Olasz fórum

Olasz fórum

Tatamiról érkezett A MÁSODIK ARANY

2008. augusztus 11. - mbemba

Dzsúdóban az 57 kilósok között Giulia Quintavalle győzött. Az olasz versenyző, kinek neve amúgy Ötödik Völgyet jelent, a fináléban egy holland ellenfelet győzött le, az elődöntőben pedig az ausztrál csapatban küzdő Pekli Máriát.

Hogy helyre lehessen tenni ezt az aranyat, érdemes megjegyezni, hogy rögtön az elején a német olimpiai címvédőt tette pontra a livornói lány.

Történelmi győzelem ez, mert olasz női dzsúdós még nem nyert aranyat az olimpián.
 
A toszkán lány amúgy sem tartozott az esélyesek közé, hiszen az utóbbi világbajnokságon ötödik lett, és ugyanígy végzett az Európa-bajnokságon is.
 
Még egy adalék, hogy mekkora meglepetés a győzelme: mikor a Repubblica firenzei változata lajstromba vette a toszkán olimpiai indulókat, vagyis harminc versenyzőt, akkor gyakorlatilag mindenkiről mondtak jót és szépet, Quintavalle azonban csak a legvégén került elő – két másik társával –, és a szerző ezt tette hozzá: ,,Ott lesznek még Kínában: Giulia Quintavalle…”.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr34610619

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása