Nem kétséges, az olasz politikában voltak igen csúnya események és nem egy cselekményre rá lehet húzni, hogy az olasz demokrácia legsötétebb napja, de ami 1978. május 9-én történt, illetve ami az ahhoz vezető út volt, az a mai napig sötét árnyék Itália egén, egyben félelmet keltő precedens, hogy ilyen is előfordulhatott. A következőkben röviden vegyük át Aldo Moro életét, elrablásának körülményeit, meggyilkolását, majd a tragédia utóéletét.
1916. szeptember 23-án látta meg a napvilágot és fiatalkorában több egyetemi szervezetnek is az elnöke volt. Rögtön a világháború után képviselővé választották és első ízben 1963-ban alakíthatott kormányt. Négy kormány élén, 1963. december 4. és 1968. június 24. között folyamatosan, valamint 1974-1976 között volt miniszterelnök, így elmondhatta magáról, hogy a világháború utáni Olaszország egyik leghosszabban regnáló kormányfője volt. 1976-ban lett a kereszténydemokraták elnöke és így az egyik legbefolyásosabb olasz politikussá vált, bár ez addig is kevéssé volt megkérdőjelezhető. A sors furcsa fintora, hogy éppen elrablása idején akarta átvágni a politikai élet gordiuszi csomóját, mégpedig úgy, hogy az olasz kommunistákat be akarta vonni a parlamenti többségbe, így téve a kormányt sokkal stabilabbá. Akkoriban a kommunista párt Olaszországban az egyik legerősebb politikai mozgalomnak számított, így ha sikerrel járt volna, minden bizonnyal borult volna a status quo a politikai életben. Természetesen ezt az egyezséget a kereszténydemokraták és a kommunisták egy része sem támogatta. Ekkor lépett akcióba a Vörös Brigádok.
Ezt a szélsőbaloldali terrorista csoportot 1970-ben alapították Milánóban, mások mellett Renato Curcio és Alberto Franceschini. Jegyezzük meg ezeket a neveket, mert még szó lesz róluk. A Vörös Brigádok bevallott és megvalósítandó célja volt, hogy merényleteket és gyilkosságokat kövessenek el és 1970 valamint 1987 között emberrablások, gyilkosságok és robbantások sokasága köthető a nevükhöz. Különös és beteg ismertetőjelük az volt, hogy áldozataik lábába mindig belelőttek.
1976. március 13-án vette át a kormányzást Giulio Andreotti vezetésével a kereszténydemokrata párt, amelyet a Moro-Berlinguer vezette tárgyalások és a Történelmi Kiegyezés folyományaként a kommunisták is támogattak volna, mikor 3 nappal később, március 16-án elrabolta a Vörös Brigádok Morót. Az időzítés nem lehetett véletlen, hisz pontosan a bizalmi szavazás előtt került sor az emberrablásra. Mostanra már erősen valószínűsíthető, hogy a Brigádok célja ezzel egy fasiszta puccs kirobbantása volt, amellyel sikerült volna a szerintük megalkudottá és elkényelmesedetté vált kommunistákat visszaterelni a forradalmi útra, majd az ennek következtében kitört polgárháború után virradt volna fel a kommunizmus vörös napja Olaszország egén.
Moró 5 testőrét azonnal agyonlőtték, őt pedig egy kocsiba tuszkolták be. 55 napig tartották fogságban, ezalatt követelésekkel bombázták a kormányt, többek között 16 brigádos szabadon bocsátását követelve. Az olasz kormány kategorikusan elutasított minden tárgyalást velük és bár hatalmas hajtóvadászat indult, de nem találtak rájuk. Látva követeléseik sikertelenségét, a Brigádok közleményben mondta ki, hogy a nép bírósága halálra ítélte Aldo Morót. 1976. május 9-én találták meg sokszorosan meglőtt holttestét Róma belvárosában, egy kocsi csomagtartójában.
Az eset Olaszországra gyakorolt hatása elképesztő méretű volt és pont az ellenkezőjét érte el velük a Brigádok, mint azt eredetileg szerették volna. A terrorszervezet akkori vezetőjét, Prospero Gallinarit 1983-ban életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, valamint további 40 embert tartóztattak le, köztük Moro 4 elrablóját is. Talán azt is pedzegethetjük, hogy a legfelsőbb politikai elitnek sem jött ez a tragédia olyan rosszul, legalábbis Eleonora Moro, Aldo Moro özvegye ezen a véleményen van.
"El akarták őt távolítani azok, akik vezető pozícióban voltak." - nyilatkozta nemrég Eleonora asszony. Neveket azonban nem mond. "Nem akarok neveket mondani. Nem láttam őket akció közben. Keresztény vagyok és ha nincs rá bizonyítékom hogy valaki aljas gazember, akkor nem vádolom. Azokkal, akik meggyilkoltatták, nem akarok kezet fogni. Ha találkozunk, csak messziről üdvözlöm őket."
Mi lett a gonosztevőkkel? Mario Morettit - aki a Brigádok akkoriban másik vezetője volt - hatszoros életfogytiglanra ítélték és bár nem mutatott bűnbánatot, 1997-ben lényegében szabadlábra helyezték. Gallinarit életfogytiglani büntetését később egészségügyi okokból mérsékelték. Élettársát, akinek lakásában Morót fogva tartották, Annalaura Braghettit szintén életfogytiglanra ítélték, de 2002-ben ő is szabadulhatott. Germano Maccari, aki Moro negyedik fogva tartója volt, egészen 1993-ig nem sikerült elfogni, ekkor 23 év börtönre ítélték és 2001-ben halt meg szívinfarktusban egy római fegyházban. Halála előtt állítólag, tehát nem dokumentált módon bevallotta, hogy ő ölte meg Morót. A kommandó két másik tagja, Valerio Morucci és párja, Adriana Farranda életfogytiglani büntetését szintén mérsékelték. Előbbi békésen éldegél, könyveket ad ki, utóbbi pedig fotós. Két további tag a kommandóból külföldön van szabadlábon, Alessandro Casimirri Nicaraguában tartózkodik, de a két ország között nincsen kiadatási egyezmény; Alvaro Lojacono Svájcban él, itt töltött le 17 évi börtönbüntetést egy olasz bíró megölése miatt, de svájci állampolgársága miatt őt sem lehet kiadni az olasz hatóságoknak.
No és mi van terrorszervezet két hajdani alapítójával? Renato Curcio egy kis könyvkiadót vezet, Alberto Franceschini pedig egy elítélteknek jogsegélyt nyújtó szervezetnél dolgozik. A sors hihetetlen és egyáltalán nem ritka igazságtalansága, hogy a fentebb felsorolt, evolúció vakvágányát képező féllények vígan élhették le utolsó napjaikat, vagy éppen élik ma is, Moro és további tucatnyi áldozataik pedig kínok és rettegés közepette fejezték be életüket, általuk. Valami nagyon nem stimmel ezzel a világgal...
