A Bokor utcai (Galagonya utcai egy kicsit) üzletben már voltam, Illy kávét (temesvári az illy-alapító, Illy Ferenc) inni, de akkor a kávén kívül más nem fogott meg.

Beléptem, elmondtam, hogy mit szeretnék – a pár hete kinézett szendvicsekre szakítottam időt –, segítettek, de rögtön már ajánlották is figyelmembe a pugliai olívabogyókat. Mondtam, hogy most azt nem szeretnék venni, de mondták: Nem baj, kóstolja csak meg! Nem tolakodóan, mindent eladni vágyóan, hanem úgy ahogy azt jó kereskedő csinálja – kóstoltam mindenfélében pácoltat, illetve nyerset is. Közben melegedett a pármai sonkás szendvicsem.

Kérdeztem, honnan érkezik a bogyó, s hogyan. A kapcsolat közvetlen a kintiekkel, s a cerignolai termelők olaszországi híréről is szó esett. Szó esett arról is, hogy az úriember – pontosabb, mint a kereskedő – mikrobiológiával is bajlódott, kiderült, hogy közös ismerősünk is van erről a területről (pedig nem ebben a szakmában garázdálkodok – csak fordítottam oda).  Majd benn egy asztalhoz ülve – kinn is megtehettem volna – dolgozgattam, eddegéltem, majd ismét szóba elegyedtünk. Beszéltünk még a saját súlya alatt préselődő olívabogyó nedűjéről, Bariról, általában a kintiekről és fociról.

Délceg és ízletes szendvicsem után, toporogtam egyet a jó ízléssel rendezett pultok előtt, láttam csokikat, olívaolajakat, tésztákat, vaddisznóragukat, pesztókat, volt ott minden. Vettem olajban eltett szárított paradicsomot. Ez volt délelőtt.

Délután visszamentem fényképezni – nem egyeztettem előre. Újra azt láttam, hogy emberünk jókedvű, derűsen beszélget újabb vásárlóival. Minden természetes.