidat, a környékben raktárakat, majd egy Cavour nevű gátat említenek a lexikonok. Ligúrföldön Passanuovónál egy alagutat építésénél vezető, akárcsak Fossato és Fabriano közelében (még nem volt lehetőségem, hogy utánanézzek pontosan milyen minőségben vett részt ezekben a munkákban).

 

Aztán az olasz egység létrejötte után délnek ment, és ott dolgozott, rengeteg építést vezetett:  a Róma és Ancona, a Taranto és Reggio közötti vasút, továbbá Rossano és Corigliano, Pisticci és Ferrandino közötti vonalon, majd a szicíliai vasúthálózat fejlesztésén dolgozott állami megbízásából.

 

Mindezekről a munkákról, itthon akkor lehetett tudni először, mikor körülbelül 30 évvel Erdélyből távozta és a szabadság elvesztése után Gábor Áron harcostársa hazaírt gyerekkori barátjának Szász Károly püspöknek. A Széchényi könyvtár levéltárában megtalálható levelek fejlécén ott a felirat: Strade ferrate sicule, amit lehetne fordítani nem szicíliai, hanem székely vasutaknak is.

 

1879-ben hazatért, és itthon is nagy lendülettel vetette bele magát munkába. Minisztériumi megbízással Dél-Magyarországon a rizstermesztést próbálta meghonosítani (Piemont már akkor nagy rizstermesztőnek számított, ma európai első, ha jól tudom). A rizs mellett a kenderfeldolgozás olaszoknál látott technikáit próbálta meghonosítani itthon.

 

Bodola otthon, Háromszéken halt meg (1893, Kézdimárkosfalva), Sampierdarenában született fia a budapesti Műegyetem rektora volt.