Olasz fórum

Olasz fórum

Óbudai Cantinetta

2011. július 02. - mbemba

Óbudán több olaszos hely is van – az amfiteátrum közvetlen környékén négy is –, most a számomra legrokonszenvesebbről írnék, a Cantinettáról.

A Bokor utcai (Galagonya utcai egy kicsit) üzletben már voltam, Illy kávét (temesvári az illy-alapító, Illy Ferenc) inni, de akkor a kávén kívül más nem fogott meg.
Beléptem, elmondtam, hogy mit szeretnék – a pár hete kinézett szendvicsekre szakítottam időt –, segítettek, de rögtön már ajánlották is figyelmembe a pugliai olívabogyókat. Mondtam, hogy most azt nem szeretnék venni, de mondták: Nem baj, kóstolja csak meg! Nem tolakodóan, mindent eladni vágyóan, hanem úgy ahogy azt jó kereskedő csinálja – kóstoltam mindenfélében pácoltat, illetve nyerset is. Közben melegedett a pármai sonkás szendvicsem.
Kérdeztem, honnan érkezik a bogyó, s hogyan. A kapcsolat közvetlen a kintiekkel, s a cerignolai termelők olaszországi híréről is szó esett. Szó esett arról is, hogy az úriember – pontosabb, mint a kereskedő – mikrobiológiával is bajlódott, kiderült, hogy közös ismerősünk is van erről a területről (pedig nem ebben a szakmában garázdálkodok – csak fordítottam oda).  Majd benn egy asztalhoz ülve – kinn is megtehettem volna – dolgozgattam, eddegéltem, majd ismét szóba elegyedtünk. Beszéltünk még a saját súlya alatt préselődő olívabogyó nedűjéről, Bariról, általában a kintiekről és fociról.
Délceg és ízletes szendvicsem után, toporogtam egyet a jó ízléssel rendezett pultok előtt, láttam csokikat, olívaolajakat, tésztákat, vaddisznóragukat, pesztókat, volt ott minden. Vettem olajban eltett szárított paradicsomot. Ez volt délelőtt.
Délután visszamentem fényképezni – nem egyeztettem előre. Újra azt láttam, hogy emberünk jókedvű, derűsen beszélget újabb vásárlóival. Minden természetes.
Jó hely, nem olaszkodnak, finomat árulnak. Ajánlom őket!

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr103032221

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lisa123 2011.07.03. 15:22:30

A Cantinetta tenyleg tuti hely. A risotto-ik isteniek, a prosciutto es a parmiggiano pedig kevesebbe kerul mint a szupermarketekbe :)
Una volta dovremmo incontrarci li tutti quanti che siamo appassionati della cucina italiana :)

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2011.07.03. 20:53:22

@lisa123: Talán az amfiteátrumban! :) (annyira nincs kihasználva)

okossan 2011.07.03. 21:00:17

@mbemba: allora prenderò il pullmann.
süti beállítások módosítása