Olasz fórum

Olasz fórum

Bossi és az Északi Liga háborog

2008. július 22. - mbemba

 

,,Harcolnunk kell ezen fasiszta állam ellen” – mondta Padovában, Umberto Bossi a Liga Veneta-Lega Nord kongresszusán.
 
De ami különösen nagy felzúdulást okozott a médiában az mégsem ez a kerekre sikerült mondat volt, hanem az, hogy az olasz himnusznak bemutatott a középső ujjával, egészen pontosan, akkor, amikor Mameli himnusza a következő sorhoz érkezett: ,,Ché schiava di Roma”, vagyis Róma rabszolgája. Úgy gondolta, hogy ezek a sorok az ő Padániájára vonatkoznak.
 
 
Egy elképzelés Padániára
 
 
 
Aztán mondta, hogy erre a harcra, akkor van szükség, ha nem sikerül elérni megfelelő reformokat. Miről is van szó? Mit is akar Bossi? Legyen federalizmus, ne az legyen, hogy, aki többet költ el, az még több pénzt kap. Őmaga mondja, hogy: ,,Minden régiónak abból élnie, amit megtermel, szükség van bizonyos arányosításra, de elég abból, hogy küldjük a pénzt Rómába, majd azt látjuk, hogy a polgármesterek kalapozni mennek a fővárosba”. Szerinte a megoldás a federalizmus: ,,amit nem csak én fogok csinálni, hanem többmillióan.”
 
Egyértelműek a szándékai: több pénz maradjon Északon, mert aránytalanság van Észak és Dél között a közösbe betett pénzek befizetésében és felhasználásában. Ez pedig, alighanem: igaz.
 
Umberto Bossi 1984-ben hozta létre a Lombard Ligát, majd a többi északi liga, szövetség, miegymás megszületése után, látván a politikai előretörést, különböző, az északiak érdekképviseletét, megjelenítő szervezetből megalakult az Északi Szövetség (Alleanza Nazionale), majd a ma is létező Északi Liga (Lega Nord).
 
Az eddig is emlegetett a pulpitusra hívta Paola Guisist, a Liga parlamenti képviselőnőjét, aki kifejtette, hogy az iskolákban a diákoknak megtanítják Róma valamennyi királyát, de egyetlen velencei dózse sem része tananyagnak. Meg elmondta a képviselőnő azt is, hogy a Délről érkező tanárok csak Pirandellóról és Sciasciáról akarnak hallani, Carlo Cattaneóról – lévén, hogy föderalista volt –, pedig nem.
 
 

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr95580106

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.11.30. 13:29:17

A mostani EP választáson különösen népszerűek voltak Bossiék mondatai, nem véletlen, hogy a harmadik helyet szerezték meg. Ami pedig külön érdekes, hogy a Liga sorait egyértelműen volt baloldali szavazók voksai erősítik. Itt egy érdekes cikk a tendenciáról: www.nol.hu/kulfold/eszaki_liga__sikersztori_puliszkaval
Apropó, mbemba, lehetne több politikai tartalmú poszt, a régieket átolvastam, és mind nagyon érdekes!

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2009.11.30. 14:50:58

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Persze, persze, hogy lehetne több, de az energia az véges.:)) Ráadásul most szerdáig nagyon sok a melóm!

Olvasom a szabis cikket, aztán ígérem utóbb írok is. Vannak a liga mellett olyan érdekek, amelyek nem balos vagy jobbos érdekek, hanem csak érdekek.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.11.30. 15:06:02

@mbemba: Ne érts félre, eszemben sem volt siettetni, vagy hasonlók. :) Csak megjegyeztem, hogy nagyon jók ezek a posztok is, sajnos tudom miről beszélsz, az idő soha nem elég.
süti beállítások módosítása