Beslattyogtam egy közértbe, vettem egy brióst, de nem szorongattam sokáig, hanem betértem egy kedves cukrászdába, a Mészáros utcai Béla bácsi cukrászdába. Mikor elmondtam bánatomat, bizalmatlanul néztek. ,,A fagyit tegyük bele abba?!”. Ajánlottak is rögtön egy tányért, mert úgy érezték túl nagy kihívás lesz megzabálnom a briósba tett két gombócot (mogyoró és vanília volt a páros), úgy hogy ne csöpögtessem tele azt a pár négyzetmétert. Háttal ültem az amúgy nagyon kedves cukrászlánynak, szembe egy tükörrel, aztán szemezgetettünk, jobban mondva vizslatta, hogy a fagyi hogy tűnik el nagyra tátott számban. Ritka jól esett, ennyire finom fagyit egész nyáron nem ettem. A westend melletti (Lehel tér felé) belga csoki tiltakozik csak.

Csak élvezője vagyok, értője semmiképp az édességeknek, mindenféle kajáknak, de soha nem értettem, hogy az édes – gyakran émelygően édes – ostya íze miért illik, illene az amúgy is gyakran édes fagyikhoz. Jobban megy hozzá a közömbösebb briós. Így történt, hogy újra megkóstoltam palermói fagyimat.

Emberek, még van idő kipróbálni!